2018. április 27., péntek

29. A szilárd álláspont


Láttam egy csapatot, amely szilárdan és erős fegyverzetben állott őrhelyén és egy tapodtat sem hátrált meg azok támadása elöl, akik a közösség megalapozott hitét akarták megingatni. Isten, tetszéssel tekintett le rájuk. Három fokozatot láttam; az első, a második és harmadik angyal üzenetét. Kísérő angyalom így szólott: "Jaj annak, aki ezeken az üzeneteken a legcsekélyebb változtatást eszközölni merészeli. Ezen üzenetek helyes megértése életkérdés. Emberi lelkek sorsa attól függ, hogy mily módon fogadják el azokat." Az üzeneteket szemlélve, láttam azt is, hogy mily drágán szerezte meg tapasztalatait Isten népe. Nagy küzdelmekbe és sok szenvedésbe kerültek azok. Isten, lépésről lépésre vezette gyermekeit, amíg végül szilárd, megingathatatlan emelvényre állította őket. Láttam, amint egyes személyek e szilárd emelvényhez közeledtek, és annak alapjait kezdték vizsgálni. Egyesek nagy örömmel, haladéktalanul felléptek arra. Mások ellenben hibákat kerestek az alapokban. Előbb javításokat óhajtottak rajta, mert úgy vélték, hogy akkor az emelvény tökéletesebb lesz és a rajta lévő emberek boldogabbak. Egyesek leléptek az emelvényről, és megállapították, hogy az egész helytelenül van felépítve. Én azonban láttam, hogy akik rajta voltak, mindannyian szilárdan állottak helyükön, sőt még azokat is intették, akik leléptek, hogy hagyjanak fel folytonos panaszaikkal; mert Isten volt ennek a műnek Építőmestere és ők Istennel perlekedtek. Még egyszer elbeszélték Isten csodálatos cselekedeteit, amelyek őket erre az álláspontra vezették és szemeiket az ég felé emelve, fennhangon magasztalták Istent. Ez mély benyomást gyakorolt azokra, akik panaszkodtak, és arcukon alázatos kifejezéssel újra visszatértek oda.

Lélekben elragadtattam abba a korszakba, midőn Krisztus első eljövetelét hirdették. János küldetett el, hogy Illés próféta erejében és lelkületével egyengesse a Megváltó útját. Azokat, akik János tanítását elvetették, Jézus prédikációja sem boldogította. Mivel az eljövetelét hirdető üzenetet ellenezték, olyan álláspontra helyezkedtek, hogy megjelenésekor sem fogadhatták el a hírnököktől még a legmeggyőzőbb bizonyságtételt sem, hogy Krisztus; a Messiás. Sátán azonban ezzel sem volt megelégedve. Azokat, akik elvetették János üzenetét, tovább hajszolta s arra csábította, hogy Krisztust megtagadják, és keresztre feszítsék. Akik így cselekedtek, azok a pünkösd nap áldásában sem részesülhettek, amely áldás megmutathatta volna nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. A templom kárpitjának kettéhasadása azt jelezte, hogy Isten nem fogadja el többé a zsidós ceremóniákat és áldozatokat. A nagy Áldozat immár megtörtént és elfogadtatott s Isten Szentlelke, amely pünkösd napján áradt ki a tanítványokra gondolataikat a földi szentélyről a mennyire irányította, ahova Jézus saját vérével lépett be, hogy kiárassza tanítványaira megváltása áldásait. A hitetlen zsidók azonban sötétségben hagyattak. Elveszítették az összes világosságot, amit a megváltás tervének ismerete adhatott volna nekik és továbbra is haszontalan áldozataikban és adományaikban hittek és bíztak. A földi szentély helyébe a mennyei szentély lépett, csakhogy nekik a nagy változásról nem volt tudomásuk. Ezért nem volt semmi hasznuk Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatából.

Sokan rémülettel tekintenek a zsidókra, mert Krisztust megtagadták, és keresztre feszítették. Ha Krisztus szenvedéseinek és megaláztatásának megható történetét olvassák, azt gondolják, hogy ők szerették, és nem tagadták volna meg az Úr Jézust, miként Péter s nem feszítették volna a keresztre, mint a zsidók. Ámde Isten, aki minden ember szívében olvas, próbára tette az ő szeretetüket is, melyet vallanak. Az egész menny a legnagyobb érdeklődéssel szemlélte, hogy miképp fogadják az első angyal üzenetét. Óh, de sajnos, hányan voltak, kik vallották, hogy Jézust szeretik, és könnyek között olvasták a kereszt történetét, de mégis megvetették és kinevették eljövetele örömhírét. Közönséges csalásnak minősítették azt, ahelyett, hogy örömmel elfogadták volna. Sőt még azokat is gyűlölték, akikről tudták, hogy örömmel várják az Úr eljövetelét és kizárták őket az egyházakból. Azoknak, akik az első angyal üzenetét elvetették, már semmi hasznuk sem lehetett a második üzenetből; sem az éjféli kiáltásból, amely előkészítette volna őket arra, hogy hit által Jézussal együtt beléphessenek a mennyei szentély belsejébe, a szentek szentjébe. A két első angyali üzenet visszautasítása következtében értelmi világuk annyira elsötétült, hogy többé nem is láthatna fényt a harmadik angyali üzenetben, amely pedig megmutatta a mennyei szentélyhez vezető utat. Láttam, hogy a névleges egyházak éppúgy keresztre feszítették ezeket az üzeneteket, amiképpen hajdan a zsidó papi fejedelmek és a római helytartó keresztre feszítették Jézust. Ezért nincs tudomásuk a szentek szentjébe vezető útról, és nem is részesülhetnek Jézus közbenjárói szolgálatának áldásaiban. Valamint hajdan a zsidók továbbra is bemutatták haszontalan áldozataikat a földi szentélybe, éppúgy küldik ők is haszontalan imáikat a mennyei templom ama részébe, amelyből Jézus már távozott, és amelyet már bezárt. Sátán örül ezen csalásnak, vallásos jelleget ölt magára s önmagára irányítja ezen névleges keresztények figyelmét. Hazug csodái és jelei által csapdájába csalja őket. Az egyiket így, a másikat amúgy kísérti meg. A legkülönfélébb csalásokat agyalja ki, hogy a különféle jellemeket befolyásolja. Vannak emberek, akik undorral tekintenek valamely csalásra, amíg a másikat készséggel elfogadják. Sokakat vezet félre a Sátán a spiritizmus által. Sokszor úgy jelenik meg, mint a világosság angyala és hamis reformációk által igyekszik befolyását kiterjeszteni. Az egyes egyházak rendkívül büszkék, és azt hiszik, hogy a jó Isten csodálatos dolgozik érettük, holott az eredmények, miket elérnek, idegen szellem műve. Az izgalom azonban csakhamar elül, és az egyházak és a világ sokkal rosszabb állapotban maradnak, mint azelőtt voltak.

Láttam, hogy Istennek számos hűséges gyermeke van a névleges adventisták és a névleges egyházak között is és még mielőtt a hét csapás kiöntetik a földre, az őszinte és igaz lelkek és lelkészek kihivatnak onnan és örömmel elfogadják az igazságot. Sátán ezt jól tudja; ezért, még mielőtt elhangzana a harmadik angyal hangos kiáltása, izgalmakat idéz elő egyházában, hogy a hívek azt higgyék, miszerint Isten velük van. Azt hiszi, hogy ily módon sikerül néki az őszinte lelkeket továbbra is félrevezetni és elhitetni velük, hogy Isten még mindig munkálkodik az egyházakért. Azonban a világosság fényesen felragyog, és az őszinte lelkek elhagyják az elesett egyházakat és a "maradék"-hoz csatlakoznak.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 26., csütörtök

28. A harmadik angyal üzenete


Midőn Jézus szolgálata a mennyei szentélyben lezárult, belépett a szentek szentjébe, megállott a frigyszekrény előtt, amely a Tízparancsolatot tartalmazza és elküldött egy hatalmas angyalt a földre, akire harmadik üzenetét bízta. Az angyal kezében pergamentekercs volt s midőn méltósággal és hatalommal alászállott a földre, félelmetes intelmet, rettenetes fenyegetést intézett az emberiséghez, aminőt a föld lakói még sohasem hallottak. Ezen üzenetnek az volt a célja, hogy Isten gyermekeit a kísértés és szenvedés órájára figyelmeztesse, amely előttük áll. Az angyal mondotta: "A leghevesebb küzdelmet kell megvívniuk az állattal és annak képével. Egyetlen reményük az örök életre, ha kitartanak. Habár életük veszélyeztetve van, mégis szilárdan ki kell tartaniuk az igazság mellett." A harmadik angyal a következő szavakkal fejezte be szavait: "Itt van a szentek tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét." Midőn ezen, szavakat megismételte, a mennyei szentélyre mutatott. Azok gondolatvilága, akik ezt az üzenetet elfogadják, a szentek-szentjére irányul, ahol Jézus a frigyláda előtt áll és utoljára jár közbe, hogy engesztelést szerezzen azoknak, akik még kegyelemben részesülhetnek, s akik tudatlanul áthágták Isten szent törvényét. Az élő és a halott igazak érdekében egyaránt bemutatja engesztelő áldozatát. Kegyelmébe mindazokat befoglalja, akik Krisztusba vetett reménységgel haltak el, de mivel Isten törvényét nem volt alkalmuk világosan megismerni, tudatlanságukban áthágták parancsolatait.

Miután Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, a szombat fénye láthatóvá lett, Isten népe megpróbáltatott, mint hajdan Izrael fiai, hogy vajon megőrzik e parancsolatait. Láttam, amint a harmadik angyal felfelé mutatott és a csalódott lelkeknek megmutatta a mennyei szentek szentjébe vezető utat. Ha hitük által lélekben belépnek a mennyei szentek szentjébe, ott találják Jézust és újra éled reménységük, örömük. Láttam, amint újra áttekintették a múltat, mióta elkezdték Jézus eljövetelét hirdetni egészen 1844. év végéig. Most már teljesen értik csalódásuk okát s újra remény és biztonság uralja lelküket. A harmadik angyal megvilágította múltat, a jelent és a jövőt és most már tudják, hogy Isten a legcsodálatosabb előrelátással vezette őket.

Láttam azt is, hogy a "maradék" követte Jézust a mennyei szentek szentjébe is, láthatta a frigyszekrényt és a kegyelem trónját s el voltak ragadtatva azok dicsőségétől. Jézus felemelte a frigyszekrény fedelét, és íme látható lett a két kőtábla, rajta a Tízparancsolattal. Áttekinthették ezen élő, isteni kijelentéseket s szent borzalom és megdöbbenés vesz rajtuk erőt, midőn látják, hogy a negyedik parancsolatot a dicsőség fénykoszorúja veszi körül s a többi parancsolatnál világosabban, ragyog. Egyáltalán nyomát sem látják annak, hogy a szombat valaha eltöröltetett, vagy hogy a hét első napjára helyeztetett volna át. A parancsolat ma is éppen úgy hangzik, mint amikor Isten szava félelmetes fenséggel hirdette ki a hegyen mennydörgés és villámlások között. Ma is ugyanaz, mint mikor Isten saját ujjával véste a kőtáblára: "Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap, az Úrnak a te Istenednek szombatja." Csodálkozva látták a Tízparancsolatra fordított gondot. Jehova közelében vannak elhelyezve, és az Ő szentsége árnyékolja be és oltalmazza azokat. Látták, hogy lábbal taposták a negyedik parancsolatot és a Jehova szent napja helyett egy, a pogányságból átvett napot szenteltek meg. Megalázkodtak Isten előtt és beismerték bűneiket.

Láttam, hogy a tömjénezőből jó illat szállt fel, midőn Jézus felajánlotta az Atyának bűnvallomásaikat és imáikat. S mialatt felszállott, ragyogó fény áradt szét Jézuson és a kegyelem trónján. Ama komoly, imádkozó lelkek, akik oly végtelenül elszomorodtak, mert rájöttek, hogy megszegték Istennek parancsolatait, végül elnyerték Istennek áldását s arcuk ragyogott az örömtől és boldogságtól. Csatlakoztak a harmadik angyal üzenetéhez, s fennhangon hirdették az ünnepélyes intelmet. Eleintén csak nagyon kevesen fogadták el azt, de a nagy munka azért tovább folyt. Majd ismét láttam, hogy sokan fogadták el a harmadik angyal üzenetét, s ők is egyesítették hangjukat azokéval, akik már kezdettől fogva hirdették azt. Dicsőítették Istent azáltal, hogy megszentelték szent nyugalom napját.

Azok között, akik a harmadik angyal üzenetét elfogadták, sokan voltak, akiknek az első és második angyal üzenetében nem volt tapasztalatuk. Sátán ezt jól tudta s gonosz tekintetét rájuk irányította, hogy legyőzze őket; ámde a harmadik angyal a szentek szentje felél irányította őket s azok is, akiknek már volt tapasztalatuk az előző angyali üzenetekben, szintén segítségükre siettek és megmutatták nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. Sokan látták meg az angyali üzenetek közötti kapcsolatot, azokat szép sorrendben elfogadták, s hittel követték Jézust a mennyei szentélybe. Ezen üzeneteket úgy mutatták be nekem, mint Isten gyermekeinek megannyi reményhorgonyát. Azok, akik megértik és elfogadják őket, sohasem lesznek Sátán csábításainak martalékai.

Az 1844. évi csalódás után Sátán és angyali serényen láttak hozzá a csapdák felállításához, hogy segítségükkel megingathassák a gyülekezet hitét. Befolyásolták azon embereknek kedélyét, akiknek nagy tapasztalatuk volt az üzenetekben, és akik az alázatosságnak látszatával bírtak. Egyesek azt állították, hogy az első két üzenet csak a távol jövőben fog bekövetkezni, mások viszont azt állították, hogy már a múltban elhangzott. Ezek mind jobban befolyásolták a tapasztalatlanok lelkületét s megingatták hitüket. Sokan oly célból kutatták át a Szentírást, hogy a gyülekezettől függetlenül, új hitet alapítsanak maguknak. Sátán ujjongott az ily dolgok felett, mert tudta, hogy azok, kik elengedik a horgonyt, a tévedések rabjai lesznek, s a tévtanoknak legkülönbözőbb szele befolyásolhatja őket. Többen, akik az első és második üzenet alkalmával vezető helyet foglaltak el, most megtagadták azokat s általános zavar és meghasonlás lett úrrá az egész közösség felett.

Figyelmemet ekkor Miller Vilmosra irányították. Zavartnak, döbbentnek látszott, s a legkínosabb gondok emésztették népéért. A fájdalmak egészen megtörték. Az a csapat, amely 1844-ben szerető és egységes volt, elhidegült, és az aléltsághoz hasonló állapotba jutott. Midőn ezt látta, bánat emésztette fel erejét. Láttam, hogy vezető emberek, állandóan figyelték, mert attól tartottak, hogy a harmadik angyali üzenetet és Isten parancsolatait elfogadja. S mikor már a mennyei világosság felé hajolt, ezek az emberek a legkülönfélébb tervek segítségével szándékától eltérítették. Minden emberi befolyásukat latba vetették, hogy homályban tartsák, s hogy azoknak az erejét növeljék, akik az igazság ellen küzdöttek. Miller Vilmos végül felemelte szavát a mennyei világosság ellen. Abban tévedett, hogy nem fogadta el azt az üzenetet, amely tévedését teljesen megmagyarázta volna, s amely világosságot és dicsőséget árasztott volna a múltra. Kimerült erejét ez újra felvillanyozta, reményeit beragyogta, s arra indította volna, hogy Istent megdicsőítse. Inkább támaszkodott emberi bölcsességre, sem mint istenire, de ő, akit az Üdvözítőjéért folytatott buzgó munka és az aggság teljesen megtört, nem oly felelős ezen hibáért, mint azok, akik tudatosan, minden befolyásukat érvényesítették, és őt az igazságtól visszatartották. Ezekre hárul a felelősség; ezeket terheli a bűn.

Ha Miller Vilmos elfogadta volna a harmadik angyal üzenetét, akkor sok olyan dolgot értett volna meg teljesen, amelyek előtte titokzatosak és homályosak maradtak. Csakhogy hittestvérei oly végtelen szeretettel és ragaszkodással vették körül, hogy azt hitte, lehetetlen tőlük elszakadnia. Szíve az igazság felé hajolt, de azután testvéreire tekintett, akik ellene voltak annak. Vajon elszakadhat e azoktól, akik vele Krisztus eljövetelének hirdetése közben vállvetve küzdöttek és fáradoztak? Azt hitte, hogy ezek az emberek semmi esetre sem vezethetik tévútra.

Isten elnézte, hogy Sátán hatalmába, hogy a halál fogságába kerüljön s a csendes sírban elrejtette azok elöl, akik őt az igazságtól mindig távol tartani igyekeztek. Mózes is hibát követett el midőn már ott állott az ígéret földjének kapujánál. Láttam, hogy Miller Vilmos ugyanilyen hibát követett el, midőn a mennyei Kánaánba való költözése előtt befolyását az igazság ellen érvényesítette. Mások csábították őt erre; mások fognak számot adni érte. De angyalok őrzik Isten e szolgájának porait, s az utolsó trombitaszóra újra életre támad.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 25., szerda

27. A szentély


Láttam, milyen fájdalmas csalódásban volt része Isten népének, midőn Jézus a várt időre nem jelent meg. Nem tudták, hogy miért nem jelent meg Üdvözítőjük; Bibliájukból jól látták, hogy a prófétai korszak végére ért. Az angyal azt kérdezte: "Vajon tévedett e Isten szava?" Vajon elmulasztotta e Isten ígéretét beváltani? Óh, nem; Isten mindent teljesített, amit megígért. Jézus felkelt, bezárta a mennyei templom szentélyének ajtaját s kinyitotta a szentek szentjének ajtaját és belépett oda, hogy megtisztítsa a szentélyt. Akik türelmesen várakoznak, megértik a titkot. Csak az ember tévedett, Isten nem téved. Mindaz beteljesedett, amit Isten megígért, csak az ember hitte azt, hogy ez a föld a szentély, amely a prófétai idők végével megtisztíttatik. Az emberek nem Istennek ígéretében, hanem saját várakozásaikban csalódtak.

Jézus elküldte angyalait, hogy a csalódottak figyelmét a mennyei templomban lévő szentek szentjére irányítsák, amelybe bement, hogy megtisztítsa a szentélyt, és engesztelést szerezzen Izraelért. Jézus kijelentette angyalainak, hogy akik Őt megtalálták, azok megértik azt a művet, amelyet végez. Láttam, hogy Jézus mialatt a mennyei szentek szentjében tartózkodik, eljegyzi magának az új Jeruzsálemet; és mihelyt bevégzi művét a szentek szentjében, mint király száll alá a földre, hogy magához vegye azokat a hűséges lelkeket, akik türelmesen várták visszatérést.

Láttam, hogy mi történt a mennyben, 1844-ben, a prófétai korszak lejártakor. Midőn Jézus befejezte szolgálatát a szentélyben, s a szentély ajtaját bezárta, sötétség borította el azokat, akik az eljöveteléről szóló üzeneteket hallották és elvetették, úgy, hogy ezek teljesen szem elöl tévesztették őt. Ezután Jézus drága ruhákat öltött magára. Ruhájának alsó szegélyén gránátalmák és csengők váltakoztak. Vállairól egy művészi kivitelű mellvért csüngött alá, mely midőn megmozdult, a gyémántokhoz hasonlóan csillogott s beragyogott betűket, melyek nevekhez hasonlóan voltak a mellvértbe belevésve. A fején koronához hasonló díszes föveg volt. Midőn öltözéke teljes volt, angyalok vették körül és általuk kísérve tüzes szekéren átvonult a második kárpit mögé.

Azután, utasítottak, hogy szemléljem meg a mennyei szentély két részét. Az ajtót képező függöny félrelebbent és engedélyt nyertem a belépésre. A templom első szakaszában láttam a hétágú gyertyatartót, a színkenyerek asztalát, a tömjénező oltárt és a tömjénezőt. Az összes tárgyak mintha színaranyból készültek volna és visszatükrözték a belépő képmását. A szentély két részét elválasztó kárpit, különböző színből és különböző anyagból készült, szélén gazdag szegélyezés, melyet angyalok arany szálakból beleszőtt képei díszítettek. A függönyt félrevonták s bepillanthattam a második szakaszba is. Frigyládát láttam ott, amely mintha a legfinomabb aranyból készült volna. A láda keretét pompásan készített megannyi korona képezte. A ládában kőtáblák voltak, amelyek Isten Tízparancsolatát tartalmazták.

A frigyláda két szélén kiterjesztett szárnyú, gyönyörű két kerub állott, mindkét végen egy-egy. Jézus feje felett érintették egymást, mialatt a kegyelem trónja előtt állott. Arcukkal egymás felé fordultak és a ládára tekintettek alá. Ők jelképezték az angyalok egész seregét, amely a legmélyebb érdeklődéssel tekint a törvényre. A kerubok között volt az arany tömjénező és valahányszor a szenteknek hittel mondott imái felszálltak Jézushoz, és ő azokat az Atyának bemutatta a füstölő oltárról illatfelhő szállott fel, amely a legszebb színű füsthöz hasonlított. Ahol Jézus állt, a frigyszekrény felett végtelen dicsfény honolt, úgyhogy képtelen voltam odatekinteni. Mintha Istennek királyiszéke lett volna. Midőn a tömjénező szerek illata felszállott az Atyához, Isten királyiszékének dicsősége kiáradt Jézusra, Őróla pedig átszállt a dicsőség azokra a szentekre, akiknek imái jó illat gyanánt szálltak fel. A mennyei fénynek végtelen árja áradt Jézusra, amely beárnyékolta a kegyelem trónját is és Isten dicsősége betölti a templomot. Nem sokáig nézhettem ezt a túláradó fényt. Végtelen megindultságban fordultam el ezen, fenséges jelenettől.

Láthattam a két szakaszból álló földi szentélyt is. Teljesen hasonlított a mennyeihez s azt mondták nekem, hogy hű képmása annak. A földi templom első részének edényei és berendezése minden tekintetben hasonlított a mennyeihez. A függönyt félrehúzták s bepillantottam a második részbe is és láttam, hogy annak edényei is épp olyanok, mint a mennyei szentek szentjéé. A földi szentély mindkét részében főpap szolgált. Az első részbe naponként belépett s végezte szolgálatát, de a szentek szentjébe évenként csak egyszer lépett be, hogy megtisztítsa azt azoktól a bűnöktől, amelyeket arra áthárítottak. Láttam, hogy Jézus a mennyei szentélynek mindkét részében szolgált. A földi szentélybe a papok, valamely bűnért bemutatott áldozati állat vérével léptek be. Krisztus saját vérének áldozatával lépett be a mennyei szentélybe. A földi papok szolgálatának határt vetett a halál; azonban Jézus örökkévaló főpap. A földi szentélyben hozott áldozatoknak és adományoknak kellett volna Izrael fiait rávezetni arra, hogy az eljövendő Üdvözítő érdemeit megragadják. Isten bölcsessége megőrizte számunkra a földi szentély szolgálatának részleteit, hogy abból megérthessük Jézusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálatát.

Midőn Jézus meghalt a Golgotán, így kiáltott fel: "Elvégeztetett!" Ugyanekkor a templom kárpitja kettészakadt felülről kezdve egészen aljáig. Ez jelképezte, hogy a földi szentély szolgálata örökre bevégződött s Isten nem kívánja, és nem fogadja el többé a papok áldozatát. Akkor ömlött ki Jézus vére, melyet Ő maga mutatott be a mennyei szentélyben. A földi szentély papja évenként csak egyetlen egyszer lépett be a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a földi szentélyt. Jézus is, a Dániel próféta könyvének 8. Részében foglalt 2300 számmal prófétai napév végén, azaz 1844-ben lépett be a mennyei szentek szentjébe, hogy végleges engesztelést szerezzen mindazoknak, akiket megsegítetett közbenjárása által, és hogy így a szentélyt megtisztítsa.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 24., kedd

26. További képek


Láttam, hogy az egész menny érdeklődéssel vesz részt abban a munkában, amely a földön folyik. Jézus egy hatalmas angyalt küldött alá földre, azzal a megbízatással, hogy figyelmeztesse a föld lakóit, hogy készülődjenek második eljövetelére. Midőn ez az angyal távozott Jézus színe elől a mennyből, rendkívül ragyogó fény sugárzott előtte. Úgy hallottam, hogy az angyal küldetésének célja: dicsőségével beragyogni a földet és figyelmeztetni az embereket Isten eljövendő haragjára. Tömegek fogadták el a világosságot. Egyesek ünnepélyesen fogadták, mások örömmel és elragadtatással. Akik elfogadták a világosságot, arcukat a menny felé emelték, és magasztalták Istent. Noha mindenkire áradt, egyesek csak hatása alá kerültek, de nem fogadták el szívesen. Sokan nagy haragra lobbantak. A prédikátorok és a nép egyesültek a gonoszokkal és együttes erővel álltak ellene a világosságnak, amelyet ez a hatalmas angyal árasztott szét. Viszont azok, akik elfogadták, visszavonultak a világtól s szorosan egyesültek egymással.

Sátán és angyalai serényen buzgólkodtak, hogy akiket csak lehet, eltérítsenek a világosságtól. Az a csapat, amely megvetette e fényt, sötétségben maradt. Láttam, hogy Isten angyala mélységes érdeklődéssel figyelte az Ő hitvalló népét, hogy feljegyezze, milyen jellemet fejlesztenek, midőn a mennyei eredetű üzenet eléjük tárul. S mialatt igen sokan vallották, hogy Jézust szeretik, haraggal, gúnnyal és gyűlölettel fordultak el a mennyei üzenettől, az angyal a kezében levő pergamenen feljegyezte e szégyenletes eljárást. Az egész menny méltatlankodva látta, hogy Jézust ily kevésre becsülik azok, akik híveinek és követőinek vallják magukat.

Láttam a hívő lelkek csalódását, midőn Uruk nem jelent meg az általuk várt időben. Istennek azonban az volt a szándéka, hogy elfedje a jövőt, hogy népét döntésre kényszerítse. Ha nem hirdettek volna határozott időpontot, akkor az Istentől elrendelt munka sem lett volna elvégezhető. Sátán többekkel elhitette, hogy azokat a nagy eseményeket, melyek az ítélettel s a kegyelmi idő végével függnek össze, a messzi távolban keressék. Szükséges volt, hogy a népet arra bírják, hogy a jelenben komolyan előkészüljön.

Midőn az idő eltelt, azok, akik a világosságot nem teljesen fogadták el, egyesültek azokkal, akik az üzenetet elvetették, és együttesen kezdték gúnyolni a csalódott lelkeket. Angyalok jegyezték fel e névleges keresztények eljárását. Az előre meghatározott idő eltelte próbára tette őket és bebizonyult, hogy megmérettek a mérlegen és könnyűnek találtattak. Erősen állították, hogy ők keresztények, azonban szinte egyetlen vonatkozásban sem követték Jézus példáját. Sátán végtelenül örült Jézus állítólagos követőinek ilyen lelki állapotán. Csapdában voltak. Már sikerült legtöbbjüket a keskeny ösvény elhagyására bírni s már más irányban keresték a menny felé vezető utat. Angyalok látták, hogy Sionban a szentek és tiszták összekeveredtek a bűnösökkel és a világot szerető képmutatókkal. Őrködtek Jézus hűséges tanítványai felett; azonban a romlottak befolyásolták a szenteket. Azoknak, akik teljes szívükből vágyakoztak Jézust látni, névleges testvéreik szigorúan megtiltották, hogy eljöveteléről beszéljenek. Angyalok tekintettek alá erre a jelenetre s együtt éreztek a "maradékkal", amely sóvárogva várta Urának megjelenését.

Ezután, egy másik hatalmas angyal kapott megbízatást, hogy szálljon alá a földre. Jézus egy írást adott a kezébe s midőn a földre ért, így kiáltott: "Leomlott, leomlott Babilon!" Erre láttam, hogy a csalódott lelkek újra reményteljesen tekintettek fel az égre és újra várták Uruk megjelenését. Sokan azonban teljesen érzéketlenek voltak, mintha aludnának; de mégis mélységes gondredők voltak láthatók arcukon. A csalódottak látták az Írásokból, hogy a várakozás idejét éljük és türelmesen várták a látomások beteljesedését. Ugyanaz a bizonyíték, amely arra késztette őket, hogy Urukat már 1843-ban várják, arra indította őket, hogy 1844-ben is tegyék. Csakhogy láttam azt is, hogy legtöbbjüknek már nincs az a nagy lelki ereje, mint volt 1843-ban; csalódásuk tompította hitüket.

Midőn Isten népe a második angyal felhívásához csatlakozott, a mennyei követek mélységes érdeklődéssel híven feljegyezték az üzenet eredményeit. Látták, hogy sokan kik Krisztus nevét vallották, haraggal és megvetéssel fordultak azok ellen, akik várakozásaikban csalódtak. Angyalok feljegyezték a gúnyos szavakat: "Hát mégsem szálltatok fel?!" Az angyal így szólott: "Ezek Istent gúnyolják." Az angyal figyelmeztetett rá, hogy már hajdan is elkövettek hasonló bűnt. Illés próféta elragadtatott a mennybe s köpenye Elizeusra esett. Erre istentelen gyermekek jöttek eléje, akik szüleiktől tanulták, hogy Isten emberét megvessék s így kiáltanak utána: "Jöjj fel kopasz, jöjj fel kopasz." Midőn Isten szolgáját megbántották, Istent bántották meg és a büntetés azonnal lesújtott rájuk. Hasonló módon éri utol Isten büntetése mindazokat, akik a szentek mennybemenetelének gondolata felett gúnyolódtak, és majd akkor tapasztalni fogják, hogy mily súlyos dolog Teremtőjüket lekicsinyelni.

Isten ismét más angyalokat bízott meg, hogy gyorsan a földre szálljanak s népe kialvó hitét táplálják és erősítsék s hogy előkészítsék a második angyal üzenete és a mennyben nemsokára végbemenő fontos mozgalom megértésére. Láttam, hogy ezek az angyalok nagy erőt és világosságot kaptak Jézustól, gyorsan a földre repültek, hogy a második angyal segítségére lehessenek, megbízatása teljesítésében. Midőn az angyal így kiáltott: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" - nagy világosság áradt ki Isten népére.
 
Majd láttam azt is, amint a csalódottak felemelkedtek s a második angyallal a legteljesebb összhangban, kiáltották: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje." Az angyal világossága áthatolt mindenütt a sötétségen. Sátán és angyalai minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a világosság terjedését s annak eredményét meghiúsítsák. Vitatkoztak a mennyei angyalokkal is, és azt állították, hogy Isten megcsalta a népet és minden világosságuk és hatalmuk sem tudja többé elhitetni a világgal, hogy Krisztus eljön. De annak ellenére, hogy Sátán a mennyei világosság útját elzárni, és Isten népe figyelmét attól elterelni igyekezett, az angyalok tovább folytatták munkájukat.

Azok, akik a világosságot elfogadták, nagyon boldogoknak látszottak. Kitartóan a menny felé tekintettek s sóváran várták Jézus megjelenését. Sokan sírtak és nagy aggodalmak között imádkoztak. Ezek állandóan önmagukra tekintettek s szemeiket nem merték a menny felé emelni. Mennyei fénysugár eloszlatta körülöttük a sötétséget és szemeik, melyeket csüggedten állandóan önmagukra irányítottak, most felfelé tekintettek és örömtelt hála ragyogott le arcukról. Jézus és az angyalok seregei elégedetten tekintettek alá a hűségesen várakozó lelkekre.

Azok, akik az első angyal üzenetét elvetették, elvesztették a másodiknak világosságát is; nem örvendhettek, s nem szolgálhatott áldásukra, azaz erő és dicsőség, amely az üzenetet kísérte: "Íme a vőlegény jő!" Jézus rosszallólag fordult el tőlük; mivel lekicsinyelték és elvetették Őt. Azokat, akik elfogadták az üzenetet, a dicsőség felhője takarta be. Ezek nagyon féltek, nehogy megbántsák Istent, s állandóan vigyáztak és imádkoztak, hogy megismerjék akaratát. Láttam, hogy Sátán és angyalai el akarták zárni Isten népe elől ezen mennyei világosságot; azonban mindaddig, amíg a várakozók szerették a világosságot s amíg szemeiket hittel emelték fel Jézushoz, Sátánnak és angyalainak nem volt hatalmuk ahhoz, hogy ezen drága sugaraktól megfoszthassák őket. A mennyei üzenet haragra lobbantotta Sátánt és angyalit, s arra késztették azokat, akik állították, hogy Jézust szeretik, de eljövetelét nem várták, hogy a hívő lelkeket gúnyolják és üldözzék. Ámde angyal jegyzett fel minden gyűlöletes szót, minden sértést és gúnyt, miket Isten gyermekeinek névleges testvéreiktől szenvedniük kellett.

Sokan hirdették fennhangon: "Íme, a vőlegény jő!" Ezek elhagyták testvéreiket, akik nem óhajtották az Úr eljövetelét, s nem akarták megengedni nekik, hogy foglalkozzanak az Úr Jézus második megjelenésének gondolatával. Láttam, hogy Jézus elfordítja arcát azoktól, akik eljövetelének gondolatát megvetették, ellenben megparancsolja angyalainak, hogy népét a tisztátalanságok közül kivezessék, nehogy beszennyeződjenek. Azok, akik engedelmeskednek az üzenetnek, szabadon felléptek és egyesültek egymással; szent világosság ragyogta be őket. Ezek lemondtak a világról, megszentelték életüket, feladták földi kincseiket és szemeiket kizárólag a menny felé irányították, ahonnan szeretett Megváltójukat várták. Szentséges fény sugárzott arcukról, amely a benső örömüket és békéjüket igazolta. Jézus elküldte angyalait, hogy megerősítsék őket, mert megkísértetésük órája közelgett. Láttam, hogy ezen várakozó lelkek még mindig nem próbáltattak meg oly mértékben, ahogyan kellett volna. Még mindig nem szabadultak meg teljesen tévedéseiktől. Isten kegyelmét és jóságát különösen abban láttam megnyilvánulni, hogy a földön lakozó népét ismételten megintette, mennyei üzenetek által, hogy önszívük vizsgálatára és az Írások kutatására késztesse. Ezáltal tisztulhatnak meg azoktól a tévedésektől, amelyek a pogányságtól lopództak be a kereszténységbe. Ezen üzenetek által vezette ki Isten az ő népét oda, ahol nagyobb hatalommal munkálkodhat érte, s ahol megtarthatják minden szent parancsolatát.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 23., hétfő

25. A Krisztusvárás mozgalma képekben


Láttam az emberek több csoportját, melyek mintha kötelekkel lettek volna összekötözve. E csoportokban sokan sötétségben voltak; szemeiket a földre szegezték s úgy látszott, hogy semmiféle összeköttetésben sem állanak Jézussal. Azonban a különböző csoportok között elszórtan voltak egyesek, akiknek arca sugárzott, szemük a menny felé tekintett. Jézustól jövő fénysugarak hullottak rájuk, melyek tündöklő napsugarakhoz hasonlítottak. Egy angyal felszólított, hogy figyeljek és láttam egy angyalt őrködni azok felett, akikre a fénysugár esett; ellenben gonosz angyalok vették körül azokat, akik sötétségben voltak. Majd hallottam, amint egy angyal fennhangon ezt kiáltotta: "Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája!"

Dicső fény nyugodott meg e csoportok felett, hogy megvilágítsa mindazokat, akik befogadják. A sötétségben sínylődők közül többen elfogadták ezt a világosságot és örvendeztek. Mások ellenálltak a mennyei világosságnak, mondván, hogy csak félrevezetné őket. A fény elhaladt mellettük és ők sötétségben maradtak. Azok, akik a Jézustól jövő drága világosságot elfogadták, boldogan tapasztalták annak állandó növekedését. Szemeikből szentséges öröm sugárzott szét és tekintetüket mélységes érdeklődéssel felfelé irányították Jézus felé. Az angyal szavával egyidejűleg hallható volt az ő hangjuk is: "Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája." Midőn ezt a kiáltást hallották, láttam, hogy azok, akik sötétségben maradtak, oldalukkal és vállukkal lökdösni kezdték őket. Akkor azok, akik a szent világosságot szerették, többen elszakították az őket összekötő köteleket és különváltak tőlük. Mikor ez történt, a különböző csoportokból előkelő és általános tiszteletben álló férfiak váltak ki, akik munkához láttak; némelyek barátságos szavakkal, mások haragos tekintettel és fenyegetésekkel igyekeztek a meglazult köteleket újra szorosabbra fűzni. Ezek az emberek állandóan mondogatták: "Isten velünk van. Mi a világosságban állunk. Miénk az igazság." Kíváncsian kutattam, hogy kik ezek a férfiak s hallottam, hogy prédikátorok és vezető emberek, akik a világosságot elvetették, és azt akarják, hogy mások se fogadják el.

Láttam azokat, akik a világosságot szerették, amint égő vágyakozással tekintettek a menny felé és sóváran várták Jézus megjelenését, hogy őket magához vegye. Egyszerre felhő borult föléjük s arcuk elszomorodott. A felhő oka iránt érdeklődtem és azt hallottam, hogy ez az ő csalódásuk volt. Azaz idő, midőn Üdvözítőjüket várták, elmúlt s Jézus nem jött el. Midőn csüggedés fogta el a Jézus eljövetelére várakozókat, azok a prédikátorok és vezetők, akiket az imént megfigyeltem, továbbá mindazok, akik a világosságot elvetették, sőt Sátán és angyalai is, - győzelemittasan örültek és ujjongtak.

Majd egy másik angyal szavát hallottam, aki így szólt: "Leomlott, leomlott Babilon!" Ugyanekkor a kétségbeesett s elcsüggedt lelkekre fényes sugarak hullottak és megjelenését buzgón óhajtva, szemüket ismét Jézusra szegezték. Láttam, hogy több angyal tanácskozott azzal az angyallal, aki Babilon leomlását hirdette. Ezután együttesen kiáltották: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" Úgy látszott, hogy az angyalok kellemes hangja mindenhová eljutott. Rendkívül fényes és dicső világosság ragyogta be azokat, akik szerették azt a világosságot, amelyet nyertek. Arcuk mennyei dicsőségtől sugárzott és az angyalokkal együttesen kiáltották ők is: "Íme a vőlegény jő!" Midőn a különböző csoportok között együttesen felhangzott szózatuk, a világosság megvetői elűzték őket, majd gúnyosan kikacagták és végül haragosan pillantottak rájuk. Isten angyalai azonban kiterjesztették szárnyaikat az üldözöttek fölé, mialatt Sátán és angyalai sötétséggel akarták őket körülvenni, hogy a mennyei világosságot visszautasítsák.

Majd hangot hallottam, mely az üldözötteknek és megcsúfoltaknak ezt mondta: "Menjetek ki közülük és tisztátalant ne érintsetek!" E felszólításnak sokan engedelmeskedtek, széttépték az őket visszatartó köteleket és elhagyták a sötétben levő csoportokat, azokhoz csatlakoztak, akik már előbb kivívták függetlenségüket s örömmel egyesültek velük. Néhány lélek komoly, szívet tépő imáját hallottam, kik továbbra is a sötétségben levő csoportoknál maradtak. A prédikátorok és vezető emberek ide s tovajártak e csoportok között s szorosabbra húzták a köteleket; de az áhítatos ima hangját még mindig hallottam. Azután láttam, hogy azok, akik imádkoztak, kitárták kezeiket segítségért az egyesült szabad csoport felé, akik az Úrban örvendeztek. Ez utóbbiak, miközben a menny felé tekintettek s felfelé mutattak, így szóltak hozzájuk: "Jöjjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük!" Láttam egyeseket bátran harcolni szabadságukért s végül is széttépték a köteleket, melyek fogva tartották őket. Ezek ellenálltak annak az igyekezetnek, amelynek célja volt a köteleket szorosabbra fűzni s vonakodtak figyelembe venni azt az ismételt biztosítékot, hogy: "Isten velünk van, miénk az igazság."

Állandóan akadtak olyanok, akik elhagyták a sötétségben lévők csoportjait s csatlakoztak a szabad csapathoz, amely láthatólag a föld felett elterülő szabad mezőn volt. Tekintetük felfelé irányult, Isten dicsősége pihent meg rajtuk s örömmel magasztalták az Úrnak szent nevét. Szorosan egyesültek egymással s mennyei világosság ragyogta be őket. Egy csapat körül olyan lelkeket is láttam, akik a világosság befolyása alá kerültek, de akik azért különösebben mégsem egyesültek a csapattal. Azok, akik a rájuk ragyogó világosságot szerették, sóváran tekintettek a menny felé, ahonnan Jézus jóakaratú tetszéssel tekintet le reájuk. Sóvárogva várták és vágyták Krisztus megjelenését. Egyetlen habozó pillantást sem vetettek többé a földre. Csakhogy ismét felhő ereszkedett a várakozó fölé, kik fáradt tekintetüket a földre irányították. Kérdezősködtem a változás oka felől. Kísérő angyalom így szólt: "Újra csatlakoztak várakozásukban. Jézus még mindig nem jött a földre. Jézusért még súlyosabb megpróbáltatásokat kell elszenvedniük. Teljesen szabaddá kell lenniük az emberi tévedésektől és hagyományoktól s egyedül Istenhez és szent Igéjéhez kell fordulniuk. Meg kell tisztulniuk, fehéredniük és próbáltatniuk. Azok, akik elviselik e keserű megpróbáltatást, örök győzelmet aratnak."

Jézus nem jött alá a földre, miként azt a várakozó, örömteli csapat elgondolta, hogy a szentélyt megtisztítsa azáltal, hogy a földet tűzzel megtisztítja. Láttam, hogy a prófétai korszakokra vonatkozó számításaik helyesek voltak; a prófétai időszámítás tényleg 1844-ben ért véget és Jézus belépett a szentek Szentjébe, hogy a szentélyt az idők végén megtisztítsa. Abban tévedtek azonban, hogy nem tudták, mi a szentély és mit jelent annak megtisztítása. Midőn ismét a várakozó, csalódott csapatra tekintettem, szomorúnak látszottak. Gondosan megvizsgálták hitük bizonyságait, újra átvizsgálták a prófétai korszakokra vonatkozó számításokat, de egyetlen hibát sem fedezhettek fel. Az idő betelt, de hol volt Üdvözítőjük? Elvesztették Őt.

Láttam a tanítványok csalódását, midőn Jézus sírjához siettek s a holttestet nem találták ott. Mária így szólt: "Elvitték az én Uramat és nem tudom, hova tették őt." Angyalok közölték a gyászoló tanítványokkal, hogy Mesterük feltámadt s előttük halad Galileába, ahová őket is várja.

Láttam, hogy Jézus ugyanilyen részvéttel szemlélte csalódott kis seregét, amely eljövetelét várta. Elküldte hozzájuk angyalait, hogy gondolataikat odavezessék, ahol Őt megtalálhatják. Megmutatta nekik, hogy ez a föld nem szentély, hanem a mennyei szentek Szentjébe kell behatolnia, hogy ott engesztelő áldozatot mutasson be népéért s átvegye az országot az Atyától. Amikor ez megtörténik, ismét visszatér a földre, hogy magához vegye őket, hol mindörökké vele lesznek. Az első tanítványok csalódása jól jelképezi azok csalódását, akik 1844-ben várták Urukat.

Lélekben szemlélhettem azt a magasztos jelenetet, midőn Jézus diadalmenetben vonult be Jeruzsálembe. Az ujjongó tanítványok azt hitték, hogy most foglalja el országát, s mint hatalmas földi fejedelem uralkodik Izrael felett. A legvérmesebb reményekkel követték királyukat. Pompás pálmaágakat vágtak, ruháikat pedig az útra terítették, amelyen elhaladt. Egyesek előtte haladtak, mások pedig követték, s fennhangon kiáltották: "Hozsanna Dávid Fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsanna a magasságban!" Az izgalom kellemetlenül érintette a farizeusokat, és azt kívánták, hogy Jézus dorgálja meg a tanítványokat. Ő azonban így felet nekik: "Bizony mondom néktek, ha ezek hallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Zakariás próféta könyve 9:9 versben foglalt jövendölésnek teljesülnie kellett; de azért a tanítványokra rettenetes csalódás várt. Néhány nap múlva a Golgotára kísérték Jézust s látták, amint véresen eltorzulva csüngött a kereszten. Szemtanúi voltak gyötrelmes halálának és ők helyezték a sírba is. Szívüket megtörte a fájdalom; várakozásuk semmiben sem vált valóra s reményeiket Krisztussal együtt sírba tették. De amidőn feltámadt és megjelent szomorkodó tanítványainak, reményeik feléledtek. Elvesztették bár Mesterüket, de újra megtalálták Őt.

Láttam, hogy azoknak a csalódása, akik 1844-ben várták az Úr Jézust, koránt sem volt oly nagy, mint az első tanítványoké. Az első és második angyal üzenetében a jövendölések teljesedtek be. Az üzenetek a kellő időben hirdettettek és elvégezték Isten által rendelt feladatukat.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 20., péntek

24. A második angyal üzenete


Miután az egyházak vonakodtak elfogadni az első angyal üzenetét, a mennyei világosságot vetették el s kiestek Isten kegyéből. Saját erejükben bíztak s azáltal, hogy az első üzenetnek ellenálltak, már eleve odajutottak, hogy a második angyal üzenetének fényét nem is láthatták. Ámde Isten szerettei, akiket elnyomtak, elfogadták az üzenetet, hogy: "Leomlott Babilon", és elhagyták az egyházakat.

A második angyal üzenetének befejezése előtt nagy mennyei világosságot láttam Isten népére kiáradni. E világosság sugarai a naphoz hasonlóan ragyogtak. Hallottam angyalok hangját, akik így kiáltottak: "Íme, a vőlegény jő, menjetek eléje!"

Ez volt az "éjféli kiáltás", amely a második angyal üzenetét felerősítette. Mennyei angyalok mentek szét, hogy az elcsüggedt szenteket felrázzák és előkészítsék nagy munkájukra. Először nem a legtehetségesebb emberek fogadták el ezt az üzenetet. Az angyalok először az alázatos, engedelmes és odaadó lelkekhez mentek, arra kényszerítvén őket, hogy hangosan hirdessék a szózatot: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" Azt a felszólítást kapták, hogy siessenek és hirdessék hangosan ezt az üzenetet és ők Isten Szentlelkének ereje által igyekeztek felrázni elcsüggedt testvéreiket is. Ez a munka nem emberi bölcsességre vagy tanultságra támaszkodott, hanem Istennek erejére és a szentek, akik hallották a felhívást, annak nem állhattak ellen. Az üzenetet azok fogadták el először, akik lelkileg a legelőrehaladottabbak voltak és viszont azok, akik régebben voltak a munkában, utóbb csatlakoztak hozzájuk és segítették erőteljesebbé tenni a kiáltást: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!"

Az ország minden részében világosság áradt a második angyal üzenetére és sokak szívét érintette a mennyei üzenet. Városról-városra, faluról-falura haladt, míg Isten várakozó népe teljesen felébredt. Egyes egyházak megtiltották az üzenet hirdetését és hívő lelkek csapata, akik az élő bizonyságot mégis elfogadták, elhagyták az elesett egyházakat. Az éjféli kiáltás igen hatalmas munkát végzett. Az üzenet a szíveket vizsgálta s a hívőket arra késztette, hogy élő tapasztalatokat szerezzenek maguknak. Megértették, hogy egyik sem támaszkodhat a másikra.

A szentek aggódva várták Urukat, böjtölve, éberen virrasztva és állhatatos imával. Még a bűnösök is többen rettegéssel tekintettek a jövőbe. A nagy tömeg azonban Sátán szellemét mutatta és visszautasította az üzenetet. Gúnyolódtak és csúfolódtak s fennhangon ismételték mindenfelé, hogy "senki sem tudhatja azt a napot és azt az órát". Gonosz angyalok arra bíztatták őket, hogy a mennyei fénynek minden egyes sugarát visszautasítsák, hogy Sátán csapdájában megfogassanak. Sokan állították ugyan, hogy várják Jézus eljövetelét, de nem vettek részt az üzenet hirdetésében. Isten dicsősége, amelynek tanúi voltak, a várakozó, hívő lelkeknek mélységes alázatossága és a bizonyítékok ellenállhatatlan ereje arra késztették őket, hogy látszólag elfogadják az igazságot, de szívükben mégsem tértek meg, nem voltak elkészülve az Úr eljövetelére.

A szentek között mindenütt ünnepélyes és komoly imalelkület uralkodott. Szent ünnepélyesség honolt szívükben. Az angyalok a legnagyobb érdeklődéssel figyelték az üzenet hatását s felemelték azokat, akik azt elfogadták; elvonták őket a földi dolgoktól, hogy gazdagon meríthessenek az üdvösség forrásából. Isten elfogadta népét. Jézus szeretettel tekintett le rájuk, mert hisz az Ő képét sugározták. Teljes áldozatot hoztak, tökéletesen átadták magukat s várták az elváltozást a halhatatlanságba. Óh, de még egyszer a legfájdalmasabb csalódást kellett átélniük. Ismét elmúlt azaz idő, amelytől szabadulásukat várták; s ők még mindig a földön voltak, amelyen az átok következményei láthatóbbak voltak, mint valaha. Szívük a menny felé vonzotta őket, és édes előérzetként megízlelték a halhatatlan megváltást, de reményeik nem váltak valóra.

A népet béklyóiban tartó félelem nem múlt el oly gyorsan; nem ujjongtak azonnal diadalittasan a csalódottak felett. Csak akkor hallatták gúnykacajukat, midőn félelmükből felszabadultak, és Isten haragjának látható jelei egyáltalán nem jelentkeztek. Isten újra próbára tette és felülvizsgálta népét. A világ kinevette, gúnyolta és megrótta őket. Azokat, akik élő és teljes hittel hitték, hogy az Úr megjelenik, hogy a halottakat életre keltse, az élő szenteket elváltoztassa, hogy országát örökre elfoglalja és birtokába vegye, ugyanaz a fájdalmas érzés hatotta át, mint Krisztus sírjánál a tanítványokat: "Elvitték az én Uramat és én nem tudom, hova tették."

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 19., csütörtök

23. Az első angyal üzenete


Láttam, hogy Isten velünk volt 1843-ban az időpont hirdetésében. Isten elhatározta, hogy a népet felébreszti, és döntésre készteti, az igazság mellett vagy ellen. Lelkészek győződtek meg a prófétai korszakokra vonatkozó álláspontok helyességéről és sokan büszkeségüket félredobva, jövedelmüket és egyházaikat otthagyva, helyről-helyre vándoroltak, hogy az üzenetet hirdessék. Mivel azonban a mennyei üzenetet aránylag kevés hivatásos lelkész fogadta el, a munka legnagyobb része oly emberek vállaira hárult, akik nem voltak prédikátorok. Sokan hagyták el szántóföldjüket és gazdaságukat, hogy az üzenetet hirdethessék, mások üzletükből, műhelyeikből hívattak el. Sok, nagyon tekintélyes polgár is kényszerülve volt, hogy hivatalát elhagyja s beálljon az első angyali üzenet népszerűtlen munkájába.

Lelkészek félretették felekezeteskedő nézeteiket és érzelmeiket és egyesültek Jézus eljövetelének hirdetésében. Bárhol is hangzott fel az üzenet, felgyújtotta az embereket. A bűnösök megtértek, sírtak és bocsánatért esdekeltek s olyanok, akik becstelenül éltek, siettek a jóvátétellel. Szülők a legnagyobb aggodalommal őrködtek gyermekeik felett. Azok, akik elfogadták az üzenetet, megtéretlen barátaik, rokonaik és ismerőseik körében igyekeztek az igazságot terjeszteni és mialatt lelkük alázatban meghajolt az ünnepélyes üzenet súlya alatt, esdve kérték és intették őket, hogy készülődjenek az Úr Jézus eljövetelére. Ez a lélektisztító munka elvonta az emberek szeretetét a világtól, és eddig sohasem tapasztalt megszentelődést eredményezett.

Emberek ezrei szerették meg a Miller Vilmos által hirdetett igazságokat s Istennek szolgái, Illés próféta erejében és szellemében hirdették az üzenetet. Jézus előfutárához, Jánoshoz hasonlóan, azok, akik ezt az ünnepélyes üzenetet hirdették, indíttatva érezték magukat, hogy a fejszét a fák gyökerére helyezzék és felhívják az embereket, hogy teremjenek a megtéréshez illő gyümölcsöket. Bizonyságaik felébresztették és erősen hatottak az egyházakra és arra kényszerítették, hogy színt valljanak, és valóságos jellemüket kimutassák. S midőn elhangzott az ünnepélyes intelem, hogy meneküljenek Isten eljövendő haragja elől, sokan, akik az egyházakkal összeköttetésben álltak, elfogadták az engesztelő üzenetet. Belátták hitehagyásukat és a megbánás keserű könnyei, és mélységes lelki fájdalomban alázkodtak meg Isten előtt. És mialatt Istennek Lelke megnyugodott rajtuk, ők is segítettek hangoztatni az ünnepélyes szózatot: "Féljétek az Istent és neki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája!"

A meghatározott időpont hirdetése igen nagy ellenkezésre talált mindenütt, a szószéken szónokló prédikátortól kezdve egészen a gondtalan bűnösig. A képmutató prédikátorok és a léha bűnösök egyaránt azt hangoztatták, hogy "senki sem tudhatja azt a napot és azt az órát". Nem akarták azoknak a tanítását elfogadni, akik utaltak arra az évre, midőn a prófétai korszak véget ér, és akik jelekre hivatkoztak, melyek a vég közvetlen közelségét jelzik. A nyáj pásztorai közül többen azt állították, hogy Jézust szeretik, nincs kifogásuk az ellen, hogy Jézus második eljövetelét hirdetjük, de kikeltek eljövetele idejének lerögzítése ellen. Isten mindeneket látó szeme olvasott szívükben. Ezek az emberek nem kívánták Jézus közeli eljövetelét. Tudták, hogy keresztényietlen életük nem állja meg a próbát, mert nem jártak az alázatosság útján, amelyet Ő jelölt ki. Ezek a hamis pásztorok Isten igazságának útjában álltak. A népet ellenben felrázta a meggyőző erővel előadott igazság, és a filippi-i börtönőrhöz hasonlóan kérdezte: "Mit cselekedjem, hogy üdvözöljek?" Csakhogy ezek a prédikátorok az igazság és a nép közé álltak és simulékony, kedves dolgokról prédikáltak, hogy eltereljék az igazságtól. Sátánnal és annak angyalaival egyesültek s így kiáltottak: "Béke, béke!", holott nincsen béke. Azok, akik szerették kényelmüket, s akik távol Istentől jól érezték magukat, nem akartak nagyszerű nyugalmukból felébredni. Láttam, hogy Istennek angyalai mindezt feljegyezték; és a lelkiismeretlen pásztorok öltözékén lelkek vére száradt.

Lelkészek, akik vonakodtak ezt a megmentő üzenetet elfogadni, másokat is visszatartottak attól. Lelkek vére tapad rájuk. Prédikátorok és a nép szövetkeztek, hogy e mennyei üzenet ellen küzdjenek, és hogy Millert és munkatársait üldözzék. Hazugságokat terjesztettek róla, hogy befolyását meghiúsítsák. Sokszor megtörtént, hogy miután világosan megértette a néppel Isten tanácsát és éles igazságokat igyekezett hallgatóinak szívébe vésni, nagy haragot lobbantottak fel ellene és azután hogy elhagyta az előadói termet, egyesek leselkedtek rá, hogy elvegyék életét. Ámde Isten elküldte angyalait, hogy megoltalmazzák és biztonságban vezessék ki a dühöngő tömegből, mert hivatását ekkor még nem töltötte be.

Az alázatos lelkek örömmel fogadták el az üzenetet. Meg voltak róla győződve, hogy Isten küldte ezt hozzájuk, alkalmas időben. Az angyalok a legnagyobb érdeklődéssel szemlélték a mennyei üzenet hatását és midőn látták, hogy az egyházak elvetik azt, szomorúan tanácskoztak Jézussal. Jézus elfordította tekintetét az egyházakról; megparancsolta angyalainak, hogy híven őrködjenek azon drága lelkek felett, kik nem vetették el a bizonyság szavát s még további világosságot akart adni nekik. Láttam, hogy ha a vallásos keresztények igazán szerették volna Jézust és sóváran várták volna megjelenését, akkor ujjongással fogadták volna az eljöveteléről szóló örömhírt. Csakhogy ennek épp az ellenkezője történt. Mikor Urunk eljöveteléről hallottak; amivel határozottan elárulták, hogy nem szeretik Őt. Sátán és angyalai diadalmasan ujjongtak s Jézusnak, és angyalainak szemére vetették, hogy az a nép, amely nevét vallja oly kevéssé szereti Őt, hogy második eljövetelét nem is kívánja.

Ellenben láttam, hogy Istennek népe végtelen örömmel várta Ura eljövetelét. De Isten elhatározta, hogy próbára teszi őket. Keze eltakart a próféciai korszakok számításánál egy hibát. Azok, akik Urukra várakoztak, nem fedezték fel ezt a hibát s még a legtanultabb emberek - akik ellentmondtak az időszámításnak - sem vették észre azt. Isten azt akarta, hogy népe csalódáson menjen keresztül. Az idő elmúlt és azok, akik oly nagy örömmel várták Uruk eljövetelét, elszomorodtak és elcsüggedtek; ellenben azok, akik nem szívesen látták volna Jézus megjelenését, de mert félelemből fogadták el az üzenetet, megkönnyebbültek, hogy a várt időre mégsem jött el. Hitvallomásuk nem érintette szívüket, és nem tisztította meg életüket. A prófétai határidő elmúlta alkalmas volt arra, hogy belsejüket feltárja. Ők voltak az elsők, akik elfordulta és a szomorúakat és csalódottakat kinevették, akik tényleg szeretettel várták Uruk megjelenését. Istennek bölcsességét láttam abban, hogy népét megpróbálta, hogy biztos próbakövet adott, amellyel népét próbára tehette és felfedte azokat, akik a szomorúság órájában visszavonulnának és elfordulnának Tőle.

Jézus és a mennyei seregek részvéttel tekintettek alá azokra, akik őszintén vágyakoztak azt látni, Akit lelkük szeret. Angyalok lebegtek körülöttük, hogy támogassák őket a megpróbáltatás órájában. Azok, akik elmulasztották a mennyei üzenetet elfogadni, a sötétségben maradtak és Isten haragja fellobbant ellenük, mert elutasították azt a világosságot, melyet a mennyből küldött számukra. Azok a hűséges, csalódott lelkek, akik nem tudták sehogy sem megérteni, hogy Uruk miért nem jött el, nem maradtak sötétségben. Isten Szentlelke újra visszavezette őket Bibliájukhoz, hogy a prófétai időszakokat kutassák. Isten már elvonta kezét a számokról és a félreértés tisztázódott. Most látták csak, hogy a prófétai láncolatok 1844-ig vezetnek és ugyanazok az érvek, amelyekkel azt bizonyították, hogy a prófétai korszakok 1843-ban végződtek, igazolták, hogy 1844-ben járnak le. Isten szava eléggé megvilágította álláspontjukat, és felismerték annak tényét, hogy Isten a határidő után is ad haladékot: "Ha a látomás késik is, azért csak várjad azt."

Annyira vágyódtak Krisztus azonnali eljövetele után, hogy nem vették tekintetbe, miszerint a jövendölés elhúzódhat, - ami arra szolgált, hogy a hűséges, várakozó lelkek felismerhetők legyenek. Tehát ismét újabb időponthoz jutottak. Azonban láttam, hogy a fájdalmas csalódáson sokan nem bírtak felülemelkedni és elvesztették buzgalmuk és bátorságuk magas fokát, amely 1843-ban jellemezte hitüket -. Sátán és angyalai diadalmaskodtak felettük s azok, akik vonakodtak az üzenetet elfogadni, szerencséjüknek tartották, hogy elég felvilágosodtak és előrelátók voltak és ezt a csalást - mint ahogy ők nevezték, - nem fogadták el. Nem voltak tudatában, hogy Istennek tanácsát vetették el maguktól, és hogy Sátánnal és annak angyalaival karöltve dolgoztak azon, hogy Isten népét megdöbbentsék, kik a mennyei üzenetet kiélték.

Az egyházak elnyomták azokat, akik az üzenetben hittek. Egy ideig azokat, kik nem fogadták el az üzenetet, a félelem még visszatartotta, hogy szívük vágyát megvalósítsák; azonban rövidesen felszínre jöttek érzelmeik. El akarták teljesen némítani azt a bizonyságtételt, melyet a várakozó lelkek hangoztattak: hogy a prófétai korszakok 1844-ig húzódnak. A hívők különben nyíltan beismerték tévedésüket és szinte magyarázatát adták annak, hogy miért várták Üdvözítőjüket 1844-re. Ellenfeleik egyetlen elfogadható érvet sem tudtak ellenük felhozni. Az egyházak haragja mégis fellobbant ellenük. Elhatározták, hogy a bizonyítékokat meg sem hallgatják, a bizonyságtételt végleg kizárják az egyházból, nehogy mások is hallhassák. Azokat, akik nem merték másoktól visszatartani azt a világosságot, amelyet Isten adott nekik, - kizárták az egyházból. Óh, de Jézus velük maradt továbbra is és ők örvendtek színének fényességében. Elő voltak készítve, hogy a második angyal üzenetét elfogadják.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 18., szerda

22. Miller Vilmos


Isten egy közönséges földművest választott ki arra, hogy a próféták jövendöléseit kutassa, ámbár mindaddig maga sem hitt a Bibliában. Isten angyalai sokszor keresték fel ezt a kiválasztottat, hogy elméjét megvilágosítsák, és hogy kinyilatkoztassák neki azokat a jövendöléseket, amelyek eddig Isten népe előtt homályosak voltak. Isten kezébe adta az igazság láncának első szemét s vezette őt, hogy szemről szemre tovább kutasson, amíg végül csodálkozással és elragadtatással szemlélte Isten szavát. Az igazság teljes láncolatát fedezte fel. Azaz ige, amelynek isteni eredetében idáig nem hitt, most megnyilatkozott előtte a maga szépségében és dicsőségében. Csodálkozva látta, hogy az egyik bibliai szöveg megmagyarázza a másikat. S ha a Bibliának valamely kijelentését nem értette meg teljesen, megtalálta a szükséges felvilágosítást a másik helyen. Örömmel és tiszteletteljes félelemmel tekintett Isten szent Szavára.

A próféciák során végighaladva, rájött, hogy az emberiség a föld történelmének végső jeleneteit éli, csakhogy erről semmit nem tud. Látta az egyházakat, s íme azok romlottak; szeretetük nem Jézusé, hanem a világé; a világi tiszteletet hajszolják, ama tisztelet helyett, mely onnan felülről árad; inkább földi kincsek után törekszenek, ahelyett, hogy a mennyben gyűjtenének kincseket. Miller sötétséget, képmutatást és halálos dermedtséget talált mindenfelé. Lelke nyugtalan lett. Isten felhívta, hogy hagyja el birtokát, miként egykor Elizeust is felszólította, hogy odahagyva ökreit, melyekkel éppen szántott, kövesse Illés prófétát. Félelemmel és remegve kezdte feltárni Isten országának titkait az embereknek. Elvezette hallgatóit a próféciák mezsgyéjén át egészen Krisztus második eljöveteléig. Örömmel tapasztalta, hogy minden egyes erőfeszítéssel ereje gyarapodott. Miként egykor Keresztelő János hirdette Jézus első eljövetelét és egyengette útját, úgy hirdette Miller, és akik hozzácsatlakoztak, Isten Fiának második eljövetelét.

Elragadtattam lélekben a tanítványok korába, láttam, hogy Isten kivételesen munkálkodott a szeretett János érdekében. Sátán elhatározta, hogy megakadályozza az üdvösség munkájának haladását, és szolgáit utasította, hogy Jánost megöljék. Azonban Isten elküldte angyalát, és csodálatos módon őrizte meg hűséges szolgáját. Azok, akik tanúi lehettek annak, hogy miként nyilatkozott meg Isten ereje a hű tanúbizonyságnak, Jánosnak megszabadításánál, meggyőződést szerezhettek arról, hogy Isten vele van és hogy igaz az a bizonyság, amelyet Jézusról tesz. Azok, akik megöletésére kísérleteket tettek, óvakodtak attól, hogy másodszor is élete ellen támadjanak, és az Úr megengedte neki, hogy érette tovább szenvedhessen. Ellenségei végül hamis vádat emeltek ellene, amelynek alapján egy távoli szigetre száműzték. Ezen a szigeten megjelent neki Isten angyala, aki feltárta előtte az eljövendő eseményeket, az egyház állapotát egészen a végidőig; hitehagyásait s azt is, hogy mily álláspontot kell elfoglalnia, ha Istennek tetszeni, s végül győzni akar. Az angyal fenségében a mennyből jött alá Jánoshoz és arca isteni dicsfényben ragyogott. Isten egyházának történelméből mély és megrendítően érdekes jeleneteket tárt fel János előtt és bemutatta neki azokat a veszélyes küzdelmeket, melyeket Krisztus követőinek kell megvívniuk. Midőn az apostol szemlélhette az egyház végső szabadulását, a jelenet fensége annyira elragadta, hogy mélységes megilletődéssel és tisztelettel az angyal lábaihoz omlott, hogy őt imádja. Ám a mennyei követ azonnal felemelte s gyengéden megfeddvén, így szólt hozzá: "Meglásd, ne tedd, mert íme én is szolgatársad vagyok neked és atyádfiainak, akiknél van a Jézus bizonyságtétele. Az Istent imádd! Mert a Jézus bizonyságtétele: a prófétaság lelke."

Az angyal megmutatta Jánosnak a mennyei várost elbűvölő szépségével és káprázatos dicsőségével. Az apostol túláradó elragadtatásában újra az angyal lábaihoz borult, hogy azt imádja. Oly hamar megfeledkezett az iménti intelemről. Másodszor is hallotta a gyengéd figyelmeztetést: "Meglásd, ezt ne tedd, mert én is a te szolgatársad vagyok és atyádfiaié, a prófétáké s azoké, akik megtartják e könyv beszédeit, az Istent imádd!"

A lelkészek és a nép egyaránt azt hitték, hogy a Jelenések könyve homályos és titokzatos könyv s kevésbé fontos, mint a Biblia egyéb könyvei. Én azonban láttam, hogy ez a könyv: a Kinyilatkoztatás Könyve, amely különösen azok javára van, akik az utolsó napokban élnek, mert belőle ismerhetik meg igazi állapotukat és kötelességüket. Miller figyelmét Isten irányította a próféciákra és a Jelenések könyvére nézve nagy világosságot adott neki.

Ha Dániel látomásait megértették volna, akkor a Jelenések könyvét is jobban megérthette volna a nép. Isten éppen a kellő időben késztette választott szolgáját, aki világosan és a Szentlélek erejében feltárta a próféciákat, kimutatta Dániel és János látomásait és a Biblia egyéb részei közötti összhangot és az emberek lelkére kötötte az Ige rettenetes intelmeit; az előkészület szükségességét az ember Fiának eljövetelére. Mélységes és ünnepélyes meggyőződés hatotta át a hallgatókat s lelkészek és köznép, bűnösök és hitetlenek az Úrhoz tértek, s készülődtek, hogy megállhassanak az ítéletben.

Millert Isten angyalai kísérték küldetése teljesítésében. Szilárd jellemű, rettenthetetlen ember volt, aki félelem nélkül hirdette a rábízott üzenetet. A bűnbe süllyedt világ és a hideg világias egyház arra késztették, hogy minden erejét és képességét latba vesse és elviseljen fáradtságot, nélkülözést és szenvedést. Hiábavaló volt Sátán ellenkezése, hiába volt a névleges keresztények s a világ fondorkodása; mindenütt, ahová csak meghívták, készséggel és lelkesedéssel hirdette az örökkévaló evangéliumot, s mindenütt visszhangzott lelkes szózata: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája!"

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 17., kedd

21. Az egyház és a világ egyesül


Láttam, amint Sátán angyalaival tanácskozott s átgondolta eredményeit. Igaz, hogy sokan voltak félénk lelkek, kiket a haláltól való félelem visszatartott attól, hogy elfogadják az igazságot; azonban másrészt sokan, még a legfélénkebb lelkek is elfogadták az igazságot, mire félelmük és félénkségük teljesen megszűnt. Tanúi voltak testvéreik mártírhalálának, látták kitartásukat, állhatatosságukat és türelmüket. Meggyőződtek arról, hogy Isten és szent angyalai támogatták és erősítették őket a végtelen fájdalmak elszenvedésében. Ezáltal ők is megerősödtek és felbátorodtak. Ha azonban hitükért életüket kellett áldozniuk, oly elszántan és oly kitartással védelmezték hitüket, hogy még gyilkosaik is megremegtek. Sátán és angyalai végül úgy döntöttek, hogy a lelkek megrontásának van egy ennél sokkal biztosabb módja is. Noha a keresztény hívőknek sokat kellett szenvedniük, de állhatatosságuk s az őket éltető és bátorító reménység a gyengéket is bátrakká tette, úgy, hogy azok félelmet nem ismerve közeledtek a máglyák tüzéhez. Példát vettek Krisztusról, aki oly nemes türelemmel állott gyilkosai előtt, s állhatatosságuk, Istennek rajtuk megnyugvó dicsősége másokat is megnyert az igazságnak. Ezért Sátán elhatározta, hogy sokkal enyhébb eszközöket fog alkalmazni. Sátán már előzőleg meghamisította a Biblia tanait és oly hagyományok, melyek milliók romlását okozhatták, mélyen begyökereztek. Gyűlöletét visszafojtotta s úgy döntött, hogy nem üldözi oly keservesen áldozatait; ellenben ráveszi az egyházat, hogy a hit helyett "mely egykor a szenteknek adatott", inkább különböző hagyományokért harcoljon. Sátán oly irányban hatott az egyházra, hogy az a világ kegyéért és tetszéséért küzdött, abban a hitben, hogy ez előnyére válik; ezalatt pedig Isten tetszését játszotta el. Mivel kerülte az egyenes, éles igazságok hirdetését, mely az élvhajhászókat és a világ barátait kizárja, lassanként elveszítette erejét.

Az egyház ma már nem, azaz elkülönült, kiváltságos nép, amely akkor volt, midőn az üldözések lángja fellobbant ellene. Jaj, de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany! Láttam, hogyha az egyház mindvégig megőrizte volna kiváltságos, szent jellemét, még mindig bírna a Szentlélek erejével, melyben a tanítványok részesültek. Akkor ma is meggyógyíthatnák a betegeket, ma is megdorgálhatnák és kiűzhetnék az ördögöt. Az egyház oly hatalmas lenne, hogy ellenségei rettegnének.

Láttam egy igen nagy sereget, amely Jézus nevét vallotta ugyan, de amelyet Isten nem ismert el sajátjának. Nem örült nekik. Sátán, vallásos jelleget öltött magára s örült annak, hogy az emberek keresztényeknek tartják magukat. Azt is pártolta, hogy az emberek higgyenek Jézusban, kereszthalálában és feltámadásában. Ezt Sátán és angyalai is hiszik és remegnek. Ha azonban ez a hit nem indít jócselekedetekre s nem készteti a hitvallókat arra, hogy Jézus életéről példát vegyenek, akkor Sátán teljesen nyugton marad. Hisz ezek az emberek csupán a nevét fogadták el Jézusnak, de szívük érzéki és így jobban felhasználhatja őket saját szolgálatára, mintha nem vallanák magukat keresztényeknek. Krisztus neve alá rejtik romlottságukat s a világ szentségtelen tulajdonságaik, bűnös szokásaik és szenvedélyeik ellenére is keresztényeknek tartja őket. Ez a hitetleneknek alkalmat ad, hogy tökéletlenségüket Krisztusnak szemrehányják s arra indítja a világot, hogy azokat is elítélje, akiknek hite makulátlanul tiszta.

A lelkészek nyájasan prédikálnak, ami az érzékies hívőknek nagyon jólesik. Nem merik Jézust s a Biblia metsző igazságait hirdetni, mert tudják, hogyha ezt tennék, a testi, érzéki hívők nem maradnának meg az egyházban. Mivel azonban közülük sokan vagyonosak, az egyházban kell tartani őket, még ha éppoly kevéssé is illenek oda, mint Sátán és angyalai. Éppen ezt akarja Sátán. Jézus Krisztus vallását a világ népszerűnek és tiszteletreméltónak tartja. Mondják, hogy azokat, akik magukat vallásosaknak tartják, a világ jobban becsüli. Ámde ezek a tanok igen különböznek Jézus tanaitól. Jézus tanai és a világ nem élhetnek békében. Akik Jézust követték, mindig meg kellett tagadniuk a világot. Ezek a szép, sima dolgok Sátántól és angyalaitól származnak. Ők dolgozták ki a tervet, és a névleges keresztények megvalósították azt. Kellemes meséket adnak elő és a nép szívesen hallgatja. Képmutatók és bűnösök egyesülnek az egyházzal, amely ha a maga tisztaságában az igazságot hirdetné, kizárná az embereknek ezt az osztályát. De semmi különbség sem volt Krisztus hitvallói, követői és a világ között. Láttam, hogyha ezt a leplet eltávolítanák az egyház tagjairól, oly fokú gonoszság, rosszaság és romlottság nyilvánulna meg, hogy Istennek legkisebb hitű gyermeke sem gondolkodna egyetlen pillanatig sem, hanem azonnal nevükön nevezné ezeket az állítólagos keresztényeket. Atyjuk az ördög; ők gyermekei, mert hisz annak cselekedeteit cselekszik.

Jézus és a mennyei seregek megvetéssel tekintettek erre a jelenetre; Istennek azonban mégis volt egy szent és jelentőségteljes üzenete az egyház részére. Ha ezt az üzenetet elfogadnák, ez alapos reformációt idézne elő az egyházban, felelevenítené az élő tanúbizonyságokat, megtisztítaná az egyházat a bűnösöktől és képmutatóktól. Az egyház újra visszanyerné Isten kegyét.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 16., hétfő

20. A reformáció

(image: luther-bauhaus-gartenreich.de)

Hiába üldözték a szenteket, mégis mindenfelé támadtak Isten igazságának hűséges tanúbizonyságai. Isten angyalai elvégezték a rájuk bízott munkát. Átkutatták a legsötétebb helyeket, és a homályból kiválasztották az őszinte szívű embereket. Mindnyájan tévedésbe süllyedtek ugyan, de Isten elhívta őket, mint Sault, hogy legyenek kiválasztott eszközei, terjesszék az igazságot és felszólaljanak Isten hitvalló népének bűnei ellen.

Isten angyalai érintették Luthernek, Melanchtonnak szívét s egyéb helyeken másoknak is, hogy Isten igéjét, élő bizonyságát szomjúhozzák. Hatalmas vízáradathoz hasonlóan özönlött be az ellenség s magasra kellett emelni a zászlót. Luther volt arra elhívva, hogy a vihart felszítsa és szembeszálljon az elbukott egyház haragjával, s hogy erősítse azt a néhány hívőt, akik szent hitvallomásukhoz hívek maradtak. Luther csak attól félt, hogy Istent megbánthatja. Cselekedeteivel akarta Istennek kegyét kiérdemelni. Ámde mindaddig nem nyert kielégülést, amíg az isteni világosságnak egy sugara be nem ragyogta sötét lelki világát és arra nem késztette, hogy ne saját cselekedeteiben, hanem egyedül Krisztus vérének érdemében bízzon. Ezután személyesen önmaga járulhatott Isten elé; nem pápák, nem gyóntatóatyák, hanem egyedül Krisztus által.

Óh, mily drága volt Luther előtt ez az új és dicső világosság, amely sötét elméjét megvilágított s babonáit elűzte. Többre becsülte ezt minden földi kincsnél. Istennek igéje új volt. Körülötte minden megváltozott. Az a könyv, amelytől idáig félt, és amelyben semmi szépséget sem talált, most életté örökéletté lett számára. Ez a könyv lett öröme, vigasza és áldott tanítója. Semmi sem tarthatta vissza e könyv tanulmányozásától. Eddig félt a haláltól, de midőn Isten igéjét olvasta, elmúlt minden félelme; csodálta Isten jellemét és megszerette Istent. A Bibliát, Isten igéjét saját okulásáért kutatta és gyönyörködött felmérhetetlen kincseiben. Azután, azért is kutatta, hogy az egyháznak is hasznára legyen. Fájdalommal töltötte be azoknak bűnös volta, akikben üdvösségének reménységét vetette, és midőn látta, hogy kívüle még sokan vannak hasonló sötétségben, buzgón kereste az alkalmat, hogy őket Isten Bárányára figyelmeztesse, aki egyedül veszi el a világ bűneit.

Midőn a pápai egyház hibái és bűnei ellen szólalt fel, komolyan és elszántan fáradozott azon, hogy széttörje a sötétség láncait, amelyek ezreket tartottak rabságban. Vágyakozott arra, hogy az emberek elméjét az isteni kegyelem gazdagságára s a Jézus által elnyerhető üdvösség nagy, magasztos voltára rávezesse. Isten Szentlelkének erejében lépett fel az egyházvezető embereinek bűnei ellen; s midőn a papok részéről viharos ellenállásra talált, bátorságát nem vesztette el. Rendíthetetlenül bízott Isten hatalmas karjában, s bizton várta Tőle a teljes győzelmet. Minél inkább folytatta a küzdelmet, annál izzóbb haragra gyulladtak a papok. Ezek nem akartak reformokat. Azt akarták, hagyják meg őket nyugalmukban, könnyelmű élvezeteikben és gonoszságukban. Az egyházat is sötétségben kívánták tartani.

Láttam, hogy Luther rettenthetetlen hős volt, nem ismert félelmet, ha az igazságot kellett hirdetni, vagy a bűnt kárhoztatni. Nem törődött sem ördöggel, sem istentelen emberekkel, mert jól tudta, hogy az, Aki vele van, hatalmasabb náluk. Luther oly bátor, buzgó és merész volt, hogy gyakran abban a veszélyben forgott, hogy túlzásba megy. De Isten felébresztette Melanchtont, aki jellemileg éppen ellentéte volt Luthernek, hogy segítségére legyen a reformáció nagy munkájának előbbre vitelében. Melanchton félénk, óvatos és végtelenül türelmes volt. Isten igen kedvelte őt. Nagy bibliatudása mellett kiváló ítélőképessége és bölcsessége volt. Lutherhez hasonlóan, szerette Isten ügyét. Az Úr egybefűzte e két ember szívét; elválaszthatatlan barátok voltak. Nagy segítségére volt Luther Melanchtonnak, ha ez veszélyben volt, hogy túl félénken és túl lassan halad; viszont Melanchton ellensúlyozta Luthert, hat túl gyorsan akart előretörni. Melanchton előrelátó óvatossága nagyon sok bajt előzött meg, amelyek elkerülhetetlenek lettek volna, ha egészen Lutherre hárul a munka; viszont nagyon gyakran megállt volna a mű, ha teljesen Melanchtonra lett volna bízva. Isten bölcsességét szemlélhettem abban is, hogy ezt a két férfiút választotta ki a reformáció munkájának előre vitelére.

Lélekben az apostolok napjaiba vezetettem vissza és láttam, hogy az Úr a tüzes, túlbuzgó Pétert és a szelíd, nyájas Jánost társította össze. Péter néha valóban féktelennek mutatkozott, ilyenkor a szeretett tanítvány intette higgadtságra. Ez azonban még nem idézett elő nála változást. Azonban, mikor Urát elárulta, miután hűtlenségét megbánta s bocsánatot nyert, hevességét és túlbuzgalmát János szelíd óvása azonnal lehűtötte. Krisztus műve megsínylette volna, ha a munka teljesen Jánosra hárul; Péter buzgalmára is szükség volt. Vakmerősége és bátorsága sok bajon segített át őket s gyakran elnémította ellenségeiket. János lénye megnyerő volt. Türelmes elnézése és mély életszentsége nagyon sok lelket nyert meg Krisztusnak.

Isten a kellő időben férfiakat támasztott, hogy szembeszálljanak a pápai egyház uralkodó bűneivel és előrevigyék a reformáció művét. Sátán szerette volna kiirtani ezeket a tanúbizonyságokat; de Isten körülbástyázta őket. Sokan pecsételték meg bizonyságtételüket önvérükkel, Isten nevében dicsőségére; viszont több hatalmas ember, mint Luther és Melanchton, úgy dicsőítették legjobban az Urat, hogy életben maradtak és a papok, pápák és királyok bűneit leleplezték. A hatalmasok remegtek Luther és társai szavától. Ilyen kiválasztott férfiak önfeláldozó munkája folytán fénysugarak űzték el a sötétséget, és sokan fogadták el hálásan a világosságot s fényében jártak. Ha egy tanúbizonyságot megöltek, ketten, sőt többen is vállalkoztak, hogy helyét betöltsék.

Sátán nem volt megelégedve, neki csak a test fölött volt hatalma. Nem rabolhatta el a hívők hitét és reményét. Még haláluk is fényes győzelem volt; bizton remélték az igazak feltámadását. Nem csupán emberi bátorsággal, kitartással bírtak. Egyetlen pillanatra sem szunnyadtak el, állandóan éberek voltak. Felövezték a keresztény fegyverzetét, készen álltak a harcra, hogy megküzdjenek, nem csupán a lelki ellenséggel, hanem az emberi alakba öltözött Sátánnal is, ki állandóan mellüknek szegezte: "Add fel hitedet, vagy halj meg!" Ez a néhány keresztény erősen állott Istenben és sokkal becsesebbek voltak Előtte, mint a fél világ, amely Krisztus nevét vallja ugyan, de mégis gyáva Isten ügyéért kiállni. Mialatt a gyülekezetet üldözték, a tagok szeretetben egyesültek egymással. Erősek voltak Istenben. A bűnösök nem egyesülhettek a gyülekezettel. Csak azok lehettek az Úr tanítványai, akik készek voltak mindenüket feláldozni Krisztusért. Ezek vállalták a szegénységet, alázatosságot és Krisztushoz hasonlók akartak lenni.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 13., péntek

19. Halál - nem örökös gyötrelem


Sátán már Éden kertjében megkezdte csalását. Így szólott Évához: "Bizony nem haltok meg!" Íme, ez volt Sátán első leckéje a lélek halhatatlanságáról, amely tanítást egészen a mai napig folytatta és folytatni is fogja, amíg csak Isten gyermekei fogságának vége nem szakad.

Ádám és Évára lettem figyelmessé a paradicsomban. Kinyújtották kezüket a tiltott fa gyümölcse után. Ezután elhelyeztetett a villogó kard az élet fája körül és kiűzettek a paradicsomból, nehogy az élet fájának gyümölcséből egyenek; mert akkor örökkön élő bűnösök lettek volna. Ennek a fának gyümölcse ugyanis halhatatlanságot örökített át.

Hallottam, amint egy angyal ezt kérdezte: "Ádám családjából ki hatolt át a villogó kardon és részesedett az élet fájának gyümölcséből?" Majd hallottam a másik angyal válaszát: "Ádám családjából senki sem hatolt át a villogó kardon, és senki sem evett az élet fájának gyümölcséből, ezért nincsen egyetlen halhatatlan bűnös sem. A léleknek, aki vétkezik, örök halállal kell halnia, oly halállal, amelyből nincs remény a feltámadásra; így engeszteltetik ki Isten haragja."

Csodálkoztam azon, hogy Sátán oly eredményesen hitetheti el az emberekkel azt, hogy Istennek eme világos kijelentése: "Az a lélek, amely vétkezik, haljon meg", annyit jelent: "Az a lélek, amely vétkezik, nem hal meg, hanem örök gyötrelemben él." Az angyal így szólt: "Az élet: élet, akár fájdalmas, akár gyönyörűséges. A halálban nincsen fájdalom, sem öröm, sem gyűlölet."

Sátán megparancsolta angyalainak, hogy különös gonddal és buzgalommal terjesszék azt a hazugságot, amellyel ő Évát a paradicsomban félrevezette: "Bizony, nem haltok meg." Midőn az emberek ezt a csalást elfogadták, és midőn már mindnyájan elhitték, hogy halhatatlanok, Sátán azt is elhiteti velük, hogy a bűnös örök gyötrelemben él tovább. Ez a hiedelem előkészítette a kellő módon Sátán számára az utat, ez tette lehetővé, hogy helyettesei dolgozhassanak és a nép előtt úgy tüntessék fel Istent, mint bosszúvágyó zsarnokot, aki azokat, akik nem élnek tetszésére, a pokolba taszítja és ott örök gyötrelmek által érezteti haragját; és mialatt kimondhatatlan kínokat szenvednek és gyötrődnek az örök tűzben, az Atya kielégülve tekint le rájuk. Sátán jól tudta, hogyha ezt a csalást elhiszik, igen sokan fogják gyűlölni Istent, ahelyett, hogy szeretnék és imádnák; és hogy arra a meggyőződésre jutnak, miszerint az Isten igéjében foglalt fenyegetések nem fognak szó szerint beteljesedni, mert hiszen ellentmondana Isten jóságának és szeretetteljese jellemének, hogy az általa teremtett lényeket örökkévaló, sohasem végződő gyötrelembe taszítsa.

Másik túlzás, amit szintén Sátán akar elhitetni az emberekkel, abból áll, hogy egyáltalában túltehetik magukat Isten igazságszolgáltatásán és Igéjének fenyegetésein; Istent úgy képzelteti el, mint aki kizárólag a teljes kegyelem és szeretet, aki soha senkit sem büntet meg, hanem gonoszokat és igazakat, rosszakat és jókat, végül egyaránt befogad országába.

A lélek halhatatlanságáról és az örök gyötrelemről elterjedt népszerű tévedések következtében Sátán az emberek egy másik részével azt akarja elhitetni, hogy a Biblia nem Isten által sugallt könyv. Hiszik ugyan, hogy sok jó dolgot tanít, de nem bízhatnak benne, és nem is szerethetik, mert úgy tanulták, hogy a bűnös lelkek örökké tartó gyötrelméről szóló tant is hirdeti.

Van azután az embereknek még egy osztálya, kiket Sátán még tovább visz; ezek Isten létezését is tagadják. Nem tudják összeegyeztetni a Biblia Istenének jellemével azt a tényt, hogy Isten teremtményeinek egy részét egy örökkévalóságon át kínozza. Ezért megtagadják inkább a Bibliát és Szerzőjét is, és a halált örök álomnak tekintik.

Van azután az embereknek még egy osztálya, az, amely félénk és csüggedt. Sátán ezeket bűnre csábítja, s miután vétkeztek, elhiteti velük, hogy a bűn zsoldja nem a halál, hanem szörnyű gyötrelem, az örökkévalóságon keresztül. Ilyen emberek kedélyét az örökké tartó pokol rettenetes gondolata teljesen hatalmába ejti, úgy, hogy ezek a szerencsétlenek egészen elvesztik értelmüket. Sátán és angyalai öröm ujjonganak, mikor ezt látják, a hitetlenek és istentelenek pedig minden elképzelhető szemrehányással illetik a kereszténységet. Az istentagadók azt állítják, hogy ezek a bajok természetes következményei a Bibliába és a Szerzőjébe vetett hitnek, holott a valóságban népszerű tévtanok elfogadásának a következményei.

Láttam, hogy a mennyei sereg igen méltatlankodott Sátán eme arcátlan eljárása felett. Megkérdeztem, mi az oka annak, hogy mindezek a csalások ily nagy mértékben félrevezethetik az embereket, holott a mennyei angyalok hatalmasak, és ha megbízatnak, könnyen megtörhetnék az ellenség erejét. Később azután láttam, hogy Isten jól tudja, hogy Sátán mindent elkövet az emberiség megsemmisítésére; ezért foglalta Isten írásba igéjét és ezért nyilatkoztatta ki akaratát oly világosan, hogy a leggyengébbnek sem kell tévednie. Istennek volt rá gondja, hogy egyetlen nemzedékben se sikerüljön Sátánnak, vagy angyalainak, vagy eszközeinek, vagy képviselőinek, szent Igéjét megsemmisíteni. Minden más könyvet megsemmisíthetnek az emberek, ámde a Biblia örökkévaló. S éppen a végidőben, midőn Sátán csalásai szaporodnak, oly számos példány fog közkézen forogni, hogy mindenki megszerezheti, aki csak akarja, felfegyverkezhet Sátán megtévesztései és hazug csodái ellen.

Láttam, hogy Isten különösen megőrizte a Bibliát, de abban a korszakban, midőn csak kevés példányban volt meg, egyes tanult férfiak a Biblia némely szavát megváltoztatták, abban a hitben, hogy ezáltal könnyebben érthető lesz. A valóságban azonban inkább titokzatossá tették a Bibliát, mert változtatásaiknál hagyományos felfogásaiknak megfelelő kifejezéseket használtak, amelyek az addig begyökeredzett nézeteikhez alkalmazkodtak. Isten Igéje, mint egész, tökéletes lánc, melynek egyik szeme a másikba kapcsolódik és azt magyarázza. Az igazság hűséges kutatóinak nem kell tévedniük, mert Isten szava nemcsak érthetően és világosan ismerteti az élet útját, hanem Isten Szentlelke a vezetője az őszinte lelkeknek, hogy megérthessék az élet útját, mely abban foglaltatik.

Láttam, hogy Isten angyalai sohasem uralják az ember akaratát. A jó Isten az emberek elé tárja az életet és a halált s rájuk bízza a választást. Sokan választanák az életet, csakhogy mégis a széles úton haladnak. Ezek lázonganak Isten uralma ellen, ámbár az Úr végtelen kegyelmében egyszülött Fiát áldozta fel érettük. Akik nem hajlandók az oly drága áron kieszközölt megváltást elfogadni, azokat büntetés éri. Ámde láttam, hogy Isten nem taszítja ezeket sem a pokolba, hogy ott vég nélküli kínokat szenvedjenek, sem a mennyben nem fogadja magához; mert ezek az emberek lennének a legszerencsétlenebbek, ha a szentek tiszta, mennyei seregéhez kellene csatlakozniuk. Isten a bűnösöket megsemmisíti, és olyanná teszi őket, mintha sohasem léteztek volna; ily módon kielégül Isten igazságossága. Isten a föld porából alkotta az embert, a szentségteleneket és engedetleneket tűz emészti meg, és újra porrá lesznek. Láttam, hogy Isten jó volta és részvéte ebben is arra indítson mindenkit, hogy jellemét csodáljuk, és szent nevét imádjuk. Ha majd a gonoszok mind kiirtatnak a föld színéről, a mennyei seregek "Áment"-t mondanak.

Sátán nagy elégtétellel tekint azokra, akik Krisztus nevét vallják ugyan, de azért Sátán téveszméinek a rabjai. Célja, hogy mindig újabb és újabb csalásokat eszeljen ki, s e tekintetben ereje és ügyessége állandóan fejlődik. Képviselőit arra ösztönözte, hogy önmagukat magasztalják, és a népet izgassák, hogy üldözzék és irtsák azokat, akik nem hajlandók elfogadni tévtanait. Óh, mily sok gyötrelmet és lelki fájdalmat kellett Krisztus hűséges követőinek kiállni! Az angyalok mindezt hűségesen feljegyezték.

Sátán és angyalai ujjongva jelentették ki a jó angyalok előtt, akik a szenteknek szolgáltak, hogy minden szentet kiirtanak a föld színéről, úgy, hogy végül egyetlen igaz keresztény sem lesz többé. Láttam, hogy ekkor egészen tiszta volt Krisztus gyülekezete, akkor nem forgott fenn az a veszély, hogy romlott szívű emberek is betolakodnak oda; mert az igaz keresztény, aki bátran megvallotta hitét, állandóan ki volt téve annak a veszélynek, hogy kínpadra, vértanúságra jut, s hogy végig kell szenvednie mindama gyötrelmeket, amire Sátán embereit felbiztatja.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 12., csütörtök

18. A bűn titka


Sátánnak mindig az volt legfőbb célja, hogy a nép figyelmét Jézusról az emberekre terelje, és hogy kiirtsa a személyes felelősségérzetet. Isten Fiával szemben ugyan sikertelenek maradtak Sátán tervei, de az elbukott emberiségnél már több eredményt ért el. A kereszténység megromlott. A papok mind magasabb állást, befolyást és tekintélyt biztosítottak maguknak s arra tanították a népet, hogy bűnei bocsánatáért hozzájuk forduljon, ahelyett, hogy közvetlenül Krisztushoz járulnának.

A népet teljesen félrevezették. Azt tanították, hogy a pápák és papok Krisztus képviselői, a valóságban pedig Sátán képviselői voltak s azok, kik előttük leborultak, Sátánt imádták. A nép a Bibliát követelte; de a papok veszélyesnek látták, hogy a nép önmaga számára olvassa azt, mert így felvilágosulnak és vezetőik bűne nyilvánvalóvá lesz. A papok arra tanították a népet, hogy az ő szavukat tekintse Isten szavának. Olyan hatalmat gyakoroltak az emberek lelki világa felett, aminő csak Istent illeti meg. Ha valaki mégis merészelte saját meggyőződését követni, azt éppoly gyűlölettel üldözték, mint amilyen gyűlölettel Sátán és a farizeusok támadtak annakidején Krisztusra.

Egy oly korszak tárult elém, melyben különösen diadalmaskodott Sátán. A hívő keresztényeknek egész seregét kínozták halálra a legrettenetesebb módon azért, mert megőrizték hitük tisztaságát. A Bibliát gyűlölték és arra törekedtek, hogy teljesen kiirtsák a földről. A népnek halálbüntetés terhe mellett tiltották meg a Szentírás olvasását s minden egyes példányt, amelyet csak fellelhettek, elégettek. Azonban láttam, hogy Isten csodálatos módon viselt gondot írott igéjére. Isten őrizte azt. Volt idő, midőn csak néhány példány létezett belőle, de Isten mégsem engedte elveszni igéjét, mert az utolsó időben annyi példánynak kell lenni abból, hogy minden család birtokába jusson. Láttam, hogy Isten igéje abban az időben, mikor csak néhány példány volt belőle, rendkívül drága és kedves volt Jézus üldözött követőinek. Titokban, rejtekhelyeken olvasták és azok, akik abban a magasztos kiváltságban részesülhettek, hogy azt olvashatták, úgy érezték, hogy Istennel, Jézussal és a szent apostolokkal társaloghattak. Csakhogy ez az áldott kiváltság sok ember életébe került. Ha felfedezték őket, azonnal a vérpadra vagy a kínpadra hurcolták őket, vagy barlangokba vetették, hol éhhalál várt reájuk.

Sátán meg nem akadályozhatta a megváltás tervét. Jézus keresztre feszíttetett s harmadnapon feltámadt. Sátán azonban kijelentette angyalainak, hogy saját előnyére fogja felhasználni Krisztus halálát és feltámadását. Készséggel beleegyezett, hogy akik Krisztusban hisznek, higgyék, hogy Krisztus halálával érvénytelenné lettek a régi zsidó áldozati törvények és ceremóniák, de ő továbblendíti őket éspedig odáig, hogy a ceremóniás törvényekkel együtt a Tízparancsolatot is érvénytelennek higgyék.

Láttam, hogy sokan engedtek Sátán csalásának. Az egész menny méltatlankodva látta, hogy a föld lakói lábbal taposták Isten szent törvényét. Jézus és a mennyei seregek jól ismerték az isteni parancsolatok lényegét. Tudták, hogy Isten azokat sohasem változtatja meg és soha nem törli el.

Fájdalommal látta a menny az édeni nagy bukás után az emberiség reménytelen sorsát s ez arra indította Istennek szent Fiát, hogy életét áldozza fel Isten törvényeinek megszegőiért. Ha Isten megváltoztathatta, vagy érvényteleníthette volna szent törvényét, akkor Jézusnak sem kellett volna a törvény megszegőiért meghalni. Ennek értelmében Isten Fiának halála nemhogy nem törölte el és semmisítette meg az Atyának törvényét, hanem megdicsőítette és felmagasztalta azt és engedelmességet követel annak minden egyes szabálya iránt.

Ha a gyülekezet tiszta és állhatatos maradt volna, akkor Sátán sohasem bírhatta volna rá Isten törvényének áthágására. Sátán elég vakmerő volt ahhoz, hogy egyenesen Isten mennyei és földi uralmának alapjai ellen küzdjön. Lázadása következtében zárták ki a mennyből. Lázadása után úgy kívánt volna az ítélettől szabadulni, hogy Isten változtassa meg szent törvényét. Ámde az összes mennyei seregek előtt hangzott el a kijelentés, hogy Isten törvényei változhatatlanok. Sátán jól tudja, hogyha valakit Isten törvényének áthágására bírhat, megnyerte saját céljainak, mert a törvényszegőknek meg kell halniuk.

Sátán elhatározta, hogy még ennél is továbbmegy. Kijelentette angyalainak, hogy egyesek oly híven ragaszkodnak majd Isten parancsolataihoz, hogy lehetetlen lesz őket ebbe a csapdába csalni. A Tízparancsolat oly világos, hogy többen azt hiszik majd, hogy még mindig kötelező. Ezért legalább az egyik parancsot meg kell rontania. Erre rábírta képviselőit, hogy a negyedik parancsolatot megváltoztassák. Azért választotta ki a negyedik parancsolatot, mert ez nyilatkoztatta ki a legteljesebben Istent, mint a mennynek és földnek alkotóját. Sátán, Krisztus dicsőséges feltámadását tárta eléjük s elhitette velük, hogy az Úr, miután a hét első napján támadt fel, szent nyugalmának napját a hét hetedik napjáról a hét első napjára helyezte át.

Ily módon igyekezett Sátán az Úr feltámadását is saját céljára felhasználni. Ő és angyalai rendkívül örültek annak, hogy tévedéseiket készséggel elfogadták Krisztus állítólagos barátai. Amitől az egyik jámbor lélek visszariad, a másik készséggel elfogadja. Így fogadtak el különféle tévedéseket, miket azután a legnagyobb buzgalommal védelmeztek. Isten akaratát, amely oly világosan nyilatkozik meg a Szentírásban, teljesen elhomályosították a tévedések és a hagyományok, amiket úgy tanítottak, mintha Isten parancsolatai lettek volna. Igaz, hogy ez az égbekiáltó tévedés megmarad egészen Krisztus második eljöveteléig, de azért Isten a tévedés ezen ideje alatt sem marad tanúbizonyságok nélkül. A sötétség és üldöztetés korában is akadtak állandóan oly lelkek, akik híven megtartották Isten parancsolatait.

Láttam, hogy az angyalok serege csodálkozással szemlélte a dicsőség Királyának szenvedéseit és halálát. Azt is láttam azonban, hogy nem volt csoda számukra, hogy az életnek és dicsőségnek Fejedelme, kinek jelenléte az egész mennyet örömmel és fénnyel töltötte be, széttörte a halál bilincseit s győzelmesen jött elő a sír fogságából. Ezért, ha akár Jézus kereszthalálát, akár pedig feltámadását munkaszünettel akarnák megünnepelni, akkor inkább kereszthalálának napját kellene. Láttam azonban, hogy ezen események egyike sem volt arra szánva, hogy Isten parancsolatait megváltoztassák, vagy eltöröljék; ellenkezőleg, céljuk az volt, hogy Isten törvényeit megerősítsék, és bizonyságot tegyenek annak örökkévalóságáról és változhatatlanságáról.
 
Mindkét nagy fontosságú eseménynek meg van az emlékezete. Az úrvacsora, a megtört kenyér és a szőlőtő gyümölcse, ha magunkhoz vesszük, hirdeti az Úr halálát, amíg ismét eljövend. Ily módon idézzük élénken emlékezetünkbe szenvedéseinek és halálának jeleneteit. Krisztus feltámadását az alámerítkezés alkalmával ünnepeljük, midőn eltemetkezünk a hullámsírba és feltámadunk feltámadásához hasonlóan, hogy új életet éljünk.

Láttam, hogy Isten törvénye érvényben marad örökké és az új földön is az örökkévalóságon át. Midőn a teremtés alkalmával Isten megvetette a föld alapjait, Istennek fiai csodálkozással tekintettek az Úr művére s az összes mennyei seregek örömujjongásban törtek ki. A teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent az Úr minden munkájától; megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon pihent meg minden munkájától, melyet elvégzett. Isten a szombatot még Éden kertjében, az ember bűnbeesése előtt rendelte el s megszentelték azt Ádám és Éva s az összes mennyei seregek. Isten is a hetedik napon pihent meg s megszentelte és megáldotta azt. Láttam, hogy a szombat soha el nem töröltetik, hanem a megváltott szentek és a szent angyalok seregei a végtelen örökkévalóságon át megőrzik és megszentelik azt Alkotójuk dicsőségére.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

2018. április 11., szerda

17. A nagy hitehagyás

(image: mirror.co.uk)

Lélekben abba az időbe ragadtattam, midőn a pogány bálványimádók a legkegyetlenebbül üldözték a keresztényeket. A vér patakokban folyt. Kegyetlenül leölték a nemeseket, a művelteket és a közönséges népet egyaránt. Gazdag családokat juttattak koldusbotra, mert vonakodtak hitüket elhagyni. Ámde a keresztények az üldözés és szenvedés ellenére sem akarták álláspontjukat feladni. Megőrizték hitük tisztaságát. Láttam, hogy Sátán ujjongott szenvedéseiken. De Isten szeretettel tekintett alá hűséges vértanúira. Isten végtelenül szerette azokat a keresztényeket, akik abban a veszedelmes korban éltek, mert készek voltak miatta szenvedni. Az általuk elszenvedett minden egyes gyötrelem csak növelte mennyei jutalmukat.

Igaz, hogy Sátán ujjongott a szentek szenvedésein, de azért mégsem volt elégedett. Nemcsak a testet, hanem a lelket is uralni akarta. A szenvedések, miket a keresztények elszenvedtek, azt eredményezték, hogy csak annál közelebb vonta őket az Úrhoz, jobban összetartottak, annál jobban szerették egymást s annál inkább féltek attól, hogy az Urat megszomoríthatják. Sátán azonban azt akarta, hogy Isten kegyét is elveszítsék. Jól tudta, hogy akkor elveszítik erejüket, szilárdságukat és kitartásukat. Igaz, hogy ezrek veszítették közülük életüket, de helyettük mindjárt mások támadtak, kik helyükbe léptek. Sátán látta, hogy elveszti alattvalóit; mert bárhogy szenvednek és üldöztetnek is, bírják Jézus drága ígéretét, hogy országa polgárainak tekinti őket. Sátán ezért oly terveket kovácsolt, amelyeknek segítségével eredményesebben küzdhessen Isten uralma ellen, és az egyházat legyőzhesse. Arra indította a pogány bálványimádókat, hogy fogadják el a keresztény hitnek egy részét. Kijelentették, hogy ők is hisznek Krisztus kereszthalálában és feltámadásában s felajánlották, hogy egyesülnek a keresztényekkel, anélkül, hogy szívükben újjászülettek volna. Óh, mily félelmes veszedelmet jelentett ez a gyülekezet számára. A lelki veszedelem korszaka volt ez. Egyesek azt gondolták, hogyha némileg engednek s egyesülnek ezekkel a pogányokkal, akik a kereszténység egy részét elfogadták, ezzel talán sikerül nekik a pogányokat egészen meggyőzni. Sátán el akarta csavarni a Biblia tanításait.
 
Láttam végül, hogy a keresztények engedtek álláspontjukból s a pogányok a keresztényekkel egyesültek. Noha a bálványimádók azt állították, hogy megtértek, a valóságban azonban magukkal hozták bálványaikat is az egyházba, csak imádásuk tárgyát változtatták meg, amennyiben a szenteket, Jézust és anyját, Máriát, vagy a szenteknek képeit imádták. A keresztény gyülekezet fokozatosan oly mértékben veszítette el tisztaságát, amily mértékben egyesült ezekkel a pogányokkal. Az egyház elvesztette erejét és tisztaságát; igaz, voltak egyesek, akik vonakodtak e pogányokkal egyesülni. Ezek megőrizték tisztaságukat, és egyedül Istent szolgálták. Ezek nem hajoltak meg semmiféle szobor vagy kép előtt, akár olyasvalakit ábrázol, aki a mennyben fenn, vagy a földön alant van.

Sátán ismét ujjongott oly számos lélek bukása felett. Most tovább folytatta munkáját, és arra biztatta fel az ily módon elesett egyházat, hogy azokat, akik szilárdan megmaradnak hitük tisztasága mellett, arra kényszerítsék, hogy ők is elfogadják a bevezetett ceremóniákat és képimádatot, ha pedig nem teszik, halálra adassanak. Az üldözések lángja újra fellobbant Krisztus igaz gyülekezete ellen s millió számra ölték az embereket, irgalom nélkül.

Ezt az egész eseményt a következő módon szemlélhettem: a bálványimádó pogányok csapata egy nagy fekete zászlót vitt, amely zászlóra a nap, a hold és csillagok voltak rajzolva. Ez a csapat nagyon dühös és kegyetlen volt. Majd ismét egy másik csapatot láttam, amely egy fehér zászlót hordozott, melyen e szavak voltak láthatók: "Tisztaság és szentség az Úrnak." Arcukról lelki szilárdság és a menny akaratában való megnyugvás sugárzott. Láttam, hogy a pogány bálványimádók csapata közeledett a keresztényekhez s rájuk támadt és rettenetes vérengzés kezdődött. A keresztények majdnem megsemmisültek előttük; mégis annál szilárdabban összetartottak és csak annál magasabban tartották a zászlót.
 
Ha még oly sokan estek is el közülük, mindig újak jöttek, akik a zászlót védelmezték és betöltötték az üldözöttek megritkult sorait.

Láttam, hogy a bálványimádók csapata tanácsot tart. Mivel hogy belátták, hogy erőszakkal nem győzhetik le a keresztényeket, egyéb tervet kovácsoltak. Láttam, hogy leeresztették zászlójukat és így közeledtek a keresztények zárt soraihoz, hogy ajánlatokat tegyenek nekik. Kezdetben ajánlataikat ezek kereken visszautasították. Majd láttam, hogy a keresztények csapata tanácskozik. Egyesek azt mondják, hogy ők is lebocsátják a zászlót, hogy az indítványokat elfogadják, hogy életüket megmenthessék. Ezek azt állították, hogy majd később alkalmuk lesz újra összeszedni erejüket, és magasra emelni zászlójukat a pogányok között. Egyesek azonban nem akartak egyetérteni ezzel a tervvel. Kijelentették, hogy inkább készek meghalni, semhogy zászlójukat leengedjék. Azonban sajnálkozva láttam, hogy sokan mégis lebocsátották zászlójukat és egyesültek a pogányokkal. Csakhogy a bátrak, az erősek és állhatatosak újra megragadták azt és magasra emelték. Láttam, hogy egyesek mindig kiváltak a csapatból, amely a fehér zászlót lengette, hogy ahhoz a csoporthoz csatlakozzanak, amely a sötét zászló alatt állott, hogy velük együtt üldözzék a fehérzászlós csoportot. Sokakat megöltek, de a fehér zászló azért mégis állandóan magasan lengett s mindig támadtak olyanok, akik köréje gyűltek.

A pogányok dühét Jézus ellen először a zsidók keltették fel; nem is menekülhettek meg büntetlenül. Midőn Pilátus a törvényszék épületében még habozott kimondani Jézusra a halálos ítéletet, egyes dühöngők így kiáltottak: "Az ő vére legyen mirajtunk és gyermekeinken!" És szerencsétlen zsidó nemzet hosszú időn át volt kénytelen tapasztani annak az átoknak rettenetességét, amelyet önmaga hívott ki maga ellen. A pogányok is, a névleges keresztények is ellenségeik voltak. A névleges keresztények Krisztusért buzgólkodva azt hitték, hogy annál kedvesebbek lesznek isten szemében, minél többet sanyargatják a zsidó népet. Ennek következtében igen sok zsidót halára kínoztak, másokat egyik helyről a másikra üldöztek és hajszoltak és minden elgondolható módon zaklatták és bántották őket.

Krisztus és a tanítványok vére, kiket halára adtak, rajtuk volt s rettenetes ítéleteken mentek keresztül. Istennek átka üldözte őket és példabeszéddé és iszonyattá lettek mind a pogányok, mind az úgynevezett keresztények számára. Lealázták, kerülték és megvetették őket, mintha a Káin-bélyeg ott lett volna homlokukon. Mindazáltal láttam, hogy Isten ezt a népet csodálatosan megőrizte és az egész földkerekségen szétszórta, hogy úgy tekintsenek rájuk, mint akiket különösen sújt Isten átka. Láttam, hogy Isten ugyan elvetette a zsidó népet, mint nemzetet, de azért egyesek mégis megtérnek közülük, akik eltávolítják a leplet szívükről s belátják, hogy a népükre vonatkozó jövendölések teljesedésbe mentek. Ezek elfogadják Jézust, a világ Üdvözítőjét és meglátják népük nagy bűnét, hogy elvetette, és keresztre feszítette őt.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok