2018. március 26., hétfő

7. Az árulás


Lélekben abba az időbe helyeztettem, midőn Jézus tanítványai társaságában a húsvéti vacsorát költötte el. Sátán megcsalta Júdást és elhitette vele, hogy ő is igaz tanítványa Jézusnak; de szíve mindig anyagias volt. Szemtanúja volt Jézus hatalmas cselekedeteinek, mellette volt tanítói tevékenysége alatt és a mindent legyőző bizonyítékok súlya alatt felismerte, hogy Jézus a Messiás. De Júdás önző és kapzsi volt, szerette a pénzt. Haragosan panaszolta fel a drága illatszer elpazarlását, melyet a magába szállt bűnös nő Jézus lábaira öntött. Mária szerette az Üdvözítőt. Jézus megbocsátotta oly igen sok bűnét. Végtelenül szeretett fivérét feltámasztotta a halálból, és ő úgy érezte, hogy Jézusért semmi áldozat sem nagy számára. Minél drágább a kenet, annál jobban kifejezheti az Üdvözítő iránti végtelen háláját. Júdás azonban, fösvénysége mentségére, azt sürgette, hogy sokkal jobb lett volna a kenetet eladni és az árát a szegényeknek adni. Csakhogy ezt nem azért mondta, mert törődött a szegényekkel: hiszen önző és becstelen volt és gyakran képes volt saját céljaira fordítani azokat az adományokat, melyeket az adakozók a szegényeknek szántak. Júdásnak nemigen volt gondja Jézus jólétére vagy szükségleteire, és hogy fösvénységét leplezze, minduntalan a szegényekre hivatkozott. Mária bőkezűsége a legélesebben megfedte az ő önzését és fösvénységét. Sátán kísértései előtt nyitva állott az út s kísértéseivel termékeny talajra talált Júdás szívében.

A papok és a nép fejedelmei gyűlölték Jézust; ellenben tömegek szorongtak körülötte, hogy bölcs szavait hallgassák és szemléljék csodálatos műveit. A nép igen nagy érdeklődéssel viseltetett Jézus iránt s buzgón követték, hogy a nagy Mester tanításait hallhassák. Az elöljárók között is sokan voltak, akik hittek benne, de ezt a hitüket nem merték bevallani, mert féltek, hogy elűzik őket a gyülekezetből. A papok és elöljárók elhatározták, hogy valamit tenniük kell, hogy a nép figyelmét és érdeklődését eltereljék Jézusról. Attól tartottak, hogy végül minden ember hinni fog benne s nem érezték magukat biztonságban. Vagy elvesztik állásukat, vagy megölik Jézust. Csakhogy, ha meg is ölik, akkor is itt maradnak csodás hatalmának élő emlékei. Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, tehát attól tartottak, hogyha Jézust megölik is, Lázár továbbra is bizonyságot tesz isteni hatalmáról. A nép tömegesen vándorolt Lázárhoz, hogy megláthassák azt az embert, akit Jézus feltámasztott a halálból s a papok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, hogy az izgalomnak egyszer s mindenkorra véget vessenek. Úgy gondolták, hogy akkor majd újra befolyásolják a népet, mely ragaszkodik a hagyományokhoz és az emberi rendelésekhez, amelyeknek értelmében meg kell tizedelniük a köményt, a kaprot és a mentát.

Közösen elhatározták, hogy Jézust, ha egyedül találják, azonnal elfogják; mert tudták, hogy ha olyankor merészelnek Hozzá nyúlni, amikor a nép áhítattal és érdeklődéssel hallgatja, bizonyosan megköveznék őket.

Júdás tudta, hogy a hatalmasok, a főpapok és vének mennyire vágynak Jézus elfogatására és ezért néhány ezüstpénz fejében felajánlotta nekik, hogy elárulja Őt. A pénz iránti nagy szeretetében beleegyezett abba, hogy elárulja Urát legelkeseredettebb ellenségeinek. Sátán szállta meg Júdást és az utolsó vacsora megható jelenetei alatt az áruló terveket kovácsolt szándékának megvalósítására. Mély szomorúsággal jelentette ki Jézus tanítványainak, hogy ama éjjelen valamennyien megbotránkoznak benne. Péter lelkesen jelentette ki, hogyha mindnyájan megbotránkoznak is Benne, ő sohasem fog megbotránkozni. Jézus így szólt Péterhez: "Íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, miként a búzát; de én imádkoztam érted, hogy hited el ne fogyatkozzék; te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsd!"

Láttam Jézust, tanítványai társaságában a kertben. Szomorúan kérte őket, hogy virrasszanak és imádkozzanak, nehogy kísértésbe essenek. Tudta, hogy hitük próbára tétetik, hogy reményeik szertefoszlanak, és hogy mind ama mennyei erőre szükségük lesz, amit csak állhatatos ima és éberség által nyerhetnek el. Jézus nagy kiáltással, sírva imádkozott: "Atyám, ha lehet, távozzék tőlem e pohár; mindazáltal ne az én, hanem a te akaratod legyen meg." Isten Fia a legnagyobb lelki gyötrelmek között imádkozott. Nagy vércseppek gyöngyöztek homlokán, melyek a földre hullottak. Mennyei angyalok lebegtek felette s szemtanúi voltak a Megváltó rettenetes fájdalmának, azonban közülük csak egy nyert megbízatást, hogy odamenjen és az Isten Fiát erősítse küzdelmében. A mennyben elcsitult minden öröm. Az angyalok letették koronáikat és hárfáikat és mély szomorúsággal, részvétteljesen figyelték Jézust. Az angyalok oltalmazóan akarták Jézust körülvenni, azonban parancsnokló, hatalmas angyalok ezt nem engedték meg, nehogy, - ha elárultatását látni fogják, - megszabadítsák Őt. Az isteni terv le volt fektetve és annak be kellett teljesedni.

Jézus miután imádkozott, újra visszatért tanítványaihoz. De már alva találta őket. Abban a rettenetes órában tanítványai részvétét és imáját is nélkülöznie kellett. Péter, aki kevéssel előbb még önfeláldozó ragaszkodásával dicsekedett, mély álomba merülve feküdt. Jézus figyelmeztette őt világos kijelentésére s hozzátette: "Hát még egy óráig sem tudtok velem együtt virrasztani?" Isten Fia három ízben imádkozott végtelen lelki gyötrelmében. Ekkor megjelent Júdás, fegyveres csapata élén, Mesteréhez közeledett, hogy szokása szerint üdvözölje. A csapat körülvette Jézust; Ő itt azonban kinyilatkoztatta isteni hatalmát, midőn megkérdezte őket; "Kit kerestek?" "Én vagyok". Amint e szavak elhagyták az Üdvözítő ajkait, a fegyveres csapat meghátrált és a földre rogyott. Jézus ezzel isteni hatalmáról akarta őket meggyőzni. Bizonyságát kívánta adni, hogy módjában állna kezeikből megszabadulni, ha akarna.

A tanítványok szívében új remény ébredt, mikor látták, hogy a fegyveres emberek Jézus egyetlen szavára erőtlenül hullottak a földre. Mikor újra felemelkedtek és Jézushoz közeledtek, Péter kirántotta kardját és levágta a főpap szolgájának fülét. Ámde Jézus megparancsolta Péternek, hogy tegye vissza kardját hüvelyébe, mert úgymond: "Azt gondolod e, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellék többet tizenkét sereg angyalnál?"

Láttam, mint tükröződött reménység az angyalokban e szavak hallatára és mint derült fel arcuk. Szerették volna körülvenni Parancsnokukat és szétszórni azt a gonosz csőcseléket. De csakhamar újra elszomorodtak, midőn Jézus hozzáfűzte: "De hát akkor hogyan mennének teljesedésbe az Írások? Mindennek így kellett történnie." A tanítványok szívében is keserű csalódás és kétségbeesés lett úrrá, midőn látták, hogy Jézus, mint engedi meg ellenségeinek, hogy elfogják és megkötözzék.

A tanítványok most saját életüket is veszélyeztetve látták; mindnyájan elmenekültek s magára hagyták Jézust a gyilkos tömeg kezében. Óh, hogy ujjongott Sátán! S viszont mily szomorúak voltak Isten angyalai! A parancsnokló angyalok vezetése mellett számos angyalcsapat vonult oda, hogy szemtanúja legyen a jelenetnek. Fel kellett jegyezniük minden szenvedést, melyet Jézusnak el kellett tűrnie s minden kínt és fájdalmat, amely szívét átjárta. Azoknak, akik annak idején végrehajtói voltak e kegyetlenségeknek, egykoron élő képekben kell ismét mindent végignézni.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése