2018. március 29., csütörtök

10. Krisztus feltámadása


A tanítványok pihentek szombaton, Mesterük halálát gyászolták, mialatt Jézus a dicsőség Királya a sírban feküdt. Mikor beesteledett, katonák jelentek meg, hogy őrizzék Jézus nyughelyét, mialatt láthatatlanul angyalok lebegtek a szent hely fölött. Az éjszaka lassan elmúlt és midőn még sötét volt, az őrző angyalok már tudták, hogy közeleg szeretett Parancsnokuk Isten szeretett Fiának szabadítása. Mialatt a legnagyobb izgalommal várták győzelme pillanatát, egy hatalmas angyal gyorsan repülve szállott alá a mennyből. Arca a villámhoz hasonlóan ragyogott, ruhája hófehér volt. Az angyal fényessége tovaűzte útjáról a sötétséget és homályt és a gonosz angyalok csapatát, - amely diadalittasan igényelte magának Jézus testét, - félelmes menekülésre késztette. Nem állhattak meg az angyal dicsősége és szépsége előtt. Az angyali csapat, mely szemtanúja volt Jézus megaláztatásának és őrizte az Ő nyughelyét, a mennyből alászálló angyalhoz csatlakozott és együttesen jöttek le a sírhoz. Közeledésüktől megingott és remegett a föld; hatalmas földrengés keletkezett.

A római őrség megrémült. Hova lett hatalmuk és erejük, hogy Jézus sírját őrizzék? Most megfeledkeztek kötelességükről s arról is, hogy a tanítványok ellophatják a holttestet. Midőn az angyalok szétáradó fényessége napnál ragyogóbban sugárzott, a római őrség élettelenül rogyott le a földre. Az egyik angyal megragadta a síron fekvő hatalmas követ, elhengerítette azt róla, leült arra. A másik angyal belépett a sírba s eltávolította a lepleket Jézus testéről. Most a mennyei angyal földet rázó, erőteljes hangon kiáltott: "Jézus, Istennek Fia, Atyád hív Téged! Jöjj elő!" A halál nem tarthatta Őt többé hatalmában. Jézus, mint diadalmas hős támadt életre a halálból. Szent félelemmel szemlélte a mennyei sereg ezt a jelenetet. Midőn Jézus előjött a sírjából, a jelenlévő angyalok földre borultak előtte és imádták Őt. Majd diadalénekekkel üdvözölték feltámadását.

Sátán angyalai kénytelenek voltak menekülni a mennyei angyalok ragyogó fényessége elöl, és siránkozva panaszolták el királyuknak, hogy zsákmányukat erővel elragadták tőlük, s hogy az, akit oly nagyon gyűlöltek, feltámadt a halálból. Sátán és angyalai ujjongtak afelett, hogy elbukott emberek feletti hatalmuk sírba fektette az élet Fejedelmét. De pokoli örömük nem sokáig tartott. Mert midőn Jézus, mint fenséges győző szállt ki sírjából, Sátán tudta, hogy végül neki el kell pusztulnia, és birodalma arra száll, akit jogosan megillet. Végtelenül bosszankodott, hogy Jézus legyőzésére irányuló minden erőfeszítése hiábavaló volt, ellenben sikerült utat nyitni az emberiség számára, amelyen haladva mindenki elnyerheti az örök üdvösséget.

A gonosz angyalok parancsnokukkal ismételten tanácsot tartottak, hogy megbeszéljék, miképpen dolgozhatnak továbbra is Isten uralma ellen. Sátán megparancsolta szolgáinak, hogy a papokhoz és fejedelmekhez menjenek. Így szólt: "Idáig sikerült ezeket az embereket félrevezetni, megvakítani és szívüket megkeményíteni Jézus ellen. Azt elérték, hogy ezek az emberek közönséges csalónak tartották Őt. A római őrség azonban mindenfelé elterjeszti Jézus feltámadásának hírét. Nekünk sikerült félrevezetni a papokat és elöljárókat, hogy Jézust gyűlöljék és meggyilkolják. Értessétek meg velük, hogyha Jézus feltámadása közhírré válik, akkor a nép megkövezi őket, amiért egy ártatlan embert megölettek."

A római katonák csapata csak akkor merte fejét a földről felemelni, midőn a mennyei angyalok dicső serege már eltávozott. Rémülten látták, hogy a hatalmas kő nincs többé Jézus sírján, és hogy a holttest sincs a sírban. Azonnal a városba siettek, hogy elbeszéljék a papoknak és az elöljáróknak mindazt, amit láttak. Midőn a gyilkosok ezt a csodálatos hírt meghallották, arcuk halálsápadt lett. Szívüket félelem töltötte be, midőn arra gondoltak, hogy mit is cselekedtek. Ha a hír igaz, akkor ők elvesztek. Egy ideig szóhoz sem jutottak, csak némán bámultak egymásra, mert nem tudták, hogy mit szóljanak, vagy mihez fogjanak. Ha valónak fogadják el a jelentést, önmagukat ítélik el. Félrevonulva titkos tanácsot tartottak, hogy mitévők legyenek. Átlátták, hogy amennyiben az őrség jelentése köztudomásúvá lesz a nép között, azonnal követelik majd Jézus gyilkosainak a halálát. A papi fejedelmek elhatározták tehát, hogy megvesztegetik a római őrséget, hogy az eltitkolja a dolgot. A papok és fejedelmek nagy összeget ajánlottak az őrségnek és így szóltak hozzájuk: "Mondjátok, hogy éjjel, mialatt aludtunk, tanítványai eljöttek és ellopták a holttestet." Mikor pedig az őrség aggódva kérdezte, hogy mi történik velük, mert elaludtak az őrségen, a papok biztosították őket, hogy beszélnek a helytartóval és megvédelmezik őket minden bántalomtól. A római katonák eladták becsületüket a papok pénzéért, és mindenben követték tanácsukat.

Midőn Jézus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett!", szétrepedeztek a sziklák, a föld remegett s több sír megnyílt. Midőn Jézus diadalmasan lépett elő sírjából s a menny dicsősége ragyogta be a szenthelyet. Felszólításának engedve, több elhalt igaz előjött sírjából, hogy tanúbizonysága legyen Jézus feltámadásának. Ezek a szentek nagy dicsőségtől övezve léptek elő sírjaikból. A feltámadt, kiválasztott igazak között képviselve voltak minden korszak szentjei, a világ teremtésétől fogva egészen Krisztus haláláig. Így, mialatt a papi fejedelmek és elöljárók arra törekedtek, hogy a nép előtt eltitkolják Jézus feltámadását, Istennek úgy tetszett, hogy szenteket támasszon fel, kik bizonyságot tegyenek az Úr feltámadásáról és hirdessék dicsőségét.

A feltámadottak különböztek egymástól testalkatra és megjelenésre nézve, egyeseknek nemesebb küllemük volt, mint a többinek. Felvilágosítottak arról, hogy a föld lakói fokozatosan korcsosultak és mindig többet és többet veszítettek erejükből és bájukból. Sátánnak van hatalma betegség és halál felett, és minden egyes nemzedékben láthatóbbak lesznek az átoknak e következményei és Sátán hatalmának megnyilvánulásai. Akik Noé és Ábrahám idejében éltek, testalkat, kellem és erőre nézve Isten angyalaihoz hasonlítottak. A későbbi nemzedékek mindinkább elgyengültek, mindinkább fogékonyabbak voltak a betegségekre s életük tartama mind rövidebb lett. Sátán mindig jobban és jobban megtanulta, hogyan züllessze és gyengítse az emberiséget.

Azok, akik Jézus feltámadása alkalmával életre keltek, sokaknak megjelentek és elbeszélték nekik, hogy az emberiség megváltásáért, íme megtörtént az elégséges áldozat s hogy Jézus, akit a zsidók megfeszítettek, feltámadt a halálból; szavaik bizonyítására hozzáfűzték: "Mi is feltámadtunk Vele együtt." Bizonyságot tettek róla, hogy az Úr végtelen ereje által támadtak fel a halálból. A széltében-hosszában terjesztett hazugságok ellenére sem tudták Sátán és angyalai és a papi fejedelmek titokban tartani az Úr feltámadását, mert a szenteknek a sírból előjött csapata mindenfelé elterjesztette a csodálatos örömhírt. Jézus maga is megjelent megtört szívű, gyászoló tanítványainak, megvigasztalta őket s visszaadta örömüket és boldogságukat. Midőn a hír városról-városra, helységről-helységre terjedt, a zsidók féltették életüket és leplezték a tanítványok iránt táplált gyűlöletüket. Egyedüli reménységük volt: a hazug hírek terjesztése. Mindazok, kik e hazugságot valóságnak óhajtották, elfogadták azt.

Pilátus remegett, mikor meghallotta Jézus feltámadásának hírét. A hatalmas bizonyságot nem vonhatta kétségbe s többé életében nyugta nem volt. Azért ítélte Jézust halára, mert világi hatalmát, tisztségét és tekintélyét féltette. Most már végleg meggyőződött arról, hogy az, akit halálraítélt, nemcsak hogy ártatlan ember, hanem Istennek Fia volt. Pilátus ezután egész haláláig nyomorúságos életet élt. Szíve nem érzett többé békét és reményt, mert a kétségbeesésé és aggodalom vett erőt rajta. Vigasztalhatatlan maradt, életét gyászosan fejezte be.

Heródes szíve egészen megkeményedett; nem igen izgatta Jézus feltámadásának híre. Jakabot elfogatta és kivégeztette s mikor azt látta, hogy eljárása tetszik a zsidóknak, Pétert is elfogatta, azzal a szándékkal, hogy halálra adja. Ámde Istennek tervei voltak Péterrel és angyalt küldött el megszabadítására, Heródest pedig utolérte Isten haragja. Mialatt hatalmas néptömeggel ünnepeltette, magasztaltatta magát, Isten angyala megverte őt úgy, hogy rettenetes halált szenvedett.

A hét első napjának kora hajnalán szent asszonyok illatszerekkel sírhoz siettek, hogy Jézus holttestét megkenjék. Észrevették, hogy a kő nincs a sír száján, s hogy Jézus holtteste sincs a sírban. Végtelen ijedtség vett rajtuk erőt: attól tartottak ugyanis, hogy ellenségeik ellopták az Úr holttestét. Hirtelen két angyalt láttak, akiknek arca fényesen ragyogott s ruhájuk hófehér volt. A mennyei követek azonnal tudtukra adták, hogy Jézus, akit keresnek, nincs itt, hanem feltámadott; de megnézhetik a helyet, ahol feküdt. Az angyalok felszólították az asszonyokat, hogy menjenek és mondják meg a tanítványoknak, hogy Jézus előttük megy Galileába. A félelem és öröm vegyes érzelmével szívükben siettek az asszonyok a szomorkodó tanítványokhoz s elmondták nekik azt, amit láttak és hallottak.

A tanítványok nem tudták elhinni, hogy Krisztus feltámadott, hanem a hitbuzgó asszonyokkal együtt a sírhoz szaladtak. Jézust nem találták ott; láthatták halotti ruháit, de sehogy sem tudták megérteni, hogy feltámadott. Újra hazatértek a városba és csodálkoztak azon, amit láttak, és amiket az asszonyok mondtak nekik. Csak Mária maradt továbbra is a sírnál, átgondolta, amit látott s kétségbe ejtette az a gondolat, hogy talán megtévesztették. Tudta, hogy még nagy nehézségek állanak előtte. Fájdalma végtelen nagy volt; keservesen sírt. Még egyszer aláhajolt, hogy belenézzen a sírba, és íme két fehér ruhába öltözött angyalt pillantott meg. Az egyik ott ült, ahol Jézus feje, a másik pedig ott, ahol lábai pihentek. Gyengéden szóltak hozzá és megkérdezték miért sír. Így felelt: "Elvitték az én Uramat - én nem tudom, hogy hova tették."

Mikor elfordult a sírtól, Jézus állott előtte, csakhogy nem ismerte fel. Barátságosan szólt hozzá és megkérdezte, miért oly szomorú és kit keres. Mária azt hitte, hogy a kertész áll előtte s megkérte, hogyha ő vitte el Urát, mondja meg, hogy hova tette, hogy visszahozhassa. Jézus most sajátos mennyei hangon szólt hozzá: "Mária!" Ezt a szeretetteljes hangot már ismerte, s azonnal felelt is rá: "Rabboni!" Örömében azonnal át akarta ölelni, de Jézus így szólt: "Ne illess engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az atyámfiaihoz és mondd nékik: elmegyek az én Atyámhoz és a ti atyátokhoz és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez." Ujjongó szívvel sietett az örömhírrel Mária a tanítványokhoz. Jézus pedig azonnal a mennybe szállott, hogy Atyjától is hallhassa, hogy áldozatát kedvesen fogadta s átvegyen minden hatalmat a mennyben és a földön.

Az angyalok felhőhöz hasonlóan vették körül Isten Fiát, s azonnal felemelkedtek az örök kapuk, hogy bevonulhasson a dicsőség Királya. Láttam, hogy mialatt Jézus a mennyei dicső sereggel Isten színe előtt megjelent, nem feledkezett meg tanítványairól, hanem erőt nyert az Atyától, hogy visszatérhessen a földre és abban tanítványait is részesíthesse. Még ugyanazon napon visszatért a földre és megjelent tanítványainak. Csak most engedte magát tőlük megérinteni, mert már volt az Atyánál, erőt kapott tőle.

Jézus megjelenése alkalmával Tamás nem volt jelen. Tamás nem volt hajlandó alázattal elfogadni a tanítványok jelentését, hanem nagy önbizalommal kijelentette, hogy mindaddig nem hisz az Úr feltámadásában, amíg ujjait a szögek által vert sebek helyébe s kezét általszúrt oldalába nem helyezheti. Ezzel bizalmatlanságot tanúsított testvérei irányába. Ha mindenkinek hasonló kívánsága lenne, akkor ma már senki sem fogadná el az Üdvözítőt és senki sem hinne feltámadásában. Ámde Isten azt akarja, hogy a tanítványok jelentését olyanok is elfogadják, akik maguk nem láthatták az Üdvözítőt, és nem hallhatták tanítását. Tamás hitetlensége nem tetszett Istennek. Mikor Jézus másodszor is megjelent tanítványainak, Tamás is velük volt; s midőn megpillantotta Jézust, azonnal hitt. Mindazáltal, mivel kijelentette, hogy a látáson felül is érzékelhető bizonyítékok nélkül nem hajlandó Benne hinni, Jézus megadta neki a kívánt bizonyítékokat. Tamás így kiáltott fel: "Én Uram, én Istenem!" Jézus megdorgálta hitetlenségéért, mondván: "Te azért hiszel bennem, Tamás, mert láttál engemet; boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek."

Hasonlóképpen kell elfogadni az első és második angyali üzenetet azoknak, akiknek ezekben nincs személyes tapasztalatuk, olyanoktól, akiknek tapasztalataik voltak benne. Láttam, hogy ezeket az üzeneteket éppúgy elvetették, mint annakidején Jézust. S valamint az apostolok kijelentették, hogy nincsen senkiben másban üdvösség, és nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének, éppúgy kell ma is Isten gyermekeinek hűen és bátran mindenkit figyelmeztetni, hogy nem elég, ha a hármas angyali üzenettel kapcsolatos igazságnak csak egy részét fogadják el, hanem örömmel el kell fogadniuk mindama üzeneteket, melyeket Isten adott, mert ellenkező esetben nincsen részük abban.

Mialatt a szent asszonyok buzgón terjesztették el a hírt, hogy Jézus feltámadt, a római őrség viszont mindenfelé a papok által szájukba rágott hazugságot terjesztette: hogy a tanítványok éjjel, mialatt ők aludtak, eljöttek és ellopták a holttestet. Ezt a hazugságot Sátán sugallta a papi fejedelmeknek s a nép szívesen hitelt adott neki. Isten azonban kétségen felül megerősítette ezt a tényt, amelytől üdvösségünk függ; lehetetlen volt, hogy ezt a tényt a papok és elöljárók eltitkolják. Sokan támadtak fel a halottak közül, hogy bizonyságot tegyenek Jézus feltámadásáról.

Jézus negyven napon át tartózkodott még tanítványai között és örömmel és reménnyel töltötte be szívüket, mivelhogy még teljesebb mértékben feltárta előttük Isten országának igazságait. Megbízta őket, hogy bizonyságai legyenek annak, amit láttak és hallottak szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról; hirdessék az egész emberiségnek, hogy lefizette a váltságdíjat, s aki akar, az Hozzá jöhet és életet nyerhet. Hűséges szeretettel jelentette ki nekik, hogy üldözések, és szomorúság várakozik rájuk, de ha megemlékeznek tapasztalataikról és azokról a szavakról, melyeket hozzájuk intézett, segítséget merítenek és megvigasztalódnak. Kijelentette tanítványainak, hogy Sátán kísértéseit legyőzte, s hogy próbák, és szenvedések által vívta ki a győzelmet. Sátánnak többé semmi hatalma sincs rajta, ellenben ezentúl hozzájuk közeledik, és most már őket, és mindazokat fogja megkísérteni, akik az Ő nevében hisznek. Csakhogy ők is éppúgy győzhetnek, amint Ő is győzött. Jézus felruházta tanítványait mennyei erővel, hogy csodákat művelhessenek s biztosította őket, hogy bár gonosz emberek üldözni fogják őket, de Ő időnként elküldi angyalait szabadításukra. Addig nem vehetik el életüket, amíg küldetésüket nem teljesítik. Akkor esetleg vérükkel kell megpecsételniük azt, amiről bizonyságot tettek.

Buzgó követői örömmel hallgatták tanításait, és rendkívül lelkesítette őket minden egyes szó, amely szent ajkait elhagyta. Most már egészen bizonyosak voltak abban, hogy Ő a világ Megváltója. Szavai mély gyökeret vertek szívükben s végtelenül szomorúak voltak, hogy szeretett Mesterüktől nemsokára el kell válniuk, s többé nem hallgathatják vigasztaló, kegyes szavait. De szívük ismét túláradó örömmel és szeretettel telt meg, midőn Jézus mondta nekik, hogy elmegy részükre hajlékokat készíteni, és ismét eljön, hogy magához vegye őket, hogy ahol Ő van, örökre ott legyenek övéi is. Azt is megígérte nekik, hogy távozása után elküldi a Vigasztalót, Istennek Szentlelkét, aki minden igazságra elvezérli őket. "És felemelé kezeit és megáldá őket."

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 28., szerda

9. Jézus kereszthalála


Istennek Fia a nép kezébe adatott, hogy keresztre feszítsék. Hangos örömujjongás között, gyorsan elvezették az Üdvözítőt. Az Üdvözítő az elszenvedett fájdalmak, fáradalmak és vérveszteség következtében rendkívül gyenge volt. A kegyetlenek mégis vállára helyezték azt a hatalmas keresztet, amelyre szögelni akarták, csakhogy az elgyengült ember a földre roskadt a súlyos teher alatt. Háromszor is vállaira nyomták a keresztet, mely alatt háromszor rogyott össze. Most egyik hívét, aki nyilvánosan ugyan nem vallotta, de titokban hitt benne, kényszerítették, hogy tovább vigye a keresztet. Ez az ember vitte a keresztet egészen ama végzetes helyig. Mennyei seregek vonultak el a légben ezen hely fölé. Tanítványainak egy kisded csapata keserves sírás és gyászolás közben kísérte az Üdvözítőt a Golgotára. Eszükbe jutott Jézus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe. Midőn örömittasan lengették előtte pálmaágaikat és hozsannát kiáltottak neki. Mindez csak néhány nappal előbb történt. Azt remélték, hogy elfoglalja királyságát, és mint Izrael dicsőséges földi királya fog uralkodni. Óh, mily megváltozott minden! Boldog reménységeik szertefoszlottak. Nem öröm és boldogság, hanem végtelen keserűség és fájdalom között kísérték most. Lassan és szomorúan követték Őt, kit az emberek megvetettek, megaláztak, és akinek most meg kell halnia.

Jézus anyja is jelen volt. Átélte a legrettenetesebb lelki gyötrelmet, amit csak átérezhet egy gyermekét szerető anya. Mindazonáltal ő is azt remélte, hogy Jézus hatalmas csodát művelve, kiszabadítja magát a gyilkos tömeg kezéből. Nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy Fia keresztre hagyja magát szögezni. Csakhogy eközben már meg is tették az előkészületeket és Jézust a keresztre fektették. Kalapácsot és szöget hoztak. A tanítványok szíve elcsüggedt. Jézus anyja majdnem eszméletét vesztette a fájdalomtól. A tanítványok a legválságosabb pillanatban elvitték a rettenetes látvány színhelyéről, hogy ne hallhassa, mint verik a szögeket szeretett Fia drága testébe. Jézus ajkát egyetlen panaszszó sem hagyta el, csupán nyögött nagy fájdalmában. Arca sápadt volt s hatalmas verejtékcseppek gyöngyöztek homlokán. Sátán ujjongott, midőn látta a szenvedéseket, miket Isten Fiának ki kellett állania, mindazonáltal félt, hogy mégsem sikerült neki az üdvtervet keresztezni, hogy végül minden fáradozása ellenére is elveszíti országát s végül ő maga is megsemmisül.

Miután Jézust a keresztre szegezték, keresztjét felállították s a földbe verték, ami a felfeszített Megváltónak a legrettenetesebb kínokat okozta. Hogy Krisztus halálát a lehető leggyalázatosabbá és megvetendőbbé tegyék, mindkét oldalán egy-egy gonosztevőt feszítettek meg vele együtt. A két gyilkos csak a legnagyobb küzdelem árán adta meg magát. Ellenállásukat azonban végül legyőzték és kezeiket a keresztre szegezték. Jézus ellenben szelíden megadta magát. Az ő kezeit senkinek sem kellett erővel a keresztre helyezni. Miközben a gyilkosok kínzóikat átkozták, Jézus halálküzdelmében is áhítatosan könyörgött ellenségeiért: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Nemcsak testi fájdalmakat szenvedett Jézus: hordozta az egész világ bűnterhét is.

Midőn Jézus a kereszten függött, sokan mentek el mellette, akik fejüket meghajtva csúfolták és így szóltak hozzá: "Te, aki azt mondtad, hogy Istennek templomát lerontod és három nap alatt újra felépíted, szabadítsd meg most magadat. Ha Isten Fia vagy, jöjj le a keresztről." Sátán is ugyanezeket a szavakat használta, midőn a pusztai megkísértés alkalmával Jézussal beszélgetett: "Ha Isten Fia vagy." Még a papok, írástudók és elöljárók is kigúnyolták s így szóltak hozzá: "Másokat megmentett, s magát nem tudja megmenteni. Ha ő Izrael királya, jöjjön le a keresztről, s mi hiszünk benne." Az angyalok, akik a keresztet láthatatlanul körüllebegték, rendkívül méltatlankodva hallgatták a gonoszok gúnyolódását: "Ha Isten Fia, szabadítsa meg magát." Legmélyebb vágyukat képezte, hogy Jézus megszabadítására odarepülhessenek: de ez megtiltatott nekik. Jézus még nem fejezte be földi küldetését.

Jézus nem feledkezett meg édesanyjáról, mialatt órákon keresztül ott függött a keresztfán, nagy haláltusájában. Anyja újra visszatért a rettenetes látvány színhelyére, mert tovább nem tudott távol maradni Fiától. Jézus utolsó tanításából is az irgalmasság és emberszeretet hangzik. Előbb anyjának gondterhes arcára, majd szeretett tanítványára, Jánosra nézett. Így szólt anyjához: "Asszony, ímhol a te Fiad!" Azután Jánoshoz, a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva János házába fogadta Jézus anyját. Jézus szomjazott rettenetes lelki gyötrelmében. Megtöltöttek egy szivacsot ecettel és epével s felnyújtották neki; de midőn megízlelte, visszautasította azt. Az angyalok is szemtanúi voltak szeretett Parancsnokuk rettenetes kínjainak mindaddig, amíg elviselhették; majd arcukat kezeikkel eltakarták. Még a nap is vonakodott végignézni a rettenetes jelenetet. Jézus fennhangon kiáltja: "Elvégeztetett!" Kiáltása még a gyilkosokat is megdöbbentette. Ekkor a szentély függönye kettészakadt felülről lefelé, a föld rengett és a sziklák megrepedeztek. Sűrű sötétség ereszkedett alá a földre. Midőn Jézus meghalt, a tanítványok utolsó reményei szertefoszlott. Követői közül sokan voltak szemtanúi szenvedésének és halálának és betelt a szomorúság pohara.

Sátán többé nem ujjongott, mint eddig. Azt remélte, hogy keresztezheti az üdvösség tervét; óh, de az annál sokkal szilárdabban volt megalapozva. Most, Jézus halálakor jött tudatára, hogy egykor neki is meg kell halnia és birodalma az Üdvözítőre száll. Tanácsot ült angyalaival. Jézussal szemben nem ért el semmit, ezért elhatározták, hogy igyekezetüket fokozva, minden erejükkel és ravaszságukkal tanítványai ellen fordulnak. Mindenkit iparkodtak megakadályozni, nehogy elfogadják azt az üdvösséget, melyet számukra Jézus élete árán eszközölt ki. Így dolgozva, Sátán még ezután is Isten uralma ellen munkálkodhat. Továbbá pedig saját érdekében állott, hogy minél több lelket távol tartson az Üdvözítőtől. Sátán ugyanis tudatában volt annak, hogy azoknak a bűne, akik Krisztus vérét elfogadják, végül arra száll vissza, aki a bűnnek végoka s neki kell majd a büntetést elviselnie; ellenben azok, akik vonakodnak a Krisztus által felajánlott üdvösséget elfogadni, önmaguk bűnhődnek majd bűneikért.

Krisztus élete mindvégig földi vagyon, földi tisztesség és világias dicsőség nélkül való volt. Önmegtagadása és alázatossága a legélesebb ellentétben állott a papok és fejedelmek öntelt büszkeségével és fennhéjázásával. Makulátlan erkölcsi tisztasága állandóan kárhoztatta bűneiket. A büszke emberek megvetették Őt, éppen szentsége, tisztasága és alázatossága miatt. Óh, de azok, akik Őt itt megvetették, majd egykoron megpillantják a menny fenségében és Atyja felülmúlhatatlan dicsőségétől övezve.

A törvényszék csarnokában vérszomjas ellenség vette őt körül. Ezek a megkeményedett szívű emberek, akik akkor kiáltották: "Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinket", egykoron, mint a dicsőség királyát látják Őt viszont. Diadalénekkel kíséri Őt el útján az egész mennyei sereg. "Dicsőség és hatalom annak, aki holt volt, de feltámadt, a hatalmas Királynak!"

Nyomorult, koldus és gyenge emberek köpdöstek a dicsőség Királyának arcába, miközben durván ujjongott az aljas bántalmazáson a tömeg. Kegyetlen ütéseikkel torzították el annak arcát, akiben az egész menny gyönyörködött. Még egyszer megpillantják majd azt az arcot, midőn a napnál is dicsőségesebben ragyog, de akkor szeretnének majd elmenekülni előle. Durva győzelemmámor helyett majd sírnak és jajgatnak.

Jézus megmutatja majd nekik kezeit, a keresztre szegezés jeleivel. Örökké magán fogja hordani eme kegyetlenségének emlékét. A szögeknek minden nyoma örökké hirdeti a csodálatos megváltás történetét s azt a végtelen árat, melyet az Üdvözítő az emberiségért fizetett. Azok az emberek, akik dárdáikkal általszúrták az élet Fejedelmét, majd megpillantják a sebhelyeket, és szívük mélyéből gyászolják meggondolatlan és lelketlen cselekedetüket.

A gyilkosok rendkívül bosszankodtak a felírás miatt, amelyet a római helytartó Jézus keresztjére helyeztetett: "A zsidók királya." Óh, de egykor mégis kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és dicsőségében megpillantani. Majd akkor láthatják ruháján és oldalán élő betűkkel felírva: "A királyok Királya és uraknak Ura". Midőn a kereszten csüggött, gúnyosan kiáltották feléje: "Ha te vagy Izrael királya, szállj le a keresztről, s majd hiszünk neked!" Majd egykor kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és fenségében szemlélni. Akkor többé nem követelnek Tőle bizonyítékokat, hogy Ő Izrael királya; mert királyi fenségétől elbűvölve kiáltják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!"

A földrengés, a sziklák megrepedése, a sötétség, amely beborította a földet s Jézus hangos "elvégeztetett" kiáltással, - midőn életét odaadta, - rendkívül nyugtalanította ellenségeit és megrendítette a gyilkosok hadát. A tanítványok csodálkoztak e rendkívüli tüneményeken; de reményük mégis elveszett. Attól tartottak, hogy a feldühödött nép most az ő halálukat fogja követelni. Biztosan érezték, hogy ez a nagy gyűlölet, amelynek kitörését látták, nem ér véget a Megváltó megöletésével. Félrevonultak a világtól és csendes és magányos helyeken sírtak csalódásuk felett. Hiszen ők azt remélték, hogy Krisztus, mint földi király fog uralkodni, de reményük Krisztussal együtt sírba szállt. Szomorúságukban és kétségbeesésükben azon gondolkoztak, hogy vajon nem csalta e meg őket Krisztus. Még édesanyjának a hite is megingott messiási voltában.

Habár a tanítványok Jézus iránt táplált reményükben csalatkoztak, mégis szerették a nagy Mestert, és tisztességesen szerették volna eltemetni. Csak azt nem tudták, hogy hogyan. Arimathiai József, aki gazdag és befolyásos tagja volt a magas tanácsnak, titkon Pilátushoz ment, bátran kérte, hogy adja ki neki Jézus holttestét. Nyilvánosan nem merte ezt tenni, mert félt a tömeg gyűlöletétől. A tanítványok attól féltek, hogy a tömeg meggátolja őket abban, hogy Jézust tisztességesen helyezzék nyugalomra. Pilátus teljesítette József kérését, és a tanítványok leemelték Jézus holttestét a keresztről, mialatt végtelenül szomorkodtak, hogy reményeikben oly súlyosan csalatkoztak. A holttestet gondosan becsavargatták finom gyolcslepelbe és József új sírjába helyezték.

Az asszonyok, akik alázatosan és hűségesen követték Jézust, nem akartak addig távozni, amíg nem látták, mint fektették Jézust a sírba; s míg egy hatalmas követ nem hengerítettek a sír szájára, nehogy az ellenség Jézus holttestét ellophassa. Félelmük azonban teljesen alaptalan volt; láttam, hogy mennyei seregek kimondhatatlan gonddal őrködtek Jézus sírja felett és sóváran vártak a parancsra, midőn kivehetik részüket és kiszabadíthatják a dicsőség királyát fogságából.

Krisztus gyilkosai attól tartottak, hogy újra életre támad s megszökik sírjából. Ezért arra kérték Pilátust, hogy legalább harmadnapig őrséggel őriztesse a sírt. Ez meg is történt. Előbb azonban lepecsételték a sírt, nehogy tanítványai ellophassák, és azután azt mondják, hogy feltámadt a halálból.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 27., kedd

8. Jézus kihallgatása


Midőn az angyalok a mennyet elhagyták, szomorúan rakták le ragyogó koronáikat. Nem viselték addig, mialatt szeretett Parancsnokuknak szenvedni és töviskoszorút kellett hordoznia. Sátán és angyalai ott sürgölődtek a törvényszék épületében, hogy a jelenlévők szívéből minden emberi érzést és rokonszenvet kitöröljenek. Befolyásuk még a levegőt is megrontotta, megfertőzte. Az elöljárókat és főpapokat arra késztette, hogy Jézussal a legkegyetlenebb és legembertelenebb módon bánjanak. Sátán azt remélte, hogy az ilyen csúfolódás és bántalom Isten Fiából panaszt vagy zúgolódást fog kiváltani; vagy kimutatja isteni erejét és kiragadja magát az Őt gyötrő tömeg közül. Ezzel végül is meghiúsult volna a megváltás terve.

Péter az elárultatás után is követte Urát. Aggódott, hogy mi történik Jézussal. Mikor azonban azzal vádolták meg, hogy ő is Jézus egyik tanítványa, a saját biztonságát féltve kijelentette, hogy nem ismeri azt az embert. Jézus tanítványait jól ismerték galileai nyelvjárásukról, Péter azonban esküvések és átkozódások mellett háromszor is erősítette, hogy nem tartozott Krisztus tanítványaihoz, hogy így meggyőzze vádolóit. Jézus nem állt messze Pétertől és szomorú, szemrehányó pillantást vetett reá. A tanítványnak most jutott eszébe Jézusnak az a szava, amit a felsőházban mondott neki s megemlékezett egyben saját buzgó ígéretéről is: "Még ha mindnyájan megbotránkoznak is Benned, én soha meg nem botránkozom." Az előbb pedig esküdözés és átkozódások között tagadta meg Urát; ámde Jézus tekintete meglágyította Péter szívét és megmentette őt. Keservesen sírt, megbánta súlyos vétkét, megtért s később arra is alkalmassá lett, hogy hittestvéreit erősítse.

A tömeg Jézus vérét követelte. Kegyetlenül megostorozták. Majd egy öreg, királyi bíborköntöst vetettek rája és töviskoszorút helyeztek szent fejére. Nádszálat adtak a kezébe és mélyen meghajolva előtte, gúnyosan üdvözölték: "Üdvözlégy zsidók királya!" Majd kikapták kezéből a vesszőt és arcul verték vele, miáltal a tövisek belefúródtak homlokába, és vércseppek csurogtak alá arcán.

Óh, mily nehezükre esett a szent angyaloknak ezt a rettenetes jelenetet végignézni. Szerették volna megszabadítani Jézust, de a parancsnokló angyal nem engedte s kijelentette, hogy az emberiség megváltásának igen nagy az ára. Jézus kész ezt a nagy árat megfizetni; az életét fogja feláldozni az, akinek hatalma van a halál felett. Jézus tudta, hogy a mennyei seregek szemtanúi végtelen megaláztatásának; közülük a leggyengébb angyal is elég volna ahhoz, hogy ezt az egész gúnyolódó csapatot megsemmisítse, és Jézust kiszabadítsa. Tudta, hogyha Atyjától kérné, az angyalok azonnal kiszabadítanák Őt. Ámde szükség volt arra, hogy a dühöngő emberek kegyetlenkedését elszenvedje, hogy így véghezvigye a megváltás tervét.

Jézus alázatosan és nyugodtan állott a felbőszült tömeg közepette, amely a leggyalázatosabban bánt vele. Arcába köpdöstek, abba az arcba, amely elöl egykoron elrejtőzni szeretnének, s amely arc egykor Isten városának világossága lesz és fényesebben ragyog a napnál. Jézus egyetlen haragos pillantással sem viszonozta bántalmazói kegyetlenségét. Fejére ócska ruhát dobtak, ami egészen eltakarta arcát és miközben megütötték, gúnyosan kiáltották: "Jósold meg, Krisztus, hogy ki ütött meg?" Az angyalok között izgalom támadt. Azonnal meg akarták szabadítani, de parancsnokló angyalaik ezt nem engedték meg.

Egyes tanítványai elég bátorságot vettek ahhoz, hogy behatoljanak a tárgyalóterembe, és tanúi legyenek kihallgatásának. Azt remélték, hogy majdcsak kinyilatkoztatja isteni erejét, kiszabadítja magát ellenségei kezéből és megbünteti kegyetlen bántalmazóit. Reményeik hol megerősödtek, hol csökkentek a szerint, ahogy a különböző jelenetek váltakoztak. Néha kételkedtek és attól tartottak, hogy csalásnak lettek áldozatai. Ámde eszükbe jutott az a mennyei hang, amelyet a megdicsőülés hegyén hallottak és az a dicsőség, amelyet láttak, és újra erősen hitték, hogy Jézus Istennek Fia. Felidézték emlékezetükbe a jeleneteket, melyeknek szemtanúi voltak, a csodákat, miket Jézus végrehajtott, midőn meggyógyította a vakok szemeit, a süketek hallását visszaadta, megdorgálta és kiűzte az ördögöket, feltámasztotta a halottakat és a viharzó tengert is lecsendesítette. Nem tudták elhinni, hogy Ő meghalhat. Még mindig remélték, hogy erélyes szavával szétkergeti a vérszomjas tömeget, mint egykor, midőn a templomból kihajtotta a kufárokat, akik Atyjának házát kalmárkodás helyévé tették, és akik úgy menekültek Előle, mintha fegyveres csapat üldözte volna őket. A tanítványok azt remélték, hogy Jézus kinyilatkoztatja hatalmát és meggyőz mindenkit, hogy ő Izraelnek Királya.

Júdás szégyenkezett és furdalta a lelkiismeret gyalázatos tette miatt, mellyel Jézust elárulta. Midőn szemtanúja volt az Üdvözítő rettenetes megaláztatásának és gyötrelmeinek, teljesen megtört. Igaz, hogy szerette Jézust, de a pénzt még inkább. Nem gondolta volna, hogy Jézus megengedi, hogy elfogja a csapat, amelyet ő vezetett hozzá. Mindvégig azt remélte, hogy Jézus csodát tesz és kiszabadítja magát kezeikből. Midőn azonban látta a törvényteremben egybegyűlt feldühödött és vérére szomjazó tömeget, mélyen megrendülve ébredt bűnének tudatára; a tömegen áttörte magát s miközben Jézust bántalmazták és vádolták, ő nyilvánosan megvallotta, hogy ártatlan vért árult el. Felajánlotta azt az összeget, melyet az árulásért kapott s kérte őket, hogy bocsássák Jézust szabadon, kijelentvén, hogy Jézus mindenben teljesen ártatlan.

A papok az ijedtségtől és zavartól egy pillanatig némán bámultak maguk elé. Nem akarták a nyilvánosság tudomására juttatni, hogy Jézus egyik hitvalló tanítványát megvesztegették, hogy Őt nékik kiszolgáltassa. Leplezni akarták, hogy Jézust tolvajmódjára hajszolták, s titokban fogták is el. Ámde Júdás vallomása s megtört alakja eléggé leleplezték a papokat a nép előtt és elárulta, hogy csak gyűlöletből fogták el Jézust. Midőn Júdás fennhangon kijelentette, hogy Jézus ártatlan, a papok így feleletek: "Mi közünk nékünk ehhez. Te lássad!" Jézus a hatalmukban volt s erősen el voltak határozva, hogy fogságban is tartják. Végső kétségbeesésében Júdás a pénzt, amelyet most már megvetett, odadobta a papok elé, kik felbérelték és a legrettenetesebb lelkiismereti furdalások között távozott és felakasztotta magát.

Jézusnak voltak jóakarói a tömegben, akik rokonszenveztek vele. Különben is az egész nép csodálkozott azon, hogy a hozzá intézett kérdésekre mit sem válaszolt. Se az aggodalomnak, se a gyűlöltségnek, vagy a haragnak a jelét nem lehetett látni arcán vagy szemeiben. Méltóságteljesen, önuralommal tűrt el mindent. A szemlélők csodálkozva néztek fel rá. Összehasonlították tökéletes alakját, nemes magatartását azokéval, akik felette törvényt ültek, és kénytelenek voltak elismerni, hogy Jézus igazi királyi magatartást tanúsít. Jézuson nyoma sem volt annak, hogy bűnöző volna. Szemei nyájasak és tiszták voltak, nem árultak el félelmet. Homloka széles és magas volt. Minden egyes vonása nemes jóságot és magasztos elveket fejezett ki. Türelme és nyugalma oly rendkívüli volt, annyira emberfeletti, hogy sokan félni, remegni kezdtek. Heródest és Pilátust is nyugtalanította nemes és fenséges viselkedése.

Pilátus kezdettől fogva meg volt győződve, hogy Jézus nem közönséges ember. Rendkívüli jellemet látott benne és az ellene felhozott vádakban teljesen ártatlannak tartotta. Az angyalok mindezt jól látták, és hogy visszatartsák Pilátust a rettenetes lépéstől, hogy Jézust kivégzés céljából a csőcselék kezeibe szolgáltassa, egy angyal ment feleségéhez, aki álomban közölte vele, hogy aki felett férje törvényt ül, Istennek ártatlan Fia. Az asszony azonnal megüzente férjének, hogy álmában sokat szenvedett Jézus miatt, intette férjét, hogy ne avatkozzék ama szent férfiúnak ügyébe. A küldönc áthatolt a tömegen és átadta Pilátusnak felesége levelét. Mikor átolvasta azt, elhalványodott, remegni kezdett, s azonnal elhatározta, hogy Jézus keresztre feszítésében részt nem vesz. Elhatározta, ha bárhogy követeli is a csőcselék Jézus vérét, ő ehhez nem járul hozzá, hanem mindent elkövet, hogy Őt kiszabadítsa.

Pilátus nagy megkönnyebbüléssel vett tudomást arról, hogy Heródes Jeruzsálemben tartózkodik. Azt remélte, hogy így megmenekülhet minden felelősségtől, Jézus kihallgatásával és elítéltetésével kapcsolatban. Ezért a vádlottat vádlóival együtt azonnal Heródeshez küldte. Ez az uralkodó megátalkodott bűneiben. Keresztelő János megöletése oly foltot ejtett lelkén, amelytől többé nem tudott szabadulni. Midőn Jézusról és hatalmas cselekedeteiről tudomást szerzett, megijedt és remegett, mert azt hitte, hogy Keresztelő János támadt fel. Midőn Pilátus Jézust Heródes kezeibe adta, Heródes ezt az eljárást fölénye és magasabb méltósága elismerésének tekintette. Következménye az volt, hogy a két uralkodó, kik eddig egymás ellenségei voltak, most megbékéltek. Heródes örült annak, hogy Jézust láthatja, mert azt hitte, hogy kívánságára nagy csodákat hajt végre szeme láttára. Ámde az Üdvözítőnek nem volt feladata, hogy keresse a hatalmasok kegyét, vagy isteni erejének felhasználásával kíváncsiságukat kielégítse. Nem a saját érdekében, hanem mások lelki üdvösségének kieszközlésére használta isteni erejét.

Heródes egyetlen kérdésére sem válaszolt Jézus. Némán hallgatta végig ellenségeinek heves vágyait is. Heródes haragra lobbant, mikor azt tapasztalta, hogy Jézus nem fél hatalmától és tekintélyétől és szolgáival együtt kigúnyolta és bántalmazta az Üdvözítőt. De azért Jézus nemes, isteni magatartása bámulatba ejtette s miután félt őt elítélni, újra visszaküldte Pilátushoz.

Sátán angyalai mindent elkövettek, hogy Pilátust megkísértsék, és romlásba taszítsák. Feltárták előtte, hogy amennyiben nem volna hajlandó a halálos ítéletet Jézus felett kimondani, azt mások úgyis megtennék. A tömeg Jézus vérére szomjazik, ha ő vonakodik Jézust nekik kiszolgáltatni, elveszti hatalmát, világi tekintélyét s kiteszi magát annak, hogy őt e "csaló" hívének fogják tekinteni. Pilátus tehát megijedt, és beleegyezett Jézus halálába. Pilátus minden felelősséget és bűnt a vádolókra hárított. A tömeg magára vállalt mindent s így kiáltott: "Az ő vére legyen mirajtunk és a mi gyermekeinket." Pilátus azért mégsem volt tiszta; ő is bűnös volt Jézus vérének ontásában. Önző okokból, a világ nagy urainak tiszteletét sóvárogva, halálra adta az ártatlant. Ha Pilátus saját meggyőződését követte volna, akkor nem avatkozott volna bele Jézus elítéltetésébe.

Jézus magatartása és szavai a kihallgatás folyamán, mély benyomást gyakoroltak sok jelenlévő lelkére. Ezen befolyás következményei, különösen a feltámadás után mutatkoztak, sokan voltak, akik ekkor a gyülekezethez csatlakoztak; sokan voltak, akiknek megtérése Jézus kihallgatásakor kezdődött.

Sátán dühe végtelen volt, mikor látta, hogy temérdek sok kegyetlenség és gyötrelem, mit Jézusnak el kellett szenvednie, egyetlen panaszszót sem váltott ki belőle. Ámbár emberi természetet öltött magár, mégis Istenhez hasonló erő hatotta át lényét és egy hajszálnyira sem tért el Atyja akaratától.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 26., hétfő

7. Az árulás


Lélekben abba az időbe helyeztettem, midőn Jézus tanítványai társaságában a húsvéti vacsorát költötte el. Sátán megcsalta Júdást és elhitette vele, hogy ő is igaz tanítványa Jézusnak; de szíve mindig anyagias volt. Szemtanúja volt Jézus hatalmas cselekedeteinek, mellette volt tanítói tevékenysége alatt és a mindent legyőző bizonyítékok súlya alatt felismerte, hogy Jézus a Messiás. De Júdás önző és kapzsi volt, szerette a pénzt. Haragosan panaszolta fel a drága illatszer elpazarlását, melyet a magába szállt bűnös nő Jézus lábaira öntött. Mária szerette az Üdvözítőt. Jézus megbocsátotta oly igen sok bűnét. Végtelenül szeretett fivérét feltámasztotta a halálból, és ő úgy érezte, hogy Jézusért semmi áldozat sem nagy számára. Minél drágább a kenet, annál jobban kifejezheti az Üdvözítő iránti végtelen háláját. Júdás azonban, fösvénysége mentségére, azt sürgette, hogy sokkal jobb lett volna a kenetet eladni és az árát a szegényeknek adni. Csakhogy ezt nem azért mondta, mert törődött a szegényekkel: hiszen önző és becstelen volt és gyakran képes volt saját céljaira fordítani azokat az adományokat, melyeket az adakozók a szegényeknek szántak. Júdásnak nemigen volt gondja Jézus jólétére vagy szükségleteire, és hogy fösvénységét leplezze, minduntalan a szegényekre hivatkozott. Mária bőkezűsége a legélesebben megfedte az ő önzését és fösvénységét. Sátán kísértései előtt nyitva állott az út s kísértéseivel termékeny talajra talált Júdás szívében.

A papok és a nép fejedelmei gyűlölték Jézust; ellenben tömegek szorongtak körülötte, hogy bölcs szavait hallgassák és szemléljék csodálatos műveit. A nép igen nagy érdeklődéssel viseltetett Jézus iránt s buzgón követték, hogy a nagy Mester tanításait hallhassák. Az elöljárók között is sokan voltak, akik hittek benne, de ezt a hitüket nem merték bevallani, mert féltek, hogy elűzik őket a gyülekezetből. A papok és elöljárók elhatározták, hogy valamit tenniük kell, hogy a nép figyelmét és érdeklődését eltereljék Jézusról. Attól tartottak, hogy végül minden ember hinni fog benne s nem érezték magukat biztonságban. Vagy elvesztik állásukat, vagy megölik Jézust. Csakhogy, ha meg is ölik, akkor is itt maradnak csodás hatalmának élő emlékei. Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, tehát attól tartottak, hogyha Jézust megölik is, Lázár továbbra is bizonyságot tesz isteni hatalmáról. A nép tömegesen vándorolt Lázárhoz, hogy megláthassák azt az embert, akit Jézus feltámasztott a halálból s a papok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, hogy az izgalomnak egyszer s mindenkorra véget vessenek. Úgy gondolták, hogy akkor majd újra befolyásolják a népet, mely ragaszkodik a hagyományokhoz és az emberi rendelésekhez, amelyeknek értelmében meg kell tizedelniük a köményt, a kaprot és a mentát.

Közösen elhatározták, hogy Jézust, ha egyedül találják, azonnal elfogják; mert tudták, hogy ha olyankor merészelnek Hozzá nyúlni, amikor a nép áhítattal és érdeklődéssel hallgatja, bizonyosan megköveznék őket.

Júdás tudta, hogy a hatalmasok, a főpapok és vének mennyire vágynak Jézus elfogatására és ezért néhány ezüstpénz fejében felajánlotta nekik, hogy elárulja Őt. A pénz iránti nagy szeretetében beleegyezett abba, hogy elárulja Urát legelkeseredettebb ellenségeinek. Sátán szállta meg Júdást és az utolsó vacsora megható jelenetei alatt az áruló terveket kovácsolt szándékának megvalósítására. Mély szomorúsággal jelentette ki Jézus tanítványainak, hogy ama éjjelen valamennyien megbotránkoznak benne. Péter lelkesen jelentette ki, hogyha mindnyájan megbotránkoznak is Benne, ő sohasem fog megbotránkozni. Jézus így szólt Péterhez: "Íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, miként a búzát; de én imádkoztam érted, hogy hited el ne fogyatkozzék; te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsd!"

Láttam Jézust, tanítványai társaságában a kertben. Szomorúan kérte őket, hogy virrasszanak és imádkozzanak, nehogy kísértésbe essenek. Tudta, hogy hitük próbára tétetik, hogy reményeik szertefoszlanak, és hogy mind ama mennyei erőre szükségük lesz, amit csak állhatatos ima és éberség által nyerhetnek el. Jézus nagy kiáltással, sírva imádkozott: "Atyám, ha lehet, távozzék tőlem e pohár; mindazáltal ne az én, hanem a te akaratod legyen meg." Isten Fia a legnagyobb lelki gyötrelmek között imádkozott. Nagy vércseppek gyöngyöztek homlokán, melyek a földre hullottak. Mennyei angyalok lebegtek felette s szemtanúi voltak a Megváltó rettenetes fájdalmának, azonban közülük csak egy nyert megbízatást, hogy odamenjen és az Isten Fiát erősítse küzdelmében. A mennyben elcsitult minden öröm. Az angyalok letették koronáikat és hárfáikat és mély szomorúsággal, részvétteljesen figyelték Jézust. Az angyalok oltalmazóan akarták Jézust körülvenni, azonban parancsnokló, hatalmas angyalok ezt nem engedték meg, nehogy, - ha elárultatását látni fogják, - megszabadítsák Őt. Az isteni terv le volt fektetve és annak be kellett teljesedni.

Jézus miután imádkozott, újra visszatért tanítványaihoz. De már alva találta őket. Abban a rettenetes órában tanítványai részvétét és imáját is nélkülöznie kellett. Péter, aki kevéssel előbb még önfeláldozó ragaszkodásával dicsekedett, mély álomba merülve feküdt. Jézus figyelmeztette őt világos kijelentésére s hozzátette: "Hát még egy óráig sem tudtok velem együtt virrasztani?" Isten Fia három ízben imádkozott végtelen lelki gyötrelmében. Ekkor megjelent Júdás, fegyveres csapata élén, Mesteréhez közeledett, hogy szokása szerint üdvözölje. A csapat körülvette Jézust; Ő itt azonban kinyilatkoztatta isteni hatalmát, midőn megkérdezte őket; "Kit kerestek?" "Én vagyok". Amint e szavak elhagyták az Üdvözítő ajkait, a fegyveres csapat meghátrált és a földre rogyott. Jézus ezzel isteni hatalmáról akarta őket meggyőzni. Bizonyságát kívánta adni, hogy módjában állna kezeikből megszabadulni, ha akarna.

A tanítványok szívében új remény ébredt, mikor látták, hogy a fegyveres emberek Jézus egyetlen szavára erőtlenül hullottak a földre. Mikor újra felemelkedtek és Jézushoz közeledtek, Péter kirántotta kardját és levágta a főpap szolgájának fülét. Ámde Jézus megparancsolta Péternek, hogy tegye vissza kardját hüvelyébe, mert úgymond: "Azt gondolod e, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellék többet tizenkét sereg angyalnál?"

Láttam, mint tükröződött reménység az angyalokban e szavak hallatára és mint derült fel arcuk. Szerették volna körülvenni Parancsnokukat és szétszórni azt a gonosz csőcseléket. De csakhamar újra elszomorodtak, midőn Jézus hozzáfűzte: "De hát akkor hogyan mennének teljesedésbe az Írások? Mindennek így kellett történnie." A tanítványok szívében is keserű csalódás és kétségbeesés lett úrrá, midőn látták, hogy Jézus, mint engedi meg ellenségeinek, hogy elfogják és megkötözzék.

A tanítványok most saját életüket is veszélyeztetve látták; mindnyájan elmenekültek s magára hagyták Jézust a gyilkos tömeg kezében. Óh, hogy ujjongott Sátán! S viszont mily szomorúak voltak Isten angyalai! A parancsnokló angyalok vezetése mellett számos angyalcsapat vonult oda, hogy szemtanúja legyen a jelenetnek. Fel kellett jegyezniük minden szenvedést, melyet Jézusnak el kellett tűrnie s minden kínt és fájdalmat, amely szívét átjárta. Azoknak, akik annak idején végrehajtói voltak e kegyetlenségeknek, egykoron élő képekben kell ismét mindent végignézni.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 23., péntek

6. A megdicsőülés


A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, amely kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya, Krisztus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, midőn szenvedését és kereszthalálát látják majd, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Isten nem angyalokat küldött, hanem azokat, akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit.

Illés Istennel járt. Munkája kínos és veszedelmes volt, mert általa kárhoztatta és fenyítette Isten Izraelnek bűneit. Illés, Istennek prófétája volt s mégis kénytelen volt egyik helyről a másikra menekülni, hogy életét megmentse. Saját népe üldözte, űzött vadként, hogy elpusztítsa. Ámde Isten magához vette Illést. Mennyei angyalok diadalmenetben vitték Isten királyiszéke elé.

Mózes sokkal kiválóbb volt, mint előtte bárki más. Isten annyira kitüntette, hogy szemtől szembe beszélt vele, mint ahogy az ember beszél barátjával. Azon kiváltságban részesült, hogy láthatta azt a leírhatatlan fényt és sugárözönt, amely az Atyát körülveszi. Mózes által szabadította ki Isten Izrael fiait az egyiptomi rabszolgaságból. Mózes közbenjárója volt népének és gyakran állott a nép és Isten haragja közé. Mózesnek Izrael iránti végtelen szeretetét akkor tette próbára az Úr, midőn haragja fellobbant a vétkes, hitetlen és zúgolódó nép ellen. Isten azt indítványozta, hogy Izrael népét eltörli a föld színéről, s helyette Mózesből hatalmas nemzetet alkot. Azonban Mózes megmutatta szeretetét Izrael iránt, mert komolyan esedezett érette Végtelen fájdalmában arra kérte Istent, hogy szűnjön meg emésztő haragjától és bocsásson meg Izraelnek, vagy törölje ki az ő nevét az élet könyvéből.

Midőn Izrael fiai egy ízben, víz hiányában Isten és Mózes ellen zúgolódtak, azzal vádolták meg őt, hogy őket és gyermekeiket akarja megölni, azért vezette ki Egyiptomból. Isten hallotta zúgolódásukat és megparancsolta Mózesnek, hogy szóljon a sziklához, hogy a népnek vizet adjon. Mózes haragjában ráütött a sziklára s magának tulajdonította a dicsőséget. A nép elégedetlensége és zúgolódása fájdalmas haragra lobbantotta Mózest, úgy, hogy egy pillanatra elfeledte, mily türelmesen vezette őket az Úr, s hogy a nép zúgolódása nem ellene, hanem Isten ellen irányult. Mózes csupán önmagára gondolt, arra, hogy mily igazságtalan történt vele, és hogy mily kevés hálát tapasztalt annál a népnél, amelyet oly végtelenül szeretett.

Isten szándéka az volt, hogy a népet gyakran nehéz helyzetbe hozza, s azután, ha a bajból és nyomorúságból kimentette, a nép tapasztalhassa szeretetét és hűségét, hogy annál nagyobb örömmel és szeretettel szolgálja őt. Ámde Mózes elmulasztotta Isten nevét a nép előtt megszentelni és megdicsőíteni, hogy az egyedül Őt magasztalja. Ezáltal magára vonta Isten rosszallását.

Midőn Mózes a kőtáblával karján alájött a hegyről és látta, hogy Izrael fiai az aranyborjút imádják, haragja annyira felgerjedt az állhatatlan és hűtlen nép ellen, hogy a két kőtáblát a földhöz vágta és darabokra törte. Láttam, hogy Mózes ezzel nem vétkezett. Isten iránti buzgalmában gerjedt oly nagy haragra. Akkor vétkezett, amikor szívének természetes érzelmeit követte és nem Istennek, hanem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ezért a bűnért Isten nem bocsátotta be őt Kánaán földjére.

Sátán keresett valamit, amivel Mózest az angyalok előtt megvádolhatja. Ujjongott eredménye felett, hogy Mózest sikerült rávennie, hogy Isten haragját kihívja s azzal dicsekedett az angyalok előtt, hogy a világ Megváltóját is legyőzi, ha eljön, hogy a világot megváltsa. Mózes, bűne következtében Sátán hatalma alá került, - a halál uralma alá. Ha Mózes állhatatos marad, Isten bebocsátotta volna az ígéret földjére, ahonnan egyenesen magához vette volna a mennybe, anélkül, hogy a halált megízlelte volna.

Mózes meghalt, azonban Mihály alájött az égből és újra életre szólította, még mielőtt teste rothadást látott volna. Sátán megkísérelte ugyan, hogy Mózes testét megtartsa s igényt emelt rá; de Mihály fejedelem feltámasztotta Mózest, és magával vitte a mennybe. Sátán rettenetesen káromolta Istent s igazságtalansággal vádolta meg, amiért megengedte, hogy zsákmányát elrabolják tőle; de Krisztus mégsem dorgálta meg Sátánt, pedig Isten szolgája annak cselszövése következtében esett el. Szelíden Atyjára mutatott s csak ennyit mondott: "Az Úr büntessen meg!"

Jézus kijelentette tanítványainak, hogy közülük néhányan nem ízlelik meg a halált mindaddig, amíg meg nem látják eljönni Isten országát hatalommal és dicsőséggel. Ez az ígéret a megdicsőüléskor teljesült. Jézus arca elváltozott és a naphoz hasonlóan ragyogott. Ruhája fehér és fényes volt. Mózes jelen volt, hogy azokat képviselje, akik Jézus második eljövetelkor a halálból támadnak fel. Illés, aki elváltozott anélkül, hogy meghalt volna, azokat képviselte, akik az Úr második eljövetelkor elváltoznak halhatatlanságba, és élve elragadtatnak a mennybe. A tanítványok tiszteletteljes félelemmel szemlélték Jézus nagyszerű fenségét, látták az Őt magába záró felhőt és hallották a mennyi hangot: "Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok."

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 22., csütörtök

5. Krisztus tanítói tisztsége


Miután Sátán befejezte kísértéseit, egy időre eltávozott Jézustól. Angyalok eledelt készítettek Isten Fiának a pusztában, amely megerősítette Őt s az Atya áldása nyugodott meg rajta. Sátán heves kísértései sikertelenek voltak, de azért mégis reményteljesen tekintett előre, Jézus tanítói hivatásának idejére, amidőn újból számos alkalma lesz ravaszságával megkísérteni Istennek Fiát. Abban is reménykedett, hogy oly módon győz felette, hogy azokat felbújta, akik Jézust el nem fogadják, hogy Őt gyűlöljék és életére tőrjenek. Sátán külön tanácsot ült angyalaival. Csalódásuk felett rendkívül bosszankodtak, hogy Isten Fia ellen semmit sem tehettek. Elhatározták, hogy ezentúl még ravaszabbak lesznek, s hogy még inkább megfeszítik minden erejüket, hogy saját népe között ébresszenek hitetlenséget világmegváltói mivolta iránt, hogy ezzel elcsüggesszék Jézust küldetésében. Nem fontos, hogy a zsidók mennyire lelkiismeretesek összes vallási szabályaikban és áldozataikban; ha sikerül őket vakságban tartani a próféciák tekintetében, s ha elhiteti velük, hogy a Messiásnak hatalmas földi királyként kell megjelennie, akkor ráveheti őket, hogy Jézust megvessék, és maguktól eltaszítsák.

Láttam, hogy Krisztus tanítói működése alatt Sátán és angyalai a legnagyobb buzgalommal fáradoztak azon, hogy az embereket hitetlenségre, gyűlölségre és haragra ingereljék. Gyakran, ha Jézus éles igazságot mondott, vagy bűnüket kárhoztatta, a nép nagy haragra lobbant iránta. Sátán és angyalai arra buzdították őket, hogy Isten Fiának életét kioltsák. Többször emeltek fel köveket, hogy megkövezzék, azonban Isten angyalai megóvták az Üdvözítőt s a háborgó tömegből kiragadva, biztos helyre vitték. Más alkalommal, midőn a legtisztább igazság hangzott el szentséges ajkairól, megragadta a nép s a dombtetőre űzte, hogy onnan a mélységbe vesse. Csakhogy összevesztek egymással azon, hogy mit is tegyenek Vele. Ekkor újra elrejtették Őt az angyalok a dühös tömeg szeme elől és Ő átment a morajló tömeg között, útját folytatva.

Sátán még mindig remélte, hogy a megváltás nagy terve nem sikerül. Minden erejét megfeszítette, hogy a nép szívét megkeményítse, és hogy bennük haragot támasszon Jézus ellen. Azt remélte, hogy csak nagyon kevesen fogadják el Őt Isten Fiának, úgy, hogy az Üdvözítő szenvedéseit és áldozatát túl nagynak fogja tartani egy ilyen kisded csapatért. Én azonban láttam, hogy az Üdvözítő már akkor is véghezvitte volna tervét, ha csupán két lélek lett volna is aki Jézust Isten Fiának elfogadja, és aki Benne, mint lelke Megváltójában hisz.

Jézus azzal kezdte meg munkáját, hogy Sátánnak a szenvedés feletti hatalmát megtörte. Meggyógyította a betegeket, a vakoknak visszaadta látását, a bénákat járókká tette, úgy, hogy azok örömujjongva ugrándoztak, és Istent magasztalták. Visszaadta egészségüket azoknak, akik Sátán rettenetes zsarnoksága következtében elgyengültek és már több év óta betegek voltak. Nyájas szavakkal vigasztalta a gyengéket, a rettegőket és a csüggedőket. A gyengéket és szenvedőket, kiket Sátán béklyóiban tartott és kiket végérvényesen zsákmányának tekintett, újra kiragadta a gonosz kezeiből és visszaadta nekik régebbi egészségüket, erejüket és boldogságukat. Újra életre keltette a holtakat, akik magasztalták Istent végtelen erejének megnyilatkozásáért. Hatalmasan cselekedett mindazokért, akik Benne hittek.

Krisztus élete a jóakarat, a részvét, és szeretet szavaival és cselekedeteivel volt teljes. Mindig szívesen meghallgatta és gyógyította azok bajait, akik hozzá jöttek. Tömegek hordták magukon isteni hatalmának bizonyítékait. Ámde, miután meggyógyultak, sokan szégyellték az alázatos, de hatalmas Tanítót. Mivel a vezetők nem hittek Jézusban, a nép sem fogadta el Üdvözítőjéül. Jézus a fájdalmaknak és szomorúságnak embere volt. Nem tudták elviselni, hogy komoly, önfeláldozó élete uralja őket. Inkább szerettek volna örvendeni annak a tiszteletnek, amit a világ nyújthat. De azért mégis sokan követték Isten Fiát, és figyelmesen hallgatták tanításait, élvezték drága szavait, melyek ajkairól áradtak. Beszéde rendkívül tartalmas volt, de azért mégis oly egyszerű, hogy a leggyengébb is felfoghatta.

Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek. Szolgákat küldtek Jézushoz azzal a megbízatással, hogy Őt elfogják, azonban mikor közelébe jutottak, rendkívül elcsodálkoztak. Látták, hogy végtelen irgalommal és részvéttel viseltetik minden emberi fájdalom iránt. Hallották, hogy mily szeretetteljesen és gyengéden szólott a gyengékhez és szenvedőkhöz. Viszont hallották őt, midőn hatalommal dorgálta meg Sátánt és foglyait felszabadította. Miközben bölcs szavait figyelemmel hallgatták, az üdvözítő befolyásának hatása alatt nem tudták kezüket reávetni. Jézus nélkül tértek vissza a papokhoz és fejedelmekhez. Mikor azok megkérdezték, hogy "miért nem hoztátok el Őt", elbeszélték a szolgák a bölcs, szeretetteljes és okos szavakat, miket Tőle hallottak, elmondták csodatetteit, miknek szemtanúi voltak és így fejezték be beszédüket: "Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!" A fejedelmek szidták őket, hogy félrehagyják magukat vezetni és a szolgák közül most már többen szégyenkeztek, hogy nem fogták el Őt. A farizeusok haragosan kérdezték, hogy van e egyetlen írástudó is, aki hisz Benne? Láttam, hogy a vének és írástudók közül sokan hittek Benne, de Sátán visszatartotta őket ennek beismerésétől; jobban féltek a nép bosszújától és csúfolódásától, mint Istentől.

Sátán gyűlölte és cselszövése mindeddig nem hiúsíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett azaz idő, midőn teljesedésbe kellett menni annak, amiért Jézus a világba jött. Sátán és angyalai tanácskoztak; elhatározták, hogy Jézus saját népét ingerlik fel, hogy vérszomjasan élete ellen törjenek, Vele kegyetlenkedjenek és meggyalázzák. Azt remélték, hogy Jézus ezért az elbánásért megneheztel és alázatosságát, és nyájasságát nem őrzi meg mindvégig.

Miközben Sátán gondosan kidolgozta terveit, Jézus felfedte tanítványai előtt a rá várakozó szenvedéseket. Közölte velük, hogy keresztre feszítik, de harmadnapon feltámad a halálból. Ámde értelmük annyira tompult volt, hogy nem értették meg az Üdvözítő szavait.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 21., szerda

4. Krisztus első eljövetele


Visszahelyeztettem abba a korba, midőn Jézus emberi természetet vett fel és megalázta magát és elviselte Sátán kísértéseit.

Születését nem övezte földi megtiszteltetés és dicsőség. Istállóban született és jászol volt bölcsője; ámde mégis sokkal nagyobb megtiszteltetésben részesült, mint bárki más emberfia. Mennyei angyalok értesítették a pásztorokat Jézus jöveteléről; bizonyságtételüket mennyei fény és dicsőség kísérte. A mennyei seregek hárfájukat vették, és Istent magasztalták. Örömujjongással hirdették Fia eljövetelét az elesett világra, hogy a megváltás munkáját elvégezze, hogy áldozati halála által békével, boldogsággal és örök élettel ajándékozza meg az embert. Isten is tiszteletben részesítette Fiának eljövetelét, mennyei angyalok imádták Őt.

Alámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miközben a nép csodálkozva figyelte Őt, a mennyei Atya hangja hallatszott: "Te vagy az én szerelmes Fiam; benned kedvem lelik."

János nem volt biztos benne, hogy az Üdvözítő volt e, aki hozzá a Jordánban való alámerítkezés miatt eljött. De Isten oly jelet ígért neki, melyből felismerheti Isten Bárányát. Ez a jel pedig az volt, midőn a mennyei galamb megnyugodott Jézuson és a menny dicsősége beragyogta Őt. János kinyújtotta kezét, Jézusra mutatott s fennhangon kiáltotta: "Íme Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit."
 
János kijelentette tanítványainak, hogy Jézus a megígért Messiás, a világ Üdvözítője. Midőn János munkája bevégződött, kioktatta tanítványait, hogy Jézusra tekintsenek, s mint az isteni nagy Mestert, úgy kövessék. János élete a gond és önmegtagadás élete volt. Ő hirdette Krisztus első eljövetelét, de nem adatott meg neki, hogy csodáinak szemtanúja legyen, s hogy az általa megnyilvánult hatalomnak örvendhessen. János tudta, hogy neki meg kell halni, midőn Jézus, mint tanító fellép. Szavát ritkán hallották másutt, mint a pusztában. Visszavonult életet élt. Nem csüngött apja családján, hogy társaságuknak örvendjen, hanem elhagyta őket, hogy annál teljesebben élhessen hivatásának. Az emberek csapatosan vonultak a népes városokból és falvakból a pusztába, hogy a csodálatos próféta szavait hallgassák. János a baltát a fa gyökerére vetette. Kárhoztatta a bűnt, nem félt a következményektől s egyengette Isten Bárányának útját.

Heródes is mély megindulással hallgatta János erőteljes bizonyságtételét, s mély érdeklődéssel kérdezte tőle, hogy mit kell cselekednie, hogy tanítványa lehessen. János jól tudta, hogy Heródes nőül akarja venni fivérének feleségét, még annak életében s őszintén megmondta neki, hogy ez törvényellenes. Heródes azonban nem volt kész semmilyen áldozathozatalra. Nőül vette fivére feleségét, kinek befolyására börtönbe vettette Jánost, azzal a szándékkal, hogy később szabadon bocsátja. Miközben János a börtönben volt, tanítványai által hallott Jézus hatalmas cselekedeteiről. Ő ugyan nem hallgathatta drága szavait, de tanítványai mindenről értesítették és vigasztalták azzal, amit hallottak. Heródes hitvesének fondorkodásai folytán nemsokára lefejezték Jánost. Láttam, hogy a legalázatosabb tanítvány is, aki Jézust követte, és vigasztaló tanítását hallgatta, nagyobb volt Keresztelő Jánosnál. Tudniillik nagyobb kiváltságban részesült nálánál, s több öröme volt életében.
 
János Illés próféta erejével és lelkületével hirdette Krisztus eljövetelét. Figyelmemet az utolsó napokra irányították s láttam, hogy János azokat jelképezi, akik Illés lelkületével és erejével hirdetik Istennek elközelgő haragját s Krisztus második eljövetelét.

A Jordánban való alámerítkezése után, a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög ott megkísértse. A Szentlélek már előkészítette őt erre a rendkívüli jelentere, a súlyos kísértésekre. Negyven napon át kísértette Őt meg Sátán, és ezen idő alatt Jézus nem evett. Körülötte minden olyan kietlen volt, hogy attól az emberi természet önkénytelenül is visszariadt. A puszta kietlen helyén együtt volt Sátánnal és a puszták vadjaival. A folytonos böjt és szenvedések következtében Isten Fia sápadt és lesoványodott volt. Ámde útja előre ki volt jelölve számára s el kellett végeznie azt a munkát, amelyért eljött.

Sátán kihasználta Isten Fiának szenvedéseit és a legkülönfélébb kísértésekkel közeledett hozzá. Azt remélte, hogy most sikerül Őt legyőznie, mert emberi sorba alázta le magát. A következő kísértéssel jött Jézushoz: "Ha Istennek Fia vagy, akkor szólja köveknek, hogy változzanak át kenyérré." Azzal kísértette meg Jézust, hogy annyira leereszkedjen, hogy előtte messiási mivoltát bebizonyítsa, azaz isteni hatalmát gyakorolja. Jézus nyugodtan felelt. "Meg vagyon írva: Nem csupán kenyérrel él az ember, hanem mindazon igékkel, melyek Isten szájából származnak."

Sátán, afelett is vitatkozni akart Jézussal, hogy vajon ő Isten Fia e. Rámutatott Jézus gyenge, szenvedő állapotára s hivalkodva mondta, hogy ő erősebb nála. Ámde a mennyből elhangzott ige: "Te vagy az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm" - elégséges volt arra, hogy Jézust átsegítse minden szenvedésen. Láttam, hogy Krisztusnak mit sem kellett tennie, hogy Sátánt meggyőzze isteni hatalmáról, és arról, hogy Ő a világ üdvözítője. Sátánnak volt elég bizonysága Isten Fia végtelen hatalmáról és mennyei dicsőségéről. Hisz éppen azért taszíttatott ki a mennyből, mert vonakodott Krisztus hatalmát elismerni.

Sátán, hogy erejét megmutassa, felvitte Jézust a jeruzsálemi szentély legmagasabb fokára s megkísértette, felszólítván arra, hogy vesse alá magát a szédítő mélységbe, s ezzel bizonyítsa be istenfiúságát. Az ihletett Írás szavait idézte: "Mert meg van írva, íme ő megparancsolja felőled angyalainak, hogy őrizzenek, és karjaikon hordozzanak téged, nehogy lábadat a kőbe üssed." Jézus így felelt: "Meg van írva: ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!" Sátán arra akarta bírni Jézust, hogy az Atya kegyelmében elbizakodva, életét kockáztassa, még mielőtt küldetését befejezte. Sátán azt remélte, hogy ezzel meghiusíthatja a megváltás tervét; ámde a terv sokkal mélyebben volt megalapozva, semhogy azt Sátán cselszövése megdönthette, vagy akadályozhatta volna.

Krisztus örök példaképe minden kereszténynek. Ha megkísértetnek, vagy jogaikat vitatják, viseljék azt türelemmel. Ne gondolják, hogy joguk van az Urat felszólítani, hogy hatalmát azért nyilvánítsa ki, hogy ők legyőzhessék ellenségeiket; kivéve, ha ezáltal Isten dicsőíttetik. Ha Jézus alávetette volna magát a templom ormáról, ezáltal nem dicsőítette volna Atyját, mert ezt a jelenetet csupán Sátán és Isten angyalai látták volna. Megkísértette volna az Urat, hogy legelkeseredettebb ellensége előtt nyilatkoztassa ki hatalmát. Ez leereszkedést jelentett volna ahhoz, akinek legyőzése végett jött Jézus a földre.

"Majd elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és onnan megmutatta neki a föld minden birodalmát egy szempillantás alatt és így szólt hozzá: Néked adom mindezt a hatalmat és gazdagságot, mert nekem adatott az s én annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem leborulva imádsz, mindez a tied lesz." Jézus így felelt neki: "Távozz el Sátán, mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj."
 
Sátán a legvonzóbb megvilágításban tárta Jézus elé a világ minden birodalmát; felajánlotta, hogyha Jézus hajlandó őt imádni, akkor lemond a föld birtoklására emelt igényéről. Sátán jól tudta, hogyha Jézus végrehajtja a megváltás tervét s meghal az emberiség megmentése érdekében, akkor az ő hatalma korlátozódik s végül teljesen el is veszíti azt, sőt még életét is. Ezért jól megfontolt tervét az képezte, hogy meghiúsítsa - ha lehetséges - Isten Fiának nagy művét, amit éppen megkezdett. Ha az emberiség megváltásának terve elbukik, akkor Sátán megtartaná uralmát, melyet igényelt. Azzal áltatta magát, hogyha terve sikerül, akkor a menny Istenének akarata ellenére is uralkodni fog a világ felett.

Sátán ujjongott, midőn Jézus letette hatalmát és dicsőségét és elhagyta a mennyet. Azt hitte, hogy ezzel hatalmába kerül Istennek Fia. Mivel Édenben a szent pár elcsábítása oly könnyen ment, azt hitte, sátáni hatalma és cselszövései által Isten Fiát is legyőzheti, s ezzel megtarthatja saját életét és országát. Ha Jézust ráveheti, hogy eltérjen mennyei Atyja akaratától, akkor nyert ügye van. Ámde Jézus így feddi meg a kísértőt: "Távozz tőlem Sátán!" Ő csak mennyei Atyja előtt borul le. Sátán tulajdonának igényelte a föld minden királyságát s megértette Jézussal, hogy megkímélheti magát a sok szenvedéstől; nem szükséges meghalnia azért, hogy a földnek birtokába jusson. Ha hajlandó őt imádni, elnyeri a föld minden birodalmát, és dicsőségesen uralkodhat felettük. De Jézus állhatatos maradt. Jól tudta, hogy eljön azaz idő, midőn élete árán váltja meg az országot Sátántól és egy kevés idő után neki hódol mindenki, mennyben és földön egyaránt. Inkább választotta a szenvedés teljes életet és a rettenetes halált, az Atyától számára kijelölt utat, csakhogy jogos örököse lehessen a föld országainak, és örökös birtokában tarthassa azt meg. Majd akkor Sátán is kezeibe adatik, hogy halál által végleg megsemmisüljön, s többé sohase nyugtalanítsa Jézust, avagy a dicsőségben lakozó szenteket.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 20., kedd

3. A megváltás terve


Fájdalom töltötte be a mennyet, midőn tudatára jöttek, hogy az ember elveszett, hogy a világ, amit Isten teremtett, halandókkal lesz tele, kiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz sorsuk, és hogy a bűnösök számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halna. Ezután láttam a szeretetteljes Jézust, fájdalmas aggodalom kifejezésével arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. Kísérő angyalom így szólt: "Bensőséges megbeszélést folytat Atyjával". Mialatt Jézus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma a tetőpontra hágott. Három ízben zárta magába Jézust az Atyát övező fenséges fényár. Midőn harmadszor is visszatért az Atyától, mi is megpillanthattuk alakját. Arca nyugodt volt, minden aggodalomtól mentes és oly nyájasság és szelídség ömlött el rajta, melyet lehetetlen leírni. Majd tudatta az angyalok karával, hogy van mentség az elbukott ember számára, hogy Atyjához esedezett és engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűnüket hordja és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség a múltban elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, és engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, ahonnan kiűzetett. Akkor majd újra közeledhetnek az élet fájához és ehetnek annak halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették.

Az angyalok eleinte nem tudtak örvendeni; mert Parancsnokuk semmit sem titkolt el előttük, hanem nyíltan feltárta a megváltás tervét. Krisztus kijelentette, hogy az Atya haragja és a bűnös emberiség közé áll, hogy elszenvedje a megvetést, gyalázatot, és hogy csak kevesen fogadják el Őt, mint Isten Fiát. Majdnem mindenki gyűlölni fogja és elvetik Őt. De Ő otthagyja a menny minden dicsőségét, emberként jelenik meg a földön, megalázza magát, mint ember, hogy személyesen tapasztalhassa mindama kísértéseket, melyek az emberre leselkednek, hogy így módjában álljon segítségére lenni azoknak, akik megkísértetnek. Miután tanítói hivatását befejezi, emberek kezébe adatik, elviseli mindazt a kegyetlenkedést és szenvedést, melyek végrehajtására Sátán és angyalai gonosz embereket felbújtathatnak. Végül a legkegyetlenebb halállal fog meghalni. Ég és föld között fog függeni, mint aljas bűnös. Rettenetes halálküzdelmet fog kiállni, melyet az angyalok sem tudnak végignézni, hanem eltakarják arcukat a rémes látvány elől. De nem csupán testi, hanem olyan lelki gyötrelmeket is el kell szenvednie, amelyhez testi kínjai nem is hasonlíthatók. Az egész világ bűnterhét viselni fogja. Kijelentette, hogy meghal, de harmadnapon feltámad, felszáll a mennybe Atyjához, hogy ott esedezzék a bűnös útra tért emberiségért.

Az angyalok arcra borultak előtte, felajánlották életüket. Jézus mondta nekik, hogy életével sokakat megment; de angyal élete nem fizethetné le a váltságot. Az Atya egyedül csak az Ő életét fogadhatja el az emberiség váltságdíjául. Jézus azt is kijelentette nekik, hogy munkájából ők is kiveszik részüket; időnként vele lehetnek, vigasztalhatják és bátoríthatják. Hisz az elbukott ember természetét veszi magára, s így ereje csekélyebb lesz az angyalokénál.

Az angyalok tanúi lesznek végtelen megaláztatásának és kínszenvedésének. Ha tehát majd látják kínjait és az emberek iránta érzett gyűlöletét, akkor mélységes nagy szerelmükben meg akarnák szabadítani Őt gyilkosainak kezéből. De ne avatkozzanak semmibe, hogy bármit is megakadályozzanak, miknek szemtanúi lesznek; azonban legyen részük feltámadásában. Íme, ez volt a megváltás terve, melyet az Atya elfogadott.

Szent szomorúsággal vigasztalta és nyugtatta meg Jézus az angyalokat és kioktatta őket, hogy a jövőben mindazok, kiket megvált Vele lesznek, és örökké Vele lakoznak; és hogy halála által sokakat megvált és Sátánt, akinek a halál felett hatalma van, örökre megsemmisíti. Az Atya neki adja az országot és minden hatalmat az egész ég alatt, amit örökkön-örökké birtokolni fog. Sátán és a gonoszok örökre megsemmisülnek, hogy többé sose zavarhassák a mennynek és a megtisztult új földnek békéjét. Megparancsolta a mennyei seregnek, hogy egységesen tegyék magukévá a megváltásnak ama tervét, melyet Isten is elfogadott és örvendezzenek annak, hogy halála által az elbukott ember újból megbékélhet Istennel, és a mennynek örvendhet.

E kijelentések hallatára kimondhatatlan öröm töltötte be a mennyet, a mennyei seregek Isten dicsőítésére zsolozsmákat és hálaénekeket zengedeztek. Megpengették hárfáikat és még hangosabban énekeltek Isten végtelen jóságáról és leereszkedéséről, aki kegyelmében és szeretetében egyszülött Fiát feláldozta a lázadó nemzetségért. Majd az Üdvözítőt magasztalták és imádták önfeláldozásáért és áldozatáért, Aki kész volt Atyja ölét elhagyni, a legnagyobb szenvedéseket átélni és a legkínosabb halált vállalni, hogy másoknak életet adjon.

Az angyal így szólt: "Azt hiszed, hogy az Atya minden küzdelem nélkül adta oda szeretett Fiát? Nem! Nem!" A magas menny Istene is küzdött, midőn határoznia kellett, hogy veszni hagyja e a bűnös embert, vagy egyszülött Fiát adja e halálra érette. Az angyalok is oly végtelen részvéttel és érdeklődéssel kísérték az ember megmentésének ügyét, hogy több angyal vállalkozott volna, aki szintén kész lett volna otthagyni a dicsőséget, hogy életét feláldozza ez elveszett emberiségért. "Csakhogy - mondta kísérő angyalom - ez nem volna elégséges." A törvényszegés oly nagy volt, hogy egy angyal élete nem lett volna elegendő váltságdíj. Egyedül Isten Fiának halála és közbenjárása fizetheti le a végtelen váltságdíjat és mentheti meg az emberiséget a reménytelen nyomorúságból.

Ám azért az angyalokra is magasztos és nemes hivatás vár a megváltás munkájában. Feladatukat képezte, hogy a dicsőség honából gyógyító és erősítő balzsamot hozzanak alá a szenvedő Emberfiának. Szolgáltak Jézusnak. Feladatukat képezte az is, hogy a kegyelem országának alattvalóit óvják a gonosz angyaloktól és attól a sötétségtől, mellyel Sátán őket elborítani akarja. Láttam, hogy Isten nem változtathatta meg törvényét, hogy az elveszett, pusztuló embert megmentse; ezért szenvedve eltűrte, hogy szeretett Fia meghaljon az ember áthágásáért.

Sátán ismét ujjongott, gonosz angyalaival együtt, hogy az embert elbuktathatta, s ezáltal Istennek Fiát a menny dicsőségének elhagyására kényszeríthette. Angyalainak mondta, hogy midőn Jézus testet ölt, legyőzi őt és megakadályozza a megváltás tervének véghezvitelében. Láthattam Sátánt, a hajdan boldog és fenséges angyalt. Aztán pedig láthattam őt úgy, amilyen most. Alakja még most is fejedelmi. Vonásai még nemesek, mert hiszen angyal, még ha elbukott is. Ám arckifejezése aggodalommal, gonddal, bánattal, rosszindulattal, gyűlölettel, csalárdsággal van tele. Ezt az egykor oly nemes arcot különösen megfigyeltem. Homloka a szemektől kezdve hátrahajló. Láttam, hogy mindvégig annyira a gonoszra hajlott, míg minden jó tulajdonságát lealjasította s minden gonosz vonást kifejlesztett. Szemei ravaszak voltak s nagy éles elméjűségről tanúskodtak. Alakja hatalmas volt, de húsa petyhüdten lógott kezein és arcán. Midőn én őt láttam, állát bal kezére támasztotta, mintha gondolatokba merült volna. Arcán oly gonosz, sátáni mosoly ült, amely megremegtetett. Így szokott mosolyogni, ha zsákmányát már biztosnak érzi s míg áldozatát csapdájához láncolja, mosolya mind iszonyúbb lesz.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 19., hétfő

2. Az ember bukása


Ádámot és Évát gyakran keresték fel a szent angyalok és kioktatták őket foglalatosságuk felől. Felvilágosították őket Sátán és angyalainak lázadásáról és bukásáról. Az angyalok figyelmeztették őket, hogy Sátán kísértéseitől óvakodjanak, munkájuk közben ne távozzanak el egymástól, mert így érintkezésbe kerülhetnek a bukott ellenséggel. Az angyalok intették őket, hogy szigorúan ragaszkodjanak Isten rendeleteihez, mert csak a legteljesebb engedelmesség adja biztonságukat. Akkor ennek a bukott ellenségnek nem lehet hatalma felettük.

Sátán Évánál kezdte meg munkáját, amennyiben rábírta az engedetlenségre; Éva elsősorban azzal hibázott, hogy eltávozott férjétől; azután azzal, hogy a tiltott fa körül időzött; harmadszor pedig, hogy meghallgatta a kísértő szavait s kételkedni merészelt Isten ezen kijelentésében: "Amely napon eszel abból, halálnak halálával halsz meg." Úgy gondolta, hogy Isten talán mégsem azt gondolta, amit mondott, majd kinyújtotta kezét és vett a gyümölcsből és evett. A tiltott gyümölcs a szemnek tetsző és jóízű volt. Keserű féltékenységgel gondolta el, hogy Isten megvonta tőlük azt, ami valóban javukra lenne s férjének is felajánlotta a gyümölcsöt, ezáltal megkísértette őt. Elbeszélte Ádámnak, hogy mit mondott neki a kígyó és csodálkozott a kígyó beszélőképessége felett.

Láttam, hogy Ádám arcára mély szomorúság borult. Úgy látszott, mintha félt és csodálkozott volna. Rettenetes küzdelem dúlt belsejében. Teljesen meg volt arról győződve, hogy ez volt az az ellenség, akitől annyira intették őket, és hogy feleségének meg kell halnia; így örökre el kell válniuk egymástól. Oly végtelen szeretettel volt eltelve Éva iránt, hogy kétségbeesésében elhatározta, hogy sorsában osztozni kíván. Megragadta a gyümölcsöt és mohón megette. Sátán ujjongott. Már a mennyben fellázadt, társakat talált, akik őt szerették, s akik bukásában is követték. Sátán elbukott s másokat is magával ragadott. Most az asszonyt kísértette meg; bizalmát megingatta, hogy kételkedjen Isten végtelen bölcsességében, és hogy kívánja megérteni Isten végtelen bölcsességű terveit. Sátán jól tudta, hogy az asszony nem egyedül fog elbukni. Ádám, Éva iránti szeretete következtében szintén engedetlen lett Isten parancsolatai iránt és vele együtt bukott el.

Az ember bukásának híre elterjedt a mennyben és minden hárfa elnémult. Az angyalok végtelen fájdalmukban levették fejükről koronáikat. Az egész menny izgalomban volt. Tanácsot tartottak, hogy elhatározzák, mi történjék a bűnös párral. Az angyalok attól tartottak, hogy a bűnbeesett emberpár kinyújtja kezét az élet fája után is, és így halhatatlan bűnösök lesznek. Ámde Isten kijelentette, hogy a bűnösöket kiűzi éden kertjéből. Az Úr azonnal megbízott angyalokat, hogy az élet fájához vezető utat őrizzék. Sátán jól átgondolt terve az volt, hogy Ádám és Éva engedetlenkedjenek, és miután kihívták maguk ellen Isten haragját, egyenek az élet fájának gyümölcséből is, hogy örökké éljenek bűnben és engedetlenségben, s így a bűn örökké megmaradjon a világon. Ámde Isten szent angyalait küldte ki, hogy a bűnösöket kiűzzék éden kertjéből és távol tartsák őket az élet fájától. E hatalmas angyalok mindegyike jobbjában tartott valamit, ami villogó kardhoz hasonlított. Ezután Sátán diadalt ült. Gonoszságával másokat is szerencsétlenségbe taszított. Ő a mennyből, az ember pedig a paradicsomból záratott ki.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. március 18., vasárnap

1. Sátán bukása


Sátán egykor a menny dicső angyala volt; Krisztus után következett. Arckifejezése szelíd, mint a többi angyalé és sugárzott a boldogságtól. Homloka magas és széles; hatalmas szellemi képességeket mutatott. Alakja tökéletes, magatartása nemes és fenséges. Azonban mikor Isten így szólt Fiához: "Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" - Sátán féltékeny lett Jézusra. Kívánta volna, hogy Isten az ember teremtésénél őt is bevonja tanácsába s mivel ez nem történt meg, irigységgel, gyűlölettel és féltékenységgel telt meg. Ő szerette volna Isten után a legfényesebb helyet elfoglalni a mennyben.

A mennyben mindeddig a legnagyobb rend és összhang uralkodott; a mennyei lények feltétlen engedelmességet tanúsítottak Isten iránt. A legnagyobb bűn volt: lázadni Isten rendelkezése, akarata ellen. Az egész menny izgalomban volt. Az angyalok csoportokba tömörültek s minden szakasz élén egy magasabb rangú parancsnok állt. Sátán önmagát akarta felmagasztalni; nem volt hajlandó Jézus felsőbbségét elismerni, fondorkodni kezdett Isten uralma ellen. Néhány angyal Sátánnal szövetkezett ebben a lázadásban; mások síkraszálltak Isten bölcsessége és uralma mellett, hogy Fiának hatalmat, tekintélyt adott. Vita támadt az angyalok között. Sátán és angyalai Isten kormányzatát akarták megreformálni. Kifürkészhetetlen bölcsességébe kívántak behatolni, szándékát megérteni, mivel Fiát ily korlátlan hatalommal és uralommal ruházta fel. Lázadtak a Fiú tekintélye és uralma ellen. Isten felszólította az angyali sereget, hogy királyiszéke körül gyülekezzenek, hogy minden egyes esetet eldöntsenek. Itt kelt a határozat, hogy Sátán kizárassék a mennyből, az összes angyalokkal együtt, kik csatlakoztak lázadásához. "S lőn a mennyben viaskodás." Az összes angyal részt vett a küzdelemben. Sátán Isten Fiát akarta legyőzni és mindazokat, akik akaratának engedelmeskedtek. Ámde a jó, hűséges angyalok győztek és Sátán angyalaival együtt száműzetett a mennyből.

Midőn Sátánt és angyalait kitaszították a mennyből és Sátán tudatára ébredt, hogy annak tisztaságát és dicsőségét örökre elveszítette, megbánás vett rajta erőt s újra vissza szeretett volna jutni a mennybe. Most már szívesen elfoglalta volna régi helyét vagy bármely helyet, amelyet számára kijelölnek. De nem; a mennyet nem volt szabad többé veszélyeztetni. Az egész menny romlásnak lett volna kitéve, ha Sátánt visszabocsátják; hisz benne volt a bűnnek eredete, magában hordta a lázadás magvát. Mind ő, mind követői keservesen sírtak s kérték Istent, hogy vegye vissza őket ismét kegyébe. Ámde bűnük, - a gyűlölet, irigység és féltékenység bűne oly nagy volt, hogy többé Isten sem törölhette el. Meg kellett maradnia, hogy végül elvegye büntetését.

Midőn Sátán teljesen meggyőződött arról, hogy többé nem nyerheti vissza Isten kegyét, gonoszsága és gyűlölete nyilvánvalóvá lett. Tanácskozott angyalaival s tervet koholtak Isten uralma elleni küzdelemre. Midőn Isten Ádámot és Évát a gyönyörű paradicsomkertbe helyezte, Sátán tervet kovácsolt kiirtásukra. Az örvendő emberpárt boldogságától sohasem lehetett volna megfosztani, ha Isten parancsának engedelmeskednek. Sátán csak akkor keríthette volna hatalmába őket, ha először engedetlenek Isten iránt s így elveszítik Isten kegyét. Ezért tervet kellett kovácsolni arra, hogy az első emberpárt Isten iránti engedetlenségre csábítsák, hogy az ember ily módon Isten haragját kihívja. Így aztán bizonyosan Sátánnak és angyalainak közvetlenebb befolyása alá kerülnek. Elhatározták tehát, hogy Sátán más alakot öltsön, s tanúsítson érdeklődést az ember iránt. Behízelgően kell támadnia Isten igazságosságát, kételyt kell ébresztenie, vajon Isten éppen azt gondolja-e, amit mond. Ezután az emberek tudásvágyát kell felébreszteni, s rábeszélni, hogy kutassák Isten kifürkészhetetlen terveit - ami Sátán vétke volt, - kutassák annak okát, amiért Isten a tudás fájának gyümölcsétől eltiltotta őket.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok