2018. május 4., péntek

32. A rostálás


Láttam egyeseket, akik erős hittel és szívet tépő kiáltásokkal küzdöttek Istennel. Arcuk sápadt volt és oly mélységes aggodalmat mutatott, hogy elárulta belső küzdelmüket. Arcuk állhatatosságot és komolyságot fejezett ki. Homlokukról hatalmas verejtékcseppek hullottak alá. Csak néha derítette fel vonásaikat Isten jóváhagyó tetszése, de ismét azonnal visszatért arcukra a régi ünnepélyes, komoly és nyugodt kifejezés. Rossz angyalok tolongtak körülöttük és sötétséget árasztottak rájuk, hogy Jézust eltakarják előlük, és hogy tekintetük állandóan az őket körülvevő sötétségre irányuljon, hogy bizalmatlanok legyenek Isten iránt és zúgolódjanak ellene. Egyedüli biztonságuk az volt, ha szemeiket állandóan felfelé irányították. Isten angyalai őrködtek népe felett, és ha a gonosz angyalok mérgezett légköre ránehezedett e meggyötört lelkekre, a mennyei angyalok körüllebegték őket szárnyaikkal, hogy tovaűzzék a sűrű sötétséget.

Miközben az imádkozók tovább folytatták komoly kiáltásaikat, Jézustól egy-egy fénysugár hullott rájuk, hogy szívüket erősítse, és arcukat felderítse. Láttam azt is, hogy egyesek nem vettek részt ezen fohászkodásban, tusakodásokban. Gondtalanoknak és közömböseknek látszottak. Az őket körülzáró sötétségnek nem álltak ellene, és az sűrű felhőként borult rájuk. Isten angyalai elhagyták ezen lelkeket, és inkább a komoly imádkozók segítségére siettek. Láttam, hogy Isten angyalai azon lelkek segítségére siettek, kik minden erejükkel ellenálltak a gonosz angyaloknak, és akik úgy igyekeztek magukon segíteni, hogy szüntelenül Istenhez kiáltottak. De az angyalok elhagyták azokat, akik nem törekedtek önmagukon segíteni, és e lelkeket nem is láttam többé.

Kérdeztem a szemlélt rostálás jelentőségét, és azt hallottam, hogy azt a hű tanúbizonyságnak laodiceáról szóló határozott bizonysága idézte elő. Ez mély benyomást gyakorol majd annak szívére, aki elfogadja, s arra indítja majd, hogy célját magasra tűzze ki, s a teljes igazságot hirdesse. Sokan képtelenek lesznek ezt a határozott bizonyságot elviselni. Ezek majd szembeszállnak vele, s ez idézi elő Isten népe között a rostálást.

Láttam, hogy a hű tanúbizonyság bizonyságtételét félig sem szívlelték meg. Azt az ünnepélyes bizonyságtételt, melytől a gyülekezet sorsa függ, könnyelműen vették, sőt majdnem teljesen elvetették. Ennek a bizonyságnak mély megbánást kell előidézni az emberekben. Akik azt igazságban elfogadják, engedelmeskednek annak és megtisztíttatnak.

Az angyal így szólott: "Figyelj!" Nemsokára mintha több hangszer hangját hallottam volna; édes, összhangzó zenét. Messze túlszárnyalt minden zenét, melyet valaha is hallottam, s irgalmasság, részvét és felemelő, megszentelő öröm áradt belőle. Egész lényemet átjárta. Az angyal így szólt: "Nézd!" Figyelmem most arra a csapatra irányult, amelyet oly nagy megrázkódtatás ért. Azok állottak ismét előttem, akiket az imént sírni, és lelkük fájdalmában imádkozni láttam. Az őket oltalmazó angyalok száma megkettőződött, s láttam, hogy tetőtől-talpig erős vértezetben voltak. Úgy mozogtak, mint egy katonacsapat. Arcuk kifejezte azt a nagy küzdelmet és végtelen lelki gyötrelmet, amelyen keresztülmentek. De vonásaikon, melyeken a kiállott lelki aggodalmak ugyan még láthatók voltak, már a dicsőségnek és világosságnak sugarai is ragyogtak. Ők már kivívták a teljes győzelmet, ami Isten iránti mélységes hálára és szent örömre hangolta őket.

Ennek a csapatnak a száma megcsökkent. Egyesek kirostáltattak s elmaradtak az úton. A gondtalanok és közömbösek, akik nem csatlakoztak azokhoz, akik oly nagyra becsülték a győzelmet és lelkük üdvösségét, hogy állandóan könyörögtek és küzdöttek érte, nem nyerhették el a győzelmet, elmaradtak a többiektől s helyüket azonnal mások foglalták el, akik sorainkba jöttek, és lelkesedéssel ragadták meg az igazságot. A gonosz angyalok még mindig körülvették őket, de többé semmi hatalmuk sem volt felettük.

Hallottam, hogy azok, akik vértezetten és fegyveresen álltak, nagy erővel hirdették az igazságot. Meg is volt az eredménye. Sokan voltak lekötve; egyeseket férjeik kötötték le, másokat gyermekeik és szüleik. Azok az őszinte lelkek, akik eddig akadályozva voltak az igazság megismerésében, most végtelen örömmel ragadták meg. Most már semmit sem féltek többé rokonaiktól és mindennél többre becsülték az igazságot. Éhezték, szomjúhozták az igazságot. Drágább és értékesebb volt az számukra még életüknél is. Kérdeztem, hogy mi okozta ezt a nagy változást. Egy angyal felelt: "A késői eső a felüdülés az Úr színe elöl s a második angyal hangos kiáltása."

Nagy erő és hatalom kísérte a kiválasztottakat. Az angyal így szólt: "Nézd!" Figyelmem most az istentelenekre, vagyis a gonoszokra irányult. A legnagyobb izgalomban voltak. Isten népének ereje és buzgalma nagy haragra lobbantotta őket. Mindenütt a legnagyobb zavar és izgalom uralkodott. Azután láttam, mint akarták megrendszabályozni azt a sereget, amely Isten erejét és világosságát bírta. Sötétség vette őket körül, de mégis szilárdan álltak, mert Isten elismerte őket és állandóan az Úrban bíztak. Láttam, hogy megdöbbentek; azután hallottam, hogy komolyan kiáltanak az Úrhoz. Éjjel-nappal szüntelenül hangzott szavuk: "Uram, a Te akaratod legyen meg. Ha neved megdicsőül ezáltal, akkor készíts ösvényt néped szabadítására. Szabadíts meg minket a körülöttünk levő pogányoktól. Ők halálra adnak minket; de a Te karod megsegíthet." Szavaikból mindössze ezek maradtak meg élénk emlékezetemben. Láttam, hogy mindnyájan tudatában voltak méltatlanságuknak s teljesen alávetették magukat Isten akaratának. De azért Jákobhoz hasonlóan, kivétel nélkül minden egyes lélek komolyan küzdött szabadulásáért.

Közvetlenül azután hogy Istenhez kezdtek kiáltani, a részvéttől meghatott angyalok azonnal hozzájuk akartak sietni, kiszabadításukra, de a hatalmas parancsnokló angyal ezt nem engedte meg. Ezt mondta. "Istennek akarata még mindig nem teljesült. Ki kell inniuk a poharat. Keresztséggel meg kell keresztelkedniük."

Csakhamar hallottam Isten szavát, mely az eget és földet megremegtette. Hatalmas földrengés támadt. Mindenfelé épületek dőltek össze, de ugyanekkor tisztán csengő diadalkiáltást is hallottam. Arra a csapatra tekintettem, amely kevéssel előbb még a legnagyobb lelki gyötrelmeket és rabságot szenvedte. Fogságuk megváltozott. Ragyogó fényesség áradt rájuk. Óh, mily dicsőséges volt megjelenésük! A gond és fájdalom nyoma teljesen eltűnt s helyette az egészség és szépség mosolygott le minden arcról. Ellenségeik, az őket körülvevő pogányok, mint hullák estek a földre; nem viselhették el azt a fényt, amely a megszabadult szenteket beragyogta. A hívők kipróbált csapata egyetlen szempillantás alatt átváltozott dicsőségből dicsőségbe. A sírok megnyíltak, előjöttek a szentek halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: "Győzelem a halál és sír felett!" S együttesen az élő szentekkel az Úr elé ragadtattak a levegőbe, mialatt a halhatatlan ajkak a dicsőség és győzelem édes dallamait zengték.

Ellen Gould White: Lelki ajándékok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése