2018. március 27., kedd

8. Jézus kihallgatása


Midőn az angyalok a mennyet elhagyták, szomorúan rakták le ragyogó koronáikat. Nem viselték addig, mialatt szeretett Parancsnokuknak szenvedni és töviskoszorút kellett hordoznia. Sátán és angyalai ott sürgölődtek a törvényszék épületében, hogy a jelenlévők szívéből minden emberi érzést és rokonszenvet kitöröljenek. Befolyásuk még a levegőt is megrontotta, megfertőzte. Az elöljárókat és főpapokat arra késztette, hogy Jézussal a legkegyetlenebb és legembertelenebb módon bánjanak. Sátán azt remélte, hogy az ilyen csúfolódás és bántalom Isten Fiából panaszt vagy zúgolódást fog kiváltani; vagy kimutatja isteni erejét és kiragadja magát az Őt gyötrő tömeg közül. Ezzel végül is meghiúsult volna a megváltás terve.

Péter az elárultatás után is követte Urát. Aggódott, hogy mi történik Jézussal. Mikor azonban azzal vádolták meg, hogy ő is Jézus egyik tanítványa, a saját biztonságát féltve kijelentette, hogy nem ismeri azt az embert. Jézus tanítványait jól ismerték galileai nyelvjárásukról, Péter azonban esküvések és átkozódások mellett háromszor is erősítette, hogy nem tartozott Krisztus tanítványaihoz, hogy így meggyőzze vádolóit. Jézus nem állt messze Pétertől és szomorú, szemrehányó pillantást vetett reá. A tanítványnak most jutott eszébe Jézusnak az a szava, amit a felsőházban mondott neki s megemlékezett egyben saját buzgó ígéretéről is: "Még ha mindnyájan megbotránkoznak is Benned, én soha meg nem botránkozom." Az előbb pedig esküdözés és átkozódások között tagadta meg Urát; ámde Jézus tekintete meglágyította Péter szívét és megmentette őt. Keservesen sírt, megbánta súlyos vétkét, megtért s később arra is alkalmassá lett, hogy hittestvéreit erősítse.

A tömeg Jézus vérét követelte. Kegyetlenül megostorozták. Majd egy öreg, királyi bíborköntöst vetettek rája és töviskoszorút helyeztek szent fejére. Nádszálat adtak a kezébe és mélyen meghajolva előtte, gúnyosan üdvözölték: "Üdvözlégy zsidók királya!" Majd kikapták kezéből a vesszőt és arcul verték vele, miáltal a tövisek belefúródtak homlokába, és vércseppek csurogtak alá arcán.

Óh, mily nehezükre esett a szent angyaloknak ezt a rettenetes jelenetet végignézni. Szerették volna megszabadítani Jézust, de a parancsnokló angyal nem engedte s kijelentette, hogy az emberiség megváltásának igen nagy az ára. Jézus kész ezt a nagy árat megfizetni; az életét fogja feláldozni az, akinek hatalma van a halál felett. Jézus tudta, hogy a mennyei seregek szemtanúi végtelen megaláztatásának; közülük a leggyengébb angyal is elég volna ahhoz, hogy ezt az egész gúnyolódó csapatot megsemmisítse, és Jézust kiszabadítsa. Tudta, hogyha Atyjától kérné, az angyalok azonnal kiszabadítanák Őt. Ámde szükség volt arra, hogy a dühöngő emberek kegyetlenkedését elszenvedje, hogy így véghezvigye a megváltás tervét.

Jézus alázatosan és nyugodtan állott a felbőszült tömeg közepette, amely a leggyalázatosabban bánt vele. Arcába köpdöstek, abba az arcba, amely elöl egykoron elrejtőzni szeretnének, s amely arc egykor Isten városának világossága lesz és fényesebben ragyog a napnál. Jézus egyetlen haragos pillantással sem viszonozta bántalmazói kegyetlenségét. Fejére ócska ruhát dobtak, ami egészen eltakarta arcát és miközben megütötték, gúnyosan kiáltották: "Jósold meg, Krisztus, hogy ki ütött meg?" Az angyalok között izgalom támadt. Azonnal meg akarták szabadítani, de parancsnokló angyalaik ezt nem engedték meg.

Egyes tanítványai elég bátorságot vettek ahhoz, hogy behatoljanak a tárgyalóterembe, és tanúi legyenek kihallgatásának. Azt remélték, hogy majdcsak kinyilatkoztatja isteni erejét, kiszabadítja magát ellenségei kezéből és megbünteti kegyetlen bántalmazóit. Reményeik hol megerősödtek, hol csökkentek a szerint, ahogy a különböző jelenetek váltakoztak. Néha kételkedtek és attól tartottak, hogy csalásnak lettek áldozatai. Ámde eszükbe jutott az a mennyei hang, amelyet a megdicsőülés hegyén hallottak és az a dicsőség, amelyet láttak, és újra erősen hitték, hogy Jézus Istennek Fia. Felidézték emlékezetükbe a jeleneteket, melyeknek szemtanúi voltak, a csodákat, miket Jézus végrehajtott, midőn meggyógyította a vakok szemeit, a süketek hallását visszaadta, megdorgálta és kiűzte az ördögöket, feltámasztotta a halottakat és a viharzó tengert is lecsendesítette. Nem tudták elhinni, hogy Ő meghalhat. Még mindig remélték, hogy erélyes szavával szétkergeti a vérszomjas tömeget, mint egykor, midőn a templomból kihajtotta a kufárokat, akik Atyjának házát kalmárkodás helyévé tették, és akik úgy menekültek Előle, mintha fegyveres csapat üldözte volna őket. A tanítványok azt remélték, hogy Jézus kinyilatkoztatja hatalmát és meggyőz mindenkit, hogy ő Izraelnek Királya.

Júdás szégyenkezett és furdalta a lelkiismeret gyalázatos tette miatt, mellyel Jézust elárulta. Midőn szemtanúja volt az Üdvözítő rettenetes megaláztatásának és gyötrelmeinek, teljesen megtört. Igaz, hogy szerette Jézust, de a pénzt még inkább. Nem gondolta volna, hogy Jézus megengedi, hogy elfogja a csapat, amelyet ő vezetett hozzá. Mindvégig azt remélte, hogy Jézus csodát tesz és kiszabadítja magát kezeikből. Midőn azonban látta a törvényteremben egybegyűlt feldühödött és vérére szomjazó tömeget, mélyen megrendülve ébredt bűnének tudatára; a tömegen áttörte magát s miközben Jézust bántalmazták és vádolták, ő nyilvánosan megvallotta, hogy ártatlan vért árult el. Felajánlotta azt az összeget, melyet az árulásért kapott s kérte őket, hogy bocsássák Jézust szabadon, kijelentvén, hogy Jézus mindenben teljesen ártatlan.

A papok az ijedtségtől és zavartól egy pillanatig némán bámultak maguk elé. Nem akarták a nyilvánosság tudomására juttatni, hogy Jézus egyik hitvalló tanítványát megvesztegették, hogy Őt nékik kiszolgáltassa. Leplezni akarták, hogy Jézust tolvajmódjára hajszolták, s titokban fogták is el. Ámde Júdás vallomása s megtört alakja eléggé leleplezték a papokat a nép előtt és elárulta, hogy csak gyűlöletből fogták el Jézust. Midőn Júdás fennhangon kijelentette, hogy Jézus ártatlan, a papok így feleletek: "Mi közünk nékünk ehhez. Te lássad!" Jézus a hatalmukban volt s erősen el voltak határozva, hogy fogságban is tartják. Végső kétségbeesésében Júdás a pénzt, amelyet most már megvetett, odadobta a papok elé, kik felbérelték és a legrettenetesebb lelkiismereti furdalások között távozott és felakasztotta magát.

Jézusnak voltak jóakarói a tömegben, akik rokonszenveztek vele. Különben is az egész nép csodálkozott azon, hogy a hozzá intézett kérdésekre mit sem válaszolt. Se az aggodalomnak, se a gyűlöltségnek, vagy a haragnak a jelét nem lehetett látni arcán vagy szemeiben. Méltóságteljesen, önuralommal tűrt el mindent. A szemlélők csodálkozva néztek fel rá. Összehasonlították tökéletes alakját, nemes magatartását azokéval, akik felette törvényt ültek, és kénytelenek voltak elismerni, hogy Jézus igazi királyi magatartást tanúsít. Jézuson nyoma sem volt annak, hogy bűnöző volna. Szemei nyájasak és tiszták voltak, nem árultak el félelmet. Homloka széles és magas volt. Minden egyes vonása nemes jóságot és magasztos elveket fejezett ki. Türelme és nyugalma oly rendkívüli volt, annyira emberfeletti, hogy sokan félni, remegni kezdtek. Heródest és Pilátust is nyugtalanította nemes és fenséges viselkedése.

Pilátus kezdettől fogva meg volt győződve, hogy Jézus nem közönséges ember. Rendkívüli jellemet látott benne és az ellene felhozott vádakban teljesen ártatlannak tartotta. Az angyalok mindezt jól látták, és hogy visszatartsák Pilátust a rettenetes lépéstől, hogy Jézust kivégzés céljából a csőcselék kezeibe szolgáltassa, egy angyal ment feleségéhez, aki álomban közölte vele, hogy aki felett férje törvényt ül, Istennek ártatlan Fia. Az asszony azonnal megüzente férjének, hogy álmában sokat szenvedett Jézus miatt, intette férjét, hogy ne avatkozzék ama szent férfiúnak ügyébe. A küldönc áthatolt a tömegen és átadta Pilátusnak felesége levelét. Mikor átolvasta azt, elhalványodott, remegni kezdett, s azonnal elhatározta, hogy Jézus keresztre feszítésében részt nem vesz. Elhatározta, ha bárhogy követeli is a csőcselék Jézus vérét, ő ehhez nem járul hozzá, hanem mindent elkövet, hogy Őt kiszabadítsa.

Pilátus nagy megkönnyebbüléssel vett tudomást arról, hogy Heródes Jeruzsálemben tartózkodik. Azt remélte, hogy így megmenekülhet minden felelősségtől, Jézus kihallgatásával és elítéltetésével kapcsolatban. Ezért a vádlottat vádlóival együtt azonnal Heródeshez küldte. Ez az uralkodó megátalkodott bűneiben. Keresztelő János megöletése oly foltot ejtett lelkén, amelytől többé nem tudott szabadulni. Midőn Jézusról és hatalmas cselekedeteiről tudomást szerzett, megijedt és remegett, mert azt hitte, hogy Keresztelő János támadt fel. Midőn Pilátus Jézust Heródes kezeibe adta, Heródes ezt az eljárást fölénye és magasabb méltósága elismerésének tekintette. Következménye az volt, hogy a két uralkodó, kik eddig egymás ellenségei voltak, most megbékéltek. Heródes örült annak, hogy Jézust láthatja, mert azt hitte, hogy kívánságára nagy csodákat hajt végre szeme láttára. Ámde az Üdvözítőnek nem volt feladata, hogy keresse a hatalmasok kegyét, vagy isteni erejének felhasználásával kíváncsiságukat kielégítse. Nem a saját érdekében, hanem mások lelki üdvösségének kieszközlésére használta isteni erejét.

Heródes egyetlen kérdésére sem válaszolt Jézus. Némán hallgatta végig ellenségeinek heves vágyait is. Heródes haragra lobbant, mikor azt tapasztalta, hogy Jézus nem fél hatalmától és tekintélyétől és szolgáival együtt kigúnyolta és bántalmazta az Üdvözítőt. De azért Jézus nemes, isteni magatartása bámulatba ejtette s miután félt őt elítélni, újra visszaküldte Pilátushoz.

Sátán angyalai mindent elkövettek, hogy Pilátust megkísértsék, és romlásba taszítsák. Feltárták előtte, hogy amennyiben nem volna hajlandó a halálos ítéletet Jézus felett kimondani, azt mások úgyis megtennék. A tömeg Jézus vérére szomjazik, ha ő vonakodik Jézust nekik kiszolgáltatni, elveszti hatalmát, világi tekintélyét s kiteszi magát annak, hogy őt e "csaló" hívének fogják tekinteni. Pilátus tehát megijedt, és beleegyezett Jézus halálába. Pilátus minden felelősséget és bűnt a vádolókra hárított. A tömeg magára vállalt mindent s így kiáltott: "Az ő vére legyen mirajtunk és a mi gyermekeinket." Pilátus azért mégsem volt tiszta; ő is bűnös volt Jézus vérének ontásában. Önző okokból, a világ nagy urainak tiszteletét sóvárogva, halálra adta az ártatlant. Ha Pilátus saját meggyőződését követte volna, akkor nem avatkozott volna bele Jézus elítéltetésébe.

Jézus magatartása és szavai a kihallgatás folyamán, mély benyomást gyakoroltak sok jelenlévő lelkére. Ezen befolyás következményei, különösen a feltámadás után mutatkoztak, sokan voltak, akik ekkor a gyülekezethez csatlakoztak; sokan voltak, akiknek megtérése Jézus kihallgatásakor kezdődött.

Sátán dühe végtelen volt, mikor látta, hogy temérdek sok kegyetlenség és gyötrelem, mit Jézusnak el kellett szenvednie, egyetlen panaszszót sem váltott ki belőle. Ámbár emberi természetet öltött magár, mégis Istenhez hasonló erő hatotta át lényét és egy hajszálnyira sem tért el Atyja akaratától.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése