2018. április 12., csütörtök

18. A bűn titka


Sátánnak mindig az volt legfőbb célja, hogy a nép figyelmét Jézusról az emberekre terelje, és hogy kiirtsa a személyes felelősségérzetet. Isten Fiával szemben ugyan sikertelenek maradtak Sátán tervei, de az elbukott emberiségnél már több eredményt ért el. A kereszténység megromlott. A papok mind magasabb állást, befolyást és tekintélyt biztosítottak maguknak s arra tanították a népet, hogy bűnei bocsánatáért hozzájuk forduljon, ahelyett, hogy közvetlenül Krisztushoz járulnának.

A népet teljesen félrevezették. Azt tanították, hogy a pápák és papok Krisztus képviselői, a valóságban pedig Sátán képviselői voltak s azok, kik előttük leborultak, Sátánt imádták. A nép a Bibliát követelte; de a papok veszélyesnek látták, hogy a nép önmaga számára olvassa azt, mert így felvilágosulnak és vezetőik bűne nyilvánvalóvá lesz. A papok arra tanították a népet, hogy az ő szavukat tekintse Isten szavának. Olyan hatalmat gyakoroltak az emberek lelki világa felett, aminő csak Istent illeti meg. Ha valaki mégis merészelte saját meggyőződését követni, azt éppoly gyűlölettel üldözték, mint amilyen gyűlölettel Sátán és a farizeusok támadtak annakidején Krisztusra.

Egy oly korszak tárult elém, melyben különösen diadalmaskodott Sátán. A hívő keresztényeknek egész seregét kínozták halálra a legrettenetesebb módon azért, mert megőrizték hitük tisztaságát. A Bibliát gyűlölték és arra törekedtek, hogy teljesen kiirtsák a földről. A népnek halálbüntetés terhe mellett tiltották meg a Szentírás olvasását s minden egyes példányt, amelyet csak fellelhettek, elégettek. Azonban láttam, hogy Isten csodálatos módon viselt gondot írott igéjére. Isten őrizte azt. Volt idő, midőn csak néhány példány létezett belőle, de Isten mégsem engedte elveszni igéjét, mert az utolsó időben annyi példánynak kell lenni abból, hogy minden család birtokába jusson. Láttam, hogy Isten igéje abban az időben, mikor csak néhány példány volt belőle, rendkívül drága és kedves volt Jézus üldözött követőinek. Titokban, rejtekhelyeken olvasták és azok, akik abban a magasztos kiváltságban részesülhettek, hogy azt olvashatták, úgy érezték, hogy Istennel, Jézussal és a szent apostolokkal társaloghattak. Csakhogy ez az áldott kiváltság sok ember életébe került. Ha felfedezték őket, azonnal a vérpadra vagy a kínpadra hurcolták őket, vagy barlangokba vetették, hol éhhalál várt reájuk.

Sátán meg nem akadályozhatta a megváltás tervét. Jézus keresztre feszíttetett s harmadnapon feltámadt. Sátán azonban kijelentette angyalainak, hogy saját előnyére fogja felhasználni Krisztus halálát és feltámadását. Készséggel beleegyezett, hogy akik Krisztusban hisznek, higgyék, hogy Krisztus halálával érvénytelenné lettek a régi zsidó áldozati törvények és ceremóniák, de ő továbblendíti őket éspedig odáig, hogy a ceremóniás törvényekkel együtt a Tízparancsolatot is érvénytelennek higgyék.

Láttam, hogy sokan engedtek Sátán csalásának. Az egész menny méltatlankodva látta, hogy a föld lakói lábbal taposták Isten szent törvényét. Jézus és a mennyei seregek jól ismerték az isteni parancsolatok lényegét. Tudták, hogy Isten azokat sohasem változtatja meg és soha nem törli el.

Fájdalommal látta a menny az édeni nagy bukás után az emberiség reménytelen sorsát s ez arra indította Istennek szent Fiát, hogy életét áldozza fel Isten törvényeinek megszegőiért. Ha Isten megváltoztathatta, vagy érvényteleníthette volna szent törvényét, akkor Jézusnak sem kellett volna a törvény megszegőiért meghalni. Ennek értelmében Isten Fiának halála nemhogy nem törölte el és semmisítette meg az Atyának törvényét, hanem megdicsőítette és felmagasztalta azt és engedelmességet követel annak minden egyes szabálya iránt.

Ha a gyülekezet tiszta és állhatatos maradt volna, akkor Sátán sohasem bírhatta volna rá Isten törvényének áthágására. Sátán elég vakmerő volt ahhoz, hogy egyenesen Isten mennyei és földi uralmának alapjai ellen küzdjön. Lázadása következtében zárták ki a mennyből. Lázadása után úgy kívánt volna az ítélettől szabadulni, hogy Isten változtassa meg szent törvényét. Ámde az összes mennyei seregek előtt hangzott el a kijelentés, hogy Isten törvényei változhatatlanok. Sátán jól tudja, hogyha valakit Isten törvényének áthágására bírhat, megnyerte saját céljainak, mert a törvényszegőknek meg kell halniuk.

Sátán elhatározta, hogy még ennél is továbbmegy. Kijelentette angyalainak, hogy egyesek oly híven ragaszkodnak majd Isten parancsolataihoz, hogy lehetetlen lesz őket ebbe a csapdába csalni. A Tízparancsolat oly világos, hogy többen azt hiszik majd, hogy még mindig kötelező. Ezért legalább az egyik parancsot meg kell rontania. Erre rábírta képviselőit, hogy a negyedik parancsolatot megváltoztassák. Azért választotta ki a negyedik parancsolatot, mert ez nyilatkoztatta ki a legteljesebben Istent, mint a mennynek és földnek alkotóját. Sátán, Krisztus dicsőséges feltámadását tárta eléjük s elhitette velük, hogy az Úr, miután a hét első napján támadt fel, szent nyugalmának napját a hét hetedik napjáról a hét első napjára helyezte át.

Ily módon igyekezett Sátán az Úr feltámadását is saját céljára felhasználni. Ő és angyalai rendkívül örültek annak, hogy tévedéseiket készséggel elfogadták Krisztus állítólagos barátai. Amitől az egyik jámbor lélek visszariad, a másik készséggel elfogadja. Így fogadtak el különféle tévedéseket, miket azután a legnagyobb buzgalommal védelmeztek. Isten akaratát, amely oly világosan nyilatkozik meg a Szentírásban, teljesen elhomályosították a tévedések és a hagyományok, amiket úgy tanítottak, mintha Isten parancsolatai lettek volna. Igaz, hogy ez az égbekiáltó tévedés megmarad egészen Krisztus második eljöveteléig, de azért Isten a tévedés ezen ideje alatt sem marad tanúbizonyságok nélkül. A sötétség és üldöztetés korában is akadtak állandóan oly lelkek, akik híven megtartották Isten parancsolatait.

Láttam, hogy az angyalok serege csodálkozással szemlélte a dicsőség Királyának szenvedéseit és halálát. Azt is láttam azonban, hogy nem volt csoda számukra, hogy az életnek és dicsőségnek Fejedelme, kinek jelenléte az egész mennyet örömmel és fénnyel töltötte be, széttörte a halál bilincseit s győzelmesen jött elő a sír fogságából. Ezért, ha akár Jézus kereszthalálát, akár pedig feltámadását munkaszünettel akarnák megünnepelni, akkor inkább kereszthalálának napját kellene. Láttam azonban, hogy ezen események egyike sem volt arra szánva, hogy Isten parancsolatait megváltoztassák, vagy eltöröljék; ellenkezőleg, céljuk az volt, hogy Isten törvényeit megerősítsék, és bizonyságot tegyenek annak örökkévalóságáról és változhatatlanságáról.
 
Mindkét nagy fontosságú eseménynek meg van az emlékezete. Az úrvacsora, a megtört kenyér és a szőlőtő gyümölcse, ha magunkhoz vesszük, hirdeti az Úr halálát, amíg ismét eljövend. Ily módon idézzük élénken emlékezetünkbe szenvedéseinek és halálának jeleneteit. Krisztus feltámadását az alámerítkezés alkalmával ünnepeljük, midőn eltemetkezünk a hullámsírba és feltámadunk feltámadásához hasonlóan, hogy új életet éljünk.

Láttam, hogy Isten törvénye érvényben marad örökké és az új földön is az örökkévalóságon át. Midőn a teremtés alkalmával Isten megvetette a föld alapjait, Istennek fiai csodálkozással tekintettek az Úr művére s az összes mennyei seregek örömujjongásban törtek ki. A teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent az Úr minden munkájától; megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon pihent meg minden munkájától, melyet elvégzett. Isten a szombatot még Éden kertjében, az ember bűnbeesése előtt rendelte el s megszentelték azt Ádám és Éva s az összes mennyei seregek. Isten is a hetedik napon pihent meg s megszentelte és megáldotta azt. Láttam, hogy a szombat soha el nem töröltetik, hanem a megváltott szentek és a szent angyalok seregei a végtelen örökkévalóságon át megőrzik és megszentelik azt Alkotójuk dicsőségére.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése