2018. március 28., szerda

9. Jézus kereszthalála


Istennek Fia a nép kezébe adatott, hogy keresztre feszítsék. Hangos örömujjongás között, gyorsan elvezették az Üdvözítőt. Az Üdvözítő az elszenvedett fájdalmak, fáradalmak és vérveszteség következtében rendkívül gyenge volt. A kegyetlenek mégis vállára helyezték azt a hatalmas keresztet, amelyre szögelni akarták, csakhogy az elgyengült ember a földre roskadt a súlyos teher alatt. Háromszor is vállaira nyomták a keresztet, mely alatt háromszor rogyott össze. Most egyik hívét, aki nyilvánosan ugyan nem vallotta, de titokban hitt benne, kényszerítették, hogy tovább vigye a keresztet. Ez az ember vitte a keresztet egészen ama végzetes helyig. Mennyei seregek vonultak el a légben ezen hely fölé. Tanítványainak egy kisded csapata keserves sírás és gyászolás közben kísérte az Üdvözítőt a Golgotára. Eszükbe jutott Jézus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe. Midőn örömittasan lengették előtte pálmaágaikat és hozsannát kiáltottak neki. Mindez csak néhány nappal előbb történt. Azt remélték, hogy elfoglalja királyságát, és mint Izrael dicsőséges földi királya fog uralkodni. Óh, mily megváltozott minden! Boldog reménységeik szertefoszlottak. Nem öröm és boldogság, hanem végtelen keserűség és fájdalom között kísérték most. Lassan és szomorúan követték Őt, kit az emberek megvetettek, megaláztak, és akinek most meg kell halnia.

Jézus anyja is jelen volt. Átélte a legrettenetesebb lelki gyötrelmet, amit csak átérezhet egy gyermekét szerető anya. Mindazonáltal ő is azt remélte, hogy Jézus hatalmas csodát művelve, kiszabadítja magát a gyilkos tömeg kezéből. Nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy Fia keresztre hagyja magát szögezni. Csakhogy eközben már meg is tették az előkészületeket és Jézust a keresztre fektették. Kalapácsot és szöget hoztak. A tanítványok szíve elcsüggedt. Jézus anyja majdnem eszméletét vesztette a fájdalomtól. A tanítványok a legválságosabb pillanatban elvitték a rettenetes látvány színhelyéről, hogy ne hallhassa, mint verik a szögeket szeretett Fia drága testébe. Jézus ajkát egyetlen panaszszó sem hagyta el, csupán nyögött nagy fájdalmában. Arca sápadt volt s hatalmas verejtékcseppek gyöngyöztek homlokán. Sátán ujjongott, midőn látta a szenvedéseket, miket Isten Fiának ki kellett állania, mindazonáltal félt, hogy mégsem sikerült neki az üdvtervet keresztezni, hogy végül minden fáradozása ellenére is elveszíti országát s végül ő maga is megsemmisül.

Miután Jézust a keresztre szegezték, keresztjét felállították s a földbe verték, ami a felfeszített Megváltónak a legrettenetesebb kínokat okozta. Hogy Krisztus halálát a lehető leggyalázatosabbá és megvetendőbbé tegyék, mindkét oldalán egy-egy gonosztevőt feszítettek meg vele együtt. A két gyilkos csak a legnagyobb küzdelem árán adta meg magát. Ellenállásukat azonban végül legyőzték és kezeiket a keresztre szegezték. Jézus ellenben szelíden megadta magát. Az ő kezeit senkinek sem kellett erővel a keresztre helyezni. Miközben a gyilkosok kínzóikat átkozták, Jézus halálküzdelmében is áhítatosan könyörgött ellenségeiért: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Nemcsak testi fájdalmakat szenvedett Jézus: hordozta az egész világ bűnterhét is.

Midőn Jézus a kereszten függött, sokan mentek el mellette, akik fejüket meghajtva csúfolták és így szóltak hozzá: "Te, aki azt mondtad, hogy Istennek templomát lerontod és három nap alatt újra felépíted, szabadítsd meg most magadat. Ha Isten Fia vagy, jöjj le a keresztről." Sátán is ugyanezeket a szavakat használta, midőn a pusztai megkísértés alkalmával Jézussal beszélgetett: "Ha Isten Fia vagy." Még a papok, írástudók és elöljárók is kigúnyolták s így szóltak hozzá: "Másokat megmentett, s magát nem tudja megmenteni. Ha ő Izrael királya, jöjjön le a keresztről, s mi hiszünk benne." Az angyalok, akik a keresztet láthatatlanul körüllebegték, rendkívül méltatlankodva hallgatták a gonoszok gúnyolódását: "Ha Isten Fia, szabadítsa meg magát." Legmélyebb vágyukat képezte, hogy Jézus megszabadítására odarepülhessenek: de ez megtiltatott nekik. Jézus még nem fejezte be földi küldetését.

Jézus nem feledkezett meg édesanyjáról, mialatt órákon keresztül ott függött a keresztfán, nagy haláltusájában. Anyja újra visszatért a rettenetes látvány színhelyére, mert tovább nem tudott távol maradni Fiától. Jézus utolsó tanításából is az irgalmasság és emberszeretet hangzik. Előbb anyjának gondterhes arcára, majd szeretett tanítványára, Jánosra nézett. Így szólt anyjához: "Asszony, ímhol a te Fiad!" Azután Jánoshoz, a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva János házába fogadta Jézus anyját. Jézus szomjazott rettenetes lelki gyötrelmében. Megtöltöttek egy szivacsot ecettel és epével s felnyújtották neki; de midőn megízlelte, visszautasította azt. Az angyalok is szemtanúi voltak szeretett Parancsnokuk rettenetes kínjainak mindaddig, amíg elviselhették; majd arcukat kezeikkel eltakarták. Még a nap is vonakodott végignézni a rettenetes jelenetet. Jézus fennhangon kiáltja: "Elvégeztetett!" Kiáltása még a gyilkosokat is megdöbbentette. Ekkor a szentély függönye kettészakadt felülről lefelé, a föld rengett és a sziklák megrepedeztek. Sűrű sötétség ereszkedett alá a földre. Midőn Jézus meghalt, a tanítványok utolsó reményei szertefoszlott. Követői közül sokan voltak szemtanúi szenvedésének és halálának és betelt a szomorúság pohara.

Sátán többé nem ujjongott, mint eddig. Azt remélte, hogy keresztezheti az üdvösség tervét; óh, de az annál sokkal szilárdabban volt megalapozva. Most, Jézus halálakor jött tudatára, hogy egykor neki is meg kell halnia és birodalma az Üdvözítőre száll. Tanácsot ült angyalaival. Jézussal szemben nem ért el semmit, ezért elhatározták, hogy igyekezetüket fokozva, minden erejükkel és ravaszságukkal tanítványai ellen fordulnak. Mindenkit iparkodtak megakadályozni, nehogy elfogadják azt az üdvösséget, melyet számukra Jézus élete árán eszközölt ki. Így dolgozva, Sátán még ezután is Isten uralma ellen munkálkodhat. Továbbá pedig saját érdekében állott, hogy minél több lelket távol tartson az Üdvözítőtől. Sátán ugyanis tudatában volt annak, hogy azoknak a bűne, akik Krisztus vérét elfogadják, végül arra száll vissza, aki a bűnnek végoka s neki kell majd a büntetést elviselnie; ellenben azok, akik vonakodnak a Krisztus által felajánlott üdvösséget elfogadni, önmaguk bűnhődnek majd bűneikért.

Krisztus élete mindvégig földi vagyon, földi tisztesség és világias dicsőség nélkül való volt. Önmegtagadása és alázatossága a legélesebb ellentétben állott a papok és fejedelmek öntelt büszkeségével és fennhéjázásával. Makulátlan erkölcsi tisztasága állandóan kárhoztatta bűneiket. A büszke emberek megvetették Őt, éppen szentsége, tisztasága és alázatossága miatt. Óh, de azok, akik Őt itt megvetették, majd egykoron megpillantják a menny fenségében és Atyja felülmúlhatatlan dicsőségétől övezve.

A törvényszék csarnokában vérszomjas ellenség vette őt körül. Ezek a megkeményedett szívű emberek, akik akkor kiáltották: "Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinket", egykoron, mint a dicsőség királyát látják Őt viszont. Diadalénekkel kíséri Őt el útján az egész mennyei sereg. "Dicsőség és hatalom annak, aki holt volt, de feltámadt, a hatalmas Királynak!"

Nyomorult, koldus és gyenge emberek köpdöstek a dicsőség Királyának arcába, miközben durván ujjongott az aljas bántalmazáson a tömeg. Kegyetlen ütéseikkel torzították el annak arcát, akiben az egész menny gyönyörködött. Még egyszer megpillantják majd azt az arcot, midőn a napnál is dicsőségesebben ragyog, de akkor szeretnének majd elmenekülni előle. Durva győzelemmámor helyett majd sírnak és jajgatnak.

Jézus megmutatja majd nekik kezeit, a keresztre szegezés jeleivel. Örökké magán fogja hordani eme kegyetlenségének emlékét. A szögeknek minden nyoma örökké hirdeti a csodálatos megváltás történetét s azt a végtelen árat, melyet az Üdvözítő az emberiségért fizetett. Azok az emberek, akik dárdáikkal általszúrták az élet Fejedelmét, majd megpillantják a sebhelyeket, és szívük mélyéből gyászolják meggondolatlan és lelketlen cselekedetüket.

A gyilkosok rendkívül bosszankodtak a felírás miatt, amelyet a római helytartó Jézus keresztjére helyeztetett: "A zsidók királya." Óh, de egykor mégis kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és dicsőségében megpillantani. Majd akkor láthatják ruháján és oldalán élő betűkkel felírva: "A királyok Királya és uraknak Ura". Midőn a kereszten csüggött, gúnyosan kiáltották feléje: "Ha te vagy Izrael királya, szállj le a keresztről, s majd hiszünk neked!" Majd egykor kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és fenségében szemlélni. Akkor többé nem követelnek Tőle bizonyítékokat, hogy Ő Izrael királya; mert királyi fenségétől elbűvölve kiáltják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!"

A földrengés, a sziklák megrepedése, a sötétség, amely beborította a földet s Jézus hangos "elvégeztetett" kiáltással, - midőn életét odaadta, - rendkívül nyugtalanította ellenségeit és megrendítette a gyilkosok hadát. A tanítványok csodálkoztak e rendkívüli tüneményeken; de reményük mégis elveszett. Attól tartottak, hogy a feldühödött nép most az ő halálukat fogja követelni. Biztosan érezték, hogy ez a nagy gyűlölet, amelynek kitörését látták, nem ér véget a Megváltó megöletésével. Félrevonultak a világtól és csendes és magányos helyeken sírtak csalódásuk felett. Hiszen ők azt remélték, hogy Krisztus, mint földi király fog uralkodni, de reményük Krisztussal együtt sírba szállt. Szomorúságukban és kétségbeesésükben azon gondolkoztak, hogy vajon nem csalta e meg őket Krisztus. Még édesanyjának a hite is megingott messiási voltában.

Habár a tanítványok Jézus iránt táplált reményükben csalatkoztak, mégis szerették a nagy Mestert, és tisztességesen szerették volna eltemetni. Csak azt nem tudták, hogy hogyan. Arimathiai József, aki gazdag és befolyásos tagja volt a magas tanácsnak, titkon Pilátushoz ment, bátran kérte, hogy adja ki neki Jézus holttestét. Nyilvánosan nem merte ezt tenni, mert félt a tömeg gyűlöletétől. A tanítványok attól féltek, hogy a tömeg meggátolja őket abban, hogy Jézust tisztességesen helyezzék nyugalomra. Pilátus teljesítette József kérését, és a tanítványok leemelték Jézus holttestét a keresztről, mialatt végtelenül szomorkodtak, hogy reményeikben oly súlyosan csalatkoztak. A holttestet gondosan becsavargatták finom gyolcslepelbe és József új sírjába helyezték.

Az asszonyok, akik alázatosan és hűségesen követték Jézust, nem akartak addig távozni, amíg nem látták, mint fektették Jézust a sírba; s míg egy hatalmas követ nem hengerítettek a sír szájára, nehogy az ellenség Jézus holttestét ellophassa. Félelmük azonban teljesen alaptalan volt; láttam, hogy mennyei seregek kimondhatatlan gonddal őrködtek Jézus sírja felett és sóváran vártak a parancsra, midőn kivehetik részüket és kiszabadíthatják a dicsőség királyát fogságából.

Krisztus gyilkosai attól tartottak, hogy újra életre támad s megszökik sírjából. Ezért arra kérték Pilátust, hogy legalább harmadnapig őrséggel őriztesse a sírt. Ez meg is történt. Előbb azonban lepecsételték a sírt, nehogy tanítványai ellophassák, és azután azt mondják, hogy feltámadt a halálból.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése