2018. május 17., csütörtök

41. A második halál


Sátán híveinek táborába rohan s igyekszik tettre izgatni őket. De Istentől tűz hull alá az égből s a hatalmasokat s nagyokat, a szegényeket és kicsinyeket együttesen megemészti. Láttam, hogy egyesek gyorsan megsemmisültek, míg mások tovább szenvedtek. Cselekedeteik szerint vették fel büntetésüket. Egyesek napokon át égtek a tűzben, s amíg csak egyetlen éghető porcikája volt testüknek, amely még nem hamvadt el, a legnagyobb kínokat szenvedték el. Az angyal így szólt: "Kínjaik meg nem szűnnek, és tüzük ki nem alszik, amíg egyetlen részük lesz, amelynek még el kell pusztulni."

Sátán és angyalai hosszú ideig szenvedtek. Ő nemcsak saját bűneinek terhét volt kénytelen hordani, hanem a megváltott seregét is, mely ráhelyeztetett. Neki kell bűnhődni azon lelkek romlásáért is, akiket ő taszított kárhozatba. Majd végül láttam, hogy Sátán és az egész istentelen sereg elpusztult s Isten igazságérzete kielégült. Az összes mennyei seregek és az összes megváltottak fennhangon mondták: "Ámen!"

Az angyal így szólt: "Sátán a gyökér, angyalai az ágak. Most gyökerestől, ágastól elpusztultak. Meghaltak örök halállal. Sohasem támadnak fel többé s Istennek világegyeteme tiszta lesz." Azután láttam, hogy az a tűz, amely az istenteleneket elpusztította, minden tisztátalan dolgot is megemésztett és megtisztította a földet. Majd ismét láttam, hogy a föld már megtisztult és semmi nyoma sem maradt többé a régi átoknak. A földnek szétrepedezett, egyenetlen felülete most már mindenütt egyenletes lett. Isten egész világegyeteme megtisztult és a nagy küzdelem örökre véget ért. Bármerre fordultunk is, ahol a szem megpihent, minden tiszta és szent volt. A megváltottak egész serege, fiatalok és öregek, nagyok és kicsinyek, a Megváltó lábai elé vetették ragyogó koronáikat, letérdeltek és imádták Őt, aki öröktől fogva, mindörökké él. A gyönyörű új föld, minden dicsőségével együtt a szentek örökös öröksége lesz. Az ország és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok a magasságos egek szentjei népnek adattak át, amely mindörökre bírja.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. május 16., szerda

40. A második feltámadás


Most Jézus a szent angyaloknak és a megváltott szenteknek társaságában elhagyta a várost. Az angyalok körülvették parancsnokukat és elkísérték útjára. Utánuk haladt a megváltott szentek menete. Jézus most félelmetes fenséggel szólította elő a gonoszokat. Ugyanazzal a gyenge, beteg testtel jöttek elő, amellyel a sírba szálltak. Óh, mily látvány! Óh, mily jelenet! Az első feltámadás alkalmával viruló halhatatlansággal jöttek elő mindnyájan. Ellenben a második feltámadásnál mindegyik magán hordja az átok bélyegét. Együtt jönnek elő a föld királyai és hatalmasai a szolgákkal és koldusokkal s a tudósok a tudatlanokkal. Mindnyájan az ember Fiát nézik. S most, akik egykor megvetették és üldözték Jézust, akik töviskoszorút helyeztek fejére, és pálcákkal verdesték, királyi fenségében pillantják meg Őt. Azok, akik kihallgatásakor arcába köpdöstek, most ijedten fordulnak el mindent átható pillantásától és színének dicsőségétől. Akik egykor átszögezték kezeit és lábait, most meglátják rajta a szögek helyeit. Akik lándzsájukat oldalába szúrták, most meglátják testén kegyetlenségük nyomát. Tudják, hogy ő az, akit felfeszítettek, és akit rettenetes lelki gyötrelmeiben kigúnyoltak. S azután felhangzik egy hosszú halálhörgés, midőn menekülnek, hogy elrejtőzzenek a királyok Királya és, urak Ura színe elöl.

A sziklahasadékokba és a barlangokba akarnak menekülni annak dicsősége elöl, Akit egykor megvetettek. Fenségétől és végtelen dicsőségétől elragadtatva, hirtelen egy ütemben s félelmetes értelmességgel kiáltják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!"

Jézus és a szent angyalok az összes szentek kíséretében visszamennek a szent városba, s a levegőt betölti a halálraítélt gonoszok keserves jajveszékelése. Azután láttam, hogy Sátán újra munkájához fogott. Sorra járta alattvalóit, a betegeket és gyengéket megerősítette s biztosította, hogy ő és angyalai rendkívül hatalmasak. Rámutatott a halálból feltámadtak megszámlálhatatlan millióira. Ezek között voltak hatalmas hadvezérek és királyok, akik rendkívül ügyes harcosok voltak s kik birodalmakat hódítottak meg valaha. Voltak közöttük hatalmas óriások s oly erős és ügyes férfiak nagy számmal, akik soha egyetlen csatát sem veszítettek. Ott volt a büszke, becsvágyó Napóleon, akinek közeledtére országok remegtek meg. Voltak magas, kiváló tehetségű emberek, akik a győzelemért vívott küzdelemben estek el. Midőn a sírból előjönnek, folytatják gondolatmenetüket ott, ahol a sírba szállás pillanatában megszakadt. Ugyanolyan sóváran vágyakoznak ma is a győzelem után, mint abban a pillanatban, midőn elestek. Sátán előbb angyalaival, azután pedig eme hatalmas királyokkal, hadvezérekkel és harcosokkal tanácskozik. Sátán most végigszemléli óriási hadseregét s kijelenti embereinek, hogy a városban csak kevesen vannak és azok is gyengék, úgy, hogy ők bátran megtámadhatják a várost, és lakóit kidobhatják, mert a győzelem biztos. Könnyűszerrel a város birtokába juthatnak és övék lesz annak minden dicsősége, minden kincse és drágasága.

Sátán csábítása sikerrel jár és mindnyájan azonnal készülődnek a harcra. A nagy seregben igen sok ügyes ember is van, akik buzgón látnak hozzá a hadfelszerelési cikkek készítéséhez. Sátán vezetése mellett megindul a sereg. A királyok és hadvezérek közvetlenül Sátán mögött haladnak, őket pedig a harcosok követik, szakaszokba osztva. Minden egyes szakasz élén parancsnoka halad, miközben a földnek szétrepedezett felületén a szent város felé menetelnek, a legteljesebb rend uralkodik soraikban. Jézus bezárja a város kapuit, s az istenteleneknek serege körülzárja a várost. Most rajvonalban állnak fel, nagyon heves ütközetre várnak. Jézus, a megdicsőült szenteknek és a mennyei angyalok seregeitől kísérve, - kiknek fejét ragyogó koronák díszítik, - megszállja a falakat. Jézus fenséggel szól: "Bűnösök, lássátok meg az igazak jutalmát! És ti megváltottaim, lássátok meg az istentelenek bűnhődését!" Az óriási tömeg megpillantja a dicső sereget a város falain. Midőn látják a csillogó koronák dicsfényét s látják a megváltottak arcának fenséges sugárzását, mely Jézus képmását tükrözi vissza, s végül midőn látják a királyok Királyának végtelen dicsőségét, bátorságuk lelohad. Az elvesztett kincsek és boldogságtudata most ébred fel bennük és belátják, hogy a bűn zsoldja a halál. Látják az üdvözültek boldog, szent seregét, melyet egykor megvetettek és üldöztek, hogy sorsuk dicsőség, tisztesség és halhatatlanság, - míg ők a városon kívül maradtak, velük együtt minden közönséges dolog és tisztátalanság.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. május 15., kedd

39. Az elpusztult Föld


Figyelmemet újra a földre irányították. A gonoszok megsemmisültek, s csak hulláik borították a földet. Isten haragja a hét csapás alatt meglátogatta a földet s oly gyötrelmeket okozott, hogy a gonoszok kínjaikban nyelvüket harapdálták, és Istent átkozták. Különösen a hamis pásztorok lakoltak Isten haragjától. Szemeik elsorvadtak, szemüregükben és nyelvük szájukban. Miután a szenteket Isten szava megszabadította az istentelenek dühe egymás ellen irányult. A földet mindenfelé vér árasztotta el és a hullák a föld egyik szélétől a másikig mindent elborítottak.

A föld elhagyott pusztasághoz hasonlított. A földrengés által elpusztított falvak és városok pusztán és romokban hevertek. A hegyek elmozdultak helyükről és hatalmas üregek tátongtak. Repedezett sziklák hevertek mindenfelé, amelyeket egyrészt a tenger vetett ki magából, másrészt a hegyekről szakadtak alá. Hatalmas fák gyökerestől kitépve hevertek szerte. S ez a föld lesz ezer éven át Sátánnak és angyalainak lakhelye.

Ide lesz kötözve, itt kell neki fel s alá vándorolnia, és látnia kell Isten törvénye elleni lázadása következményeit. Egy évezreden át élvezheti az átok gyümölcsét, amelyet ő okozott. A földről többé nem távozhat el: ide van korlátozva, nehogy egyéb csillagok el nem bukott lakóit is kísértse, és szerencsétlenségbe taszítsa. Rettenetesen szenved Sátán ez idő alatt. Bukása óta mindig fejlesztette gonosz vonásait. De most megfosztatik minden hatalmától és képességétől s alkalma lesz azon szörnyű szerepe felett elmélkedni, amelyet bukása óta játszott. Egyben félelemmel és remegéssel tekint a jövőbe, midőn elveszi méltó büntetését, nemcsak minden gonoszságáért, melyet ő tett, hanem minden bűnért, melynek elkövetésére uszította az embereket.

Hallottam az angyalok diadalénekét s a szentek hálaénekét, amely úgy hangzott, mintha tízezer hangszer játszott volna, mert Sátán többé nem gyötörheti őket, sőt még egyéb világok lakói is örökre megszabadultak jelenlététől és kísértésétől.

Azután láttam a királyiszékeket, melyeket Jézus és szentjei foglaltak el. A szentek, mint királyok és papok együtt uralkodtak Istennel. Jézus, népének társaságában megítélte az istentelen halottakat, hozzámérte cselekedeteiket az alapszabályokhoz, Isten szavához s elbírálta mindazt, amit testben elkövettek. Majd döntöttek, hogy cselekedete alapján milyen büntetést érdemel minden egyes gonosztevő, s ezt neve mellé írták a halál könyvébe. Sátánt és angyalait is megítélték Jézus és szentjei. Sátán büntetése sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akiket elcsábított. Szenvedését nem lehet ezekével összehasonlítani. Sátán még akkor is élni és szenvedni fog, mikor ezek már rég megsemmisültek.

Midőn az ezer év végén az ítélet már az összes gonoszokra kimondatott, Jézus szentjei a szent angyalok kíséretében elhagyják a várost. Jézus egy hatalmas hegyre szállt alá, amely mihelyt rátette a lábát, kettéhasadt s nagy síksággá vált. Majd felfelé tekintettünk s láttuk a nagy és dicső várost tizenkét alapjával s tizenkét kapujával. Minden oldalán három kapu és a kapu mellett egy angyal volt. Így kiáltottunk: "A város, a nagy város! Alászáll Istenünktől a mennyből!" Alászállott teljes szépségében és pompájában s elhelyezkedett ama sík térségen, melyet Jézus kijelölt.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. május 13., vasárnap

38. Az igazak jutalma


Ezután igen nagy sereg angyalt láttam, akik a mennyei városból jöttek; minden egyes szent számára, névvel ellátott koronát hoztak. Midőn Jézus a koronákat kérte, átnyújtották neki az angyalok és most Jézus saját kezűleg tette minden egyes szentnek a fejére a koronát. Hárfákat is hoztak elő az angyalok és Jézus minden egyes szentnek egy hárfát nyújtott át. A vezérlő angyal adta meg a hangot, mire hálás, boldog énekek hangzottak fel: az összes szentek művészi tökéllyel pengették hárfáikat és a legszebb, legtökéletesebb zene hangjai hallatszottak. Azután láttam, amint Jézus a megváltottak seregét a város kapuja felé vezette. Megragadta a ragyogó sarkú kaput, kitárta azt és felkérte az igazságszerető népet, hogy lépjen be azon. A város belsejében mindaz fellelhető volt, amiben a szent csak gyönyörködhetett. Túláradó dicsőséget láttak szemeik. Most megváltott szentjeire tekintett Jézus; arcuk ragyogott a boldogságtól; és miközben rájuk irányította szeretetteljes tekintetét, szép dallamos hangján így szólt hozzájuk: "Látom lelkem fáradozását, és elégedett vagyok. Ez a végtelen dicsőség a ti tulajdonotok az örökkévalóságon át. Szenvedésetek vége tért. Többé nem lesz sem halál, sem fájdalom, sem szenvedés, sem jajkiáltás." Láttam, amint a megváltottak serege leborult és koronáikat Jézus lábaihoz helyezték, és midőn Jézus újra felegyenesítette őket, megragadták hárfájukat és csakhamar a legszebb, s legfenségesebb zene hangjai töltötték be a mennyet s a szentek serege dicséneket zengett a Bárány dicsőségére.

Azután láttam, amint Jézus az élet fájához vezette népét, és ismét hallottuk nyájas szavát, midőn így szólt: "E fának levelei a pogányok gyógyítására valók. Egyetek mindnyájan belőle." Az élet fájának ágairól csüngött alá a legszebb gyümölcs és a szentek szabadon élvezhették azt. A városban fenséges királyiszék volt, amelyből az élet vízének kristálytiszta árjai fakadtak. A folyam mindkét oldalán az élet fája állott és a folyam partján még egyéb pompás fák állottak, amelyek a legízletesebb gyümölcsöt adták.

A nyelv gyenge ahhoz, hogy híven leírhatnák a menny dicsőségét. Mikor ez a jelenet teljesen kibontakozik előttem, a csodálkozástól a szavam is eláll. A menny rendkívüli és felülmúlhatatlan szépségétől teljesen elbűvölve leteszem a tollat, s elragadtatva kiáltom: "Óh, mily szeretet! Óh, mily csodás szeretet!" A legmagasztosabb nyelv sem tudja elbeszélni a menny végtelen dicsőségét és a jóságos üdvözítő örök szeretetének kikutathatatlan mélységeit!"

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. május 11., péntek

37. A szentek szabadulása


Éjfél volt, midőn Istennek tetszett népét megszabadítani. Mialatt az istentelenek csúfolódtak körülöttük, a nap hirtelen látható lett, és teljes erejével fénylett s a hold megállott. A gonoszok csodálattal szemlélték ezt a jelenetet, míg az igazak ünnepélyes örömmel ismerték fel megváltásuk jeleit. Jelek és csodák gyorsan következtek. Mintha minden kijött volna természetes sorrendjéből. A folyók nem folytak tovább medrükben. Sűrű, sötét felhők tornyosultak s egymáshoz ütődtek. Csupán egyetlen világos hely volt, melyen dicsfény nyugodott, ahonnan Istennek szava sok vizek zúgásához és morajlásához hasonlóan hallatszott s megremegtette az eget és földet. Ezt hatalmas földrengés követte. A sírok megnyíltak s azok, akik hitben haltak el a harmadik angyali üzenet alatt, akik megőrizték a szent szombatot, megdicsőülve jöttek elő porágyukból, hogy meghallják a békének ama szövetségét, melyet Isten köt meg azokkal, akik parancsolatait megőrizték.

Az ég megnyílt majd bezárult s mozgásban volt. A hegyek szélfújta nádszálakhoz hasonlóan ingadoztak, és hatalmas szakadozó sziklákat zúdítottak ki mindenfelé. A tenger forrt, mint a tüzes fazék és hatalmas köveket vetett ki a partokra. S midőn Isten kihirdette Jézus eljövetelének napját és óráját, és népével megkötötte az örök frigyet, minden mondata után szünetelt, megállott, miközben szavai végigdörögtek a földön. Istennek Izraele a menny felé emelt szemekkel figyelt e szavakra, melyek Jehova ajkairól származtak, s mennydörgésszerűen áthatották a földet; megrendítően ünnepélyes volt. Minden egyes mondat végén így kiáltottak fel a szentek: "Dicsőség! Hallelúja!" Arcukat éppúgy beragyogta Istennek dicsősége, mint Mózes arcát, midőn Sinai hegyéről alájött. A gonoszok nem tudtak rájuk nézni a dicsfény miatt. S midőn Isten kimondta az örökké tartó áldást azok felett, akik Őt megdicsőítették azzal, hogy megtartották a szent szombat napot, hangos diadalkiáltás hangzott fel a fenevad képe felett.

Majd a jubileumi év vette kezdetét, midőn a föld megpihent. Láttam amidőn a jámbor rabszolga felkelt, és győztesen tépte szét béklyóját, mialatt istentelen gazdája kétségbeesetten nézte, és nem tudta mit tegyen, mert istentelenek nem értették meg Isten szavát.

Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő, amelyen az embernek Fia ült. Az angyal azt mondta, hogy ez a felhő az ember Fiának jele. Mikor közelebb ért a földhöz, láthattuk Jézus dicsőségét és fenségét, amint kivonult győzve, hogy győzzön. A szent angyalok csapatai fejükön ragyogó koronákkal, kísérték el útjára. Nincs nyelv, amely a jelenet dicsőségét leírhatná. A felülmúlhatatlan dicsőségnek ez az élő felhője mind közelebb érkezett és végül világosan láthattuk Jézus nyájas alakját. Nem hordott töviskoronát, hanem a dicsőség koronája övezte szent fejét. Ruhájára és tomporára e szent név volt felírva: "királyok Királya és uraknak Ura." Arca ragyogott, mint a déli nap, szemei tűzlángokhoz hasonlítottak, a lábai pedig ragyogó érchez. Szava úgy hangzott, mintha hangszerek szóltak volna.

A föld remegett előtte, az egek eltakarodtak, mint az összegöngyölt könyvtekercs s minden hegy és minden sziget elmozdult helyéről. "És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasok és minden szolga és minden szabad, elrejtik magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláikba. És mondának a hegyeknek és kőszikláknak; essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elöl, aki a királyiszékben ül és a Bárány haragjától; Mert eljött az ő haragjának ama napja; és ki állhat meg?" Azok, akik nemrég még Isten gyermekeit a földről ki akarták irtani, most szemtanúi voltak annak, hogy Isten dicsősége megnyugodott rajtuk. S halálos ijedtségükben hallhatták a szentek hangját, akik örömujjongva kiáltották: "Íme, a mi Istenünk, akire mi vártunk, s aki megsegít minket!"

A föld hevesen megremegett, midőn Isten Fiának szava előszólította sírjaikból a halott szenteket. A halottak követték a hívást s előjöttek sírjaikból dicső halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: "Győzelem a halál és sír felett! Óh halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad?" Ezután az élő szentek és a feltámadottak egyaránt hangos, hosszantartó győzelmi kiáltást hallattak. Halhatatlan egészségben és erőben támadtak fel azok, akiknek teste a betegség és halál jeleivel megterhelve hullott egykoron a sírba. Az élő szentek egyetlen szempillantás alatt elváltoztak és elragadtattak feltámadt szentekkel együtt az Úr elé. Óh, mily dicsőséges találkozás! A szerető barátok, kiket a halál elválasztott egymástól, most újra egyesültek, hogy soha többé el ne váljanak.

A felhőszekér mindkét oldalán szárnyak, alatta pedig élő kerekek voltak, és midőn a kocsi felfelé szállott, így kiáltottak a kerekek: "Szent!" S a szárnyak is, minden rebbenéskor így kiáltottak: "Szent! Szent!" S az angyaloknak egész serege, amely az egész felhőt körülvette, így kiáltott: "Szent, szent, szent a seregek Istene!" A felhőn lévő szentek kiáltották: "Dicsőség! Hallelúja!" S a szekér felfelé száguldott a mennyei város felé. Mielőtt beléptek volna a városba, négyszögbe állottak fel a szentek s Jézus a középen. Fejével és vállával kiemelkedett az összes szentek és a szent angyalok közül. Mindenki megláthatta fenséges alakját és megnyerően kedves arcát.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. május 10., csütörtök

36. A nyomorúság ideje


Láttam, hogy a szentek elhagyják a falvakat és városokat, csoportokba verődnek s a legmagányosabb helyeken tanyáznak. S miközben az istentelenek éhséget és szomjúságot szenvedtek, őket Isten angyalai látták el kenyérrel és vízzel. Láttam, hogy a föld vezető férfiai tanácskozásra gyűltek össze és Sátán és angyalai is tanácsot tartottak. Egy írást láttam, amelynek másolatait a föld különböző részében terjesztettek, és amely elrendeli, hogy a szenteket, amennyiben vonakodnának különös hitüket feladni, a szombat megtartásáról lemondani és ahelyett a hét első napját megünnepelni, egy bizonyos idő eltelte után megölhetik. De a megpróbáltatás eme nehéz óráiban is teljesen nyugodtak maradtak a szentek, mert Istenben bíztak és ígéreteinek megvalósításában hittek, és tudták, hogy az Úr előkészíti számukra a megszabadulás útját. Egyes helyeken, még mielőtt a rendelet érvénybe lépett volna, a gonoszok rárontottak a szentekre, hogy megöljék őket; csakhogy harcosoknak öltözött angyalok küzdöttek ellenük. Sátán arra a kiváltságra vágyott, hogy a Magasságos szentjeit kiirthassa, azonban Jézus megparancsolta angyalainak, hogy őrködjenek felettük. Ezáltal megdicsőül Isten, mert a pogányok látják, hogy az Úr szövetséget kötött azokkal, akik megtartják parancsolatait; Jézus is megdicsőül, mert nyilvánvaló lesz, hogy ama hűséges lelkek, kik oly sokáig várakoztak megjelenésére, most megdicsőülnek, és halhatatlanságba öltöznek, anélkül, hogy halált láttak volna.

Nemsokára láttam, hogy a szentek végtelen lelki gyötrelmeket szenvedtek el. Úgy látszott, hogy teljesen körülveszik őket a föld gonosz lakói. Mintha minden ellenük támadt volna. Egyesek félni kezdtek, hogy Isten talán mégis elhagyta őket, hogy mégis az istentelenek kezei által pusztulnak el. De ha szemeik megnyílhattak volna, láthatták volna, hogy az angyalok végtelen sokasága van körülöttük. Ezután a dühöngő gonoszok tábora rájuk támadt. Azt nyomon követte a rossz angyalok csapata, amely őket a szentek megölésére uszította. De mielőtt a szentekhez közeledhettek volna, az istenteleneknek a szent angyalok táborán kellett volna hatolniuk. Ez pedig lehetetlen volt. Isten angyalai visszavonulásra kényszerítették őket, és a körülöttük szorgoskodó gonosz angyalokat.

Ez volt a szentek rettenetes lelki gyötrelmének órája. Éjjel és nappal Istenhez kiáltottak, szabadulást esdve Tőle. A látszat után ítélve, nem volt mód számukra a szabadulásra. Az istentelenek már diadalittas elbizakodottságukba ujjongva mondták: "Miért nem szabadít ki benneteket a ti Istenetek a mi kezeink közül? Miért nem álltok talpra és miért nem mentitek meg életeteket?" Ám a szentek ügyet sem vetettek rájuk. Jákobhoz hasonlóan imában küzdöttek Istennel. Az angyalok vágyva vágyakoztak arra, hogy megszabadíthassák őket, csakhogy még egy kissé várakozniuk kellett. Isten népének meg kellett inni a poharat s meg kellett keresztelkedni ama keresztséggel. Az angyalok feladatukat híven teljesítve vigyáztak rájuk. Isten nem tűrte, hogy neve meggyaláztassék a pogányok között. Csakhamar el kellett jönnie annak az időnek, midőn hatalmas erejét kinyilatkoztatja, s szentjeit dicsőségesen megszabadítja. Nevének megdicsőítése céljából minden egyes lelket megvált, aki türelmesen várakozott, s akinek neve fel van írva az élet könyvében.

Figyelmemet a hívő Noéra irányították. Midőn ama nagy eső aláhullott, s a vízözön elérkezett, Noé és családja a bárkába vonult, melynek ajtaját Isten maga zárta be mögöttük. Noé hűségesen figyelmeztette a vízözön előtti világot, noha azok őt kigúnyolták. Azonban mikor a hatalmas vízár teljesen elborította a földet, egyik a másik után merült el a habokban, megpillantották az oly sokat csúfolt bárkát, amint biztonságban úszik a víz színén. Biztos menedéket nyújtva Noénak és családjának. Láttam, hogy Isten népe, amely a világot szintén figyelmeztette az eljövendő haragra, hasonlóképpen menekült meg. Isten nem tűrheti, hogy az istentelenek legyilkolhassák azokat, akik hűségesen várakoztak az elváltozásra, és akik nem voltak hajlandók imádni a vadállatot s felvenni annak bélyegét. Láttam, hogy Sátán és gonosz serege s mind, akik Istent gyűlölik, csak akkor lennének kielégítve, ha módjukban állna a szenteket legyilkolni. Óh, mily nagy győzelemérzet lenne ez Sátán őfenségének, ha az utolsó küzdelemben legyűrhetné azokat, akik oly sokáig várakoztak Arra, akit szerettek. Azok, akik gúnyt űztek abból, hogy a szentek felszállnak Istenhez, majd csodálkozva látják Istennek népe iránti szerető gondoskodását, és látni fogják Isten népének dicsőséges szabadulását. Midőn a szentek elhagyták a városokat és falvakat, az istentelenek nyomukban voltak, hogy legyilkolják őket. De azok a kardok, melyeket felemeltek, hogy Isten szentjeit megöljék, erőtlenül, szalmaszálként hullottak le s törtek darabokra. Isten angyalai megoltalmazták a szenteket. Midőn éjjel és nappal szabadulásért kiáltottak Istenhez, kiáltásuk Isten elé jutott.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. május 9., szerda

35. A harmadik üzenet lezárul


Isten rámutatott arra az időpontra, midőn a harmadik angyal üzenete lezárul. Istennek ereje pihent meg népén. Befejezték munkájukat s felkészülten vártak a megkísértés órájára. Elnyerték a késői esőt, illetve az Úr színe elöl jövő felüdülést és az élő bizonyság újból felelevenedett. Az utolsó figyelmeztető üzenet mindenütt elhangzott és a földnek lakóit, akik nem voltak hajlandók azt elfogadni, nagy haragra ingerelte. Láttam, hogy a mennyben az angyalok ide és tovasiettek. Egy angyal, kinek oldalán tintatartó volt, visszatért a földről és jelentette Jézusnak, hogy munkáját befejezte és a szenteket megszámlálta és elpecsételte. Ugyanekkor megpillantottam Jézust, amint a Tízparancsolatot tartalmazó frigyszekrény előtt szolgált, és ledobta a tömjénezőt. Felemelte kezeit és fennhangon mondja: "Elvégeztetett." Az egész szent angyali sereg levetette koronáját, midőn Jézus ünnepélyesen kijelentette: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is: és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is."

Minden egyes esetet eldöntöttek vagy életre, vagy halára. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, végrehajtatott az ítélet az igaz holtakon és azután az élő igazakon. Krisztus átvette országát, meghozta népéért az engesztelő áldozatot s eltörölte népének bűnét. Teljes volt a menny alattvalóinak száma. A Bárány mennyegzője megtörtént s az egész ég alatt minden hatalom, erő és uralom Jézusnak adatott át, és az üdvösség örököseinek. Jézus uralkodik, mint királyok Királya és uraknak Ura.

Midőn Jézus kilépett a szentek szentjéből, hallom ruhája szegélyén lévő csengők szavát; s miután elhagyta azt, sötétség borult a föld lakóira. Most már nem volt többé Közbenjáró a bűnös emberek és a megbántott Isten között. Mialatt Jézus közbenjáróként szolgált az Atya és az emberek között, ez fékezte a népeket; de mikor kilépett Isten és az emberek közül, a fék is megszűnt és most már Sátán irányította a megátalkodott bűnösöket. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, a csapások nem áradhattak ki a földre. De ha szolgálatát ott befejezi, és közbenjárói tiszte megszűnik, akkor többé semmi sem tarthatja vissza Isten haragját, amely teljes hevességében ömlik a gonoszoknak védtelen fejére, akik megvetették az üdvösséget és gyűlölték az intelmet. Ama rettenetes időbe, midőn Jézus felhagy esedezésével, a szentek közbenjáró nélkül élnek a szentséges Isten színe előtt. Minden egyes eset végleg eldöntetett, minden egyes drágakövet egybegyűjtöttek. Jézus egy pillanatig a mennyei szentély külső részében tartózkodott s ott azokat a bűnöket, miket azon idő alatt, míg a szentek szentjében volt, vallottak meg, Sátánra, mint a bűn végokára helyezi, akinek azokért a büntetést el kell szenvednie.

Ezután láttam, miként vetette le Jézus főpapi ruháját, s királyi palástját öltötte fel. Fején számos korona díszlett, egyik a másikban. A mennyei angyaloktól környezve hagyta el az eget. A csapások hullottak a föld lakóira. Egyesek Istent vádolták és káromolták. Mások Isten népéhez siettek és tőlük kértek tanítást arra nézve, hogy mi módon kerülhetik ki Isten ítéleteit. De a szentek már nem tudtak rajtuk segíteni. Már utolsó könnyüket is elsírták a bűnösökért az utolsó figyelmeztetés szava is elhangzott már. A kegyelem édes szava többé nem hívta őket, hogy jöjjenek. Mikor a szentek és az egész menny lelki üdvösségükön munkálkodott, ők maguk nem érdeklődtek iránta. Isten eléjük tárta az életet és a halált. Egyesek vágyakoztak az élet után, de nem törekedtek elérésére. Ők nem választották az életet s most már nem volt többé engesztelő vér, hogy bűneiket eltörölje, sem a részvétteljes Üdvözítő, aki így kiáltott volna: "Óh, kíméld, kíméld még egy kissé a bűnöst!" Az egész menny egyesült Jézussal, midőn a félelmetes szavakat kimondta: "Megtörtént, elvégeztetett! Az üdvösség tervét befejezte, de csak kevesen fogadták azt el. Midőn a kegyelem édes szava elhalt, félelem és rettegés vett erőt a gonoszokon. Rettenetes határozottsággal hallották ezt a kijelentést: "Késő, késő!"

Azok, aki idáig semmire sem becsülték Isten szavát, most egyik tengertől a másikig szaladtak, napnyugattól napkeltéig mindent bejártak, hogy keressék Isten szavát. Az angyal így szólott: "Nem találják meg azt. Éhség van a földkerekségen. Nem kenyér utáni éhség, sem víz utáni szomjúság, hanem: hogy Isten szavát hallhassák. Óh, mit nem adnának most Istennek egyetlen elismerő szaváért! Óh, de nem! Tovább kell hogy éhezzenek és szomjazzanak. Nap-nap után megvetették az üdvösséget s többre becsülték földi gazdagságukat és világi élvezeteiket, mint a mennyei kincseket és a menny ismeretét. Megvetették Jézust és lenézték szentjeit. Aki tisztátalan, az örökké tisztátalan marad."

A gonoszt tévők közül sokan rendkívül bosszankodtak, mikor a csapásokat el kellett szenvedniük. Rettenetes jelent volt ez. A szülők keserű szemrehányásokkal illették gyermekeiket és a gyermekek szüleiket, a testvérek hasonlóképpen egymást vádolták a nyakukba szakadó szerencsétlenségért. Hangos jajkiáltás szava visszhangzott mindenfelé: "Te voltál az oka annak, hogy nem fogadtam el az igazságot, mely megoltalmazott volna ettől a rettenetes órától." Az emberek elkeseredett gyűlölettel fordultak lelkészeik ellen, ilyen szemrehányásokkal: "Ti nem óvtatok bennünket. Ti azt prédikáltátok, hogy a világ mindaddig fennáll, amíg végül mindenki megtér. Ti azt hirdettétek, hogy: béke, béke és elnyomtatok minden félelemérzetet bennünk. De erről az óráról mit sem szóltatok nekünk; azokat pedig, akik bennünket figyelmeztetettek, fanatikusnak és rossz embereknek neveztétek, akik kárhozatba visznek bennünket." Láttam, hogy a lelkészek sem menekülhettek meg Isten felgerjedt haragjától. Szenvedésük tízszerte nagyobb volt, mint a gondjaikra bízott népé.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok